Egy csillag pályája egy nagyméretű fekete lyuk körül a Tejút középpontjában megfelel az Albert Einstein elmélete alapján végzett számításoknak.
Ott, ahol a tömeg valóban hatalmas és a tachiméter megközelíti a fény sebességét, létezik az a legextrémebb fizikai laboratórium, amely az ember rendelkezésére áll. A galaxis közepe ez, amely kb. 26 ezer fényévre van tőlünk és kapjuk Einstein általános relativitás-elméletének újabb igazolását. Itt a csillagok egy igazán nagy fekete lyuk, a Sagittarius A körül forognak.
Az asztrofizikusok 30 évig követték az egyik pályáját, amely eléri a fénysebesség 3%-át. Pályáját, amelynek hatással vannak a relativista tényezők, Einstein elmélete alapján számították ki. Ez a teória a mai napig a legpontosabban írja le, hogy mozognak a csillagok a világegyetemben.
A S2 csillag nem szabályos ellipszist ír le a Sagittarius A körül, hanem rozettát ír le. Ennek oka a fekete lyuk jelenléte, amelyhet kb. 20 milliárd kilométerre van, azaz 120-szor távolabb, mint a Föld a Naptól. Ez hatalmas távolságnak tűnhet, de a gigantikus fekete lyuk vonzása így is erős.
Isaac Newton a maga korában a lehető legpontosabban írta le az egyetemes gravitáció törvényét a dinamika törvényeivel együtt, amelyek a modern fizika pillérei. Ezek alapján ki lehet számítani például egy tárgy leesését, vagy a Föld és a Merkúr kivételével minden bolygó pályáját. Ott azonban, ahol a gravitációs tér nagyon intenzív, Newton formulái nem elégségesek. Egy pár évszázadot várni kell, míg Einstein nem találta ki az általános relativitás-elméletet, hogy ki leehessen számítani: mi történik olyan nagy testek közelében, mint a fekete lyuk vagy a Nap.
A Merkúr nem úgy viselkedik, ahogyan Newton elképzelte: pályáját sokkal markánsabb precesszió éri, mint a Földet vagy a Vénuszt, azért, mert sokkal közelebb van a Naphoz, amely meggörbíti a tér-időt. Ugyanígy viselkedik az olyan csillag, amely táncol a fekete lyuk körül, amelynek tömege, becslések szerint 4 milliószor nagyobb, mint a Napé. Pályáját, mint a Merkúrét, ez a precesszió éri, valahányszor közeledik hozzá.
Az S2-t legalább 30 éve figyelik. 16 év alatt tesz teljes fordulatot a Sagittarius A körül. Most egy nemzetközi asztrofizikus csapat figyeli a chilei Very Large teleszkópon. Ez a csapat rekonstruálta pályáját. Tanulmányuk az Astronomy and Astrophysics tudományos szaklapban jelent meg.
Einstein relativitás-elméletét egy évszázad alatt sokszor kipróbálták. Először az 1919-es napfogyatkozáskor, amikor a Hold által eltakart Nap közelében lévő csillagok elmozdulását mérték. Megfigyelték, hogy akkor a fény is meggörbült, ahogy Einstein leírta. És a fény, amikor módosul a pályája, sok furcsaságot produkál az égen. Például különböző képeket ugyanarról a tárgyról. Ezeket a Földről többszörösen reprodukálva látjuk egy másik, nagytömegű tárgy interakciója miatt.
2016-ban egy csillag felrobbanásának ismétlődését lehetett megfigyelni, amelynek fénye különböző utakon, különböző időkben jutott el a Földre.
A relativitás elméletének tesztelése az évek során sokszor megismétlődött, míg eljutottak a fekete lyuk első képéhez. A relativitás elmélete alapján végzett számításokkal itt is minden megmagyarázható volt.
És ez folytatódni fog mindaddig, amíg nem találnak benne valamit, amit nem lehet megmagyarázni vele. És akkor lehet, hogy megnyílik az út a „minden elmélete” előtt, amely a relativitás által leírt gravitáción kívül magába foglalja más alapvető erők az elektro-mágnesesség, vagy a kvantum-fizika gyenge és erős nukleáris interakciójának leírását is – írta a La Repubblica.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.06.22. 14:46:52
Ez a mondat jellemzi a legjobban azt az enyhe hanyagságot, ahogy ez a poszt fogalmaz. A pályaprecesszió, azaz a pálya nagytengelyének elfordulása, az azonos ellipszisek helyett rozettagörbe bejárása minden bolygóra érvényes, de függ a bolygó sebességétől, ezáltal a Nap tömegvonzásától és a bolygópálya excentricitásától is. Vagyis fölösleges volt erre a két bolygóra ilyen erősen megkülönböztető módon utalni, mert csak a Merkúrnál mérhető meg a jelenség a legerősebben (12 millió év egy teljes fordulat), de a többi bolygónál is létezik. Szükségszerű jelenség, amelynek a megfigyeléséhez Kepler vagy Newton idejében még nem voltak elég precízek a csillagászati megfigyelések és számítások. Az, hogy a relativitáselmélet tartalmazza ennek az előrejelzését is, a másféle modell következménye. Az sem szükséges, hogy a keringő égitest pályájának fókuszában fekete lyuk legyen, mert az csak könnyebben mérhetőre nagyítja fel az elfordulást, de a mi kis szerény Napunk is elég ahhoz, hogy már Le Verrier is felfigyelhetett rá, jóval Einstein jóslata előtt.
A test pedig egy tengelye körül FOROG, vagy egy külső pont körül KERING, erre célszerű mielőbb rászokni, mert az összekeverésük zavart okozhat az olvasóban.