Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Miért hiszi, hogy sokat tud az, aki keveset tud?

1-12.jpg

Biztosan sokan tapasztalták már ezt maguknál és másoknál is. Ez egy pszichológiai hatás, amely Dunning-Kruger effektus vagy a tudatlanság paradoxonja néven ismert. Egy téves megítélésen alapuló magatartást jelöl.

David Dunning és Justin Kruger, a Cornell egyetem kutatói tanulmányozták és határozták meg 1999-ben. Egy görbét rajzoltak meg, amelyen van egy kezdeti csúcs, majd egy mélypont, a „kétségbeesés völgye”, utána pedig lassú emelkedés. A kezdeti csúcs azt a helyzetet jelzi, amikor valaki kezd megismerni valamit és azt hiszi, hogy már mindent tud róla. Aztán, amikor elmélyed benne, rájön, hogy van még tanulnivalója. Ahogyan a Szókratésznek tulajdonított mondásból ismerjük: „Minél többet tudok, egyre inkább ráébredek, hogy nem tudok semmit.”

A Dunning-Kruger effektus két fő tényezőhöz kapcsolódik. Az egyik: hiányzik a visszacsatolás lehetősége. Egy szakember a következő példán magyarázza: valaki tortát akar sütni. Az általa elolvasott recept alapján ez könnyű. Csak a tészta állagára és a sütő hőmérsékletére kell figyelni. Aztán nekifog és kiderül, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Aki viszont megmarad az olvasottaknál és nem próbálja meg a tortát elkészíteni, megmarad abban a hitben, hogy mindent tud róla.

Egy másik példa: valaki új sportba kezd. Tetszik neki, de egy idő után abbahagyja. Így megmarad abban a meggyőződésben, hogy már mindent tud róla, mert kevés a tapasztalata, nem volt olyan helyzetben, hogy vesztett volna. Nem került a „kétségbeesés völgyébe.” E sorok írója amatőr zenészként élte át azt a tévhitet, hogy „Beatlest játszani mindenki tud”, hiszen olyan egyszerűek a dalaik. Aztán kiderült még a látszólag legegyszerűbbekről is, hogy van bennük valami, amitől különlegesek lesznek, és ami miatt nem is olyan egyszerű eljátszani őket.

A másik tényező az egyéni személyiséghez kapcsolódik. Aki megadja magát, és abbahagyja az első akadályoknál, a görbe első részénél marad, vagy pedig azt hiszi, hogy amit ő elért, az a „csúcs”. Ez figyelhető meg például,  amikor tv-sportkommentátorok világklasszisokról mondják meg a „tutit”, úgy, hogy sem tapasztalatban, sem eredményességben a közelükben sem voltak soha. De politikusok körében is él mai napig az a tévhit, mely szerint "akinek Isten hivatalt adott, észt is adott." - rengeteg magas labdát adva ezzel az újságíróknak és a mémgyártóknak.

A Dunning-Kruger effektus megnyilvánul más területeken is, pld. azoknál, akik elhiszik a fake news-okat, ellentétben azokkal, akik többet akarnak tudni egy információ hátteréről, forrásáról, mielőtt hitelt adnának neki. És sajnos tapasztalhatjuk, hogy az előbbiek vannak igen jelentős többségben.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2020.06.23. 07:43:53

Hát igen.
Ott van a tudomány nevű szekta.
A hívei úgy adják el, hogy mindent tud a világról, miközben saját alapfogalmaival sincsen tisztában.
Persze ha kételkedsz a meséiben megköveznek.

midnight coder 2020.06.23. 09:02:21

@wmiki: Mert ezt a kommentet nem tudományos felfedezések sorának segítségével létrehozott számítógépen írtad...

midnight coder 2020.06.23. 09:15:28

A posthoz: ez azért nem ilyen egyszerű. Igen, aki mély tudást szerez egy-egy területen az beleeshet ilyen gödörbe. Ugyanakkor az emberi agy kapacitása és az ember élettartama is véges. Ami azt jelenti, hogy valaki minél jobban beleássa magát egy adott terület mélyére, annál kevésbé lát rá bármi másra.

A másik baj ami ezzel lenni tud, hogy ahhoz hogy záros határidőn belül nagy mélységben elsajátíts valamit, ahhoz többé-kevésbé kritika nélkül el kell fogadni mindent, mert nincs idő minden tény ellenőrzésére. Ami viszont könnyen oda vezethet, hogy ha anno valaki elindult egy vakvágányon, akkor sok-sok okos ember fogja őt követni ugyanoda, sőt tovább fogják bővíteni a vakvágányt, és az egész terület zsákutcába kerülhet, ahonnan aztán nagyon-nagyon nehéz letérni, mert ha egy terület sok-sok szakértője evidenciaként fogad el valamit, azt aki mást mond, elég sok kritika fogja érni, és akkor még elég keveset mondtam. Sok-sok nagytekintélyű ember nehezen fogja elfogadni, hogy eddig hülyeségeket beszélt / csinált. Lásd Pl. Semmelweis harcát kora tudományos világával.

Szóval, ez az okosok mindig kételkednek, csak a hülyék magabiztosak dolog azért nem feltétlenül ennyire egyszerű.

Az úgynevezett konteóknál meg pláne. Egy rakás olyan dolog van, amit pont akkor fogsz látni, ha utána olvasol a dolognak, és pont az fog legyinteni hogy konteó, aki ezt pont nem tette meg, csak elhitte egy nagytekintélyű, bár korántsem feltétlenül tisztességes szervezetnek hogy márpedig ez az. Pl. anno ha valaki azt mondja az iraki háború idején, hogy az amcsik úgy bombázzák őket a földbe, hogy egy szál vegyi fegyverük nincs, akkor tuti hogy megkapja hogy ez bizony konteó. És bizony tényleg nem volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.23. 11:59:20

@midnight coder:

Ami Irakot illeti, azért voltak arra utaló jelek, hogy vannak vegyi fegyverek. Sőt Irak több alkalommal be is vetett vegyi fegyvereket, pl. a kurdok ellen. Más kérdés, hogy aztán az amerikaiak nem találtak vegyi fegyvereket Irak megszállásakor, de erős túlzás alaptalannak ítélni a gyanút. AKKOR éppen nem voltak, de bizony korábban Iraknak volt vegyifegyver-programja több is, gyártottak mustárgázt, szarint meg ki tudja, még milyen szart.

impala 2020.06.23. 14:44:31

@wmiki: rólad szól ez a cikk :)
nagyon magabiztosan nyilatkozol valamiről, aminek a közelébe se szagoltál.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása