2020. júl 21.

Az emberiség legrosszabb éve Kr. után 536 volt

írta: Göbölyös N. László
Az emberiség legrosszabb éve Kr. után 536 volt

xivjgbgvb6hlogbtdfw5dg-1200-80.jpg

A növények nem hoztak termést, az emberek éheztek. Hideg volt, Kínában nyáron is havazott, vastag köd borított mindent. Éjszaka nem látszottak sem a Hold, sem a csillagok.

Prokopiosz bizánci történész írta, hogy olyan sötét volt, mintha állandó napfogyatkozás lett volna és nem voltak háborúk.
Cassiodorus római politikus jegyezte fel, hogy eltűntek az árnyékok, a nap kékre változott, az évszakok egybeolvadtak. Az ír évkönyvek 536 és 539 között a kenyér mennyiségének csökkenését jegyezték fel. Sokan hitték, hogy elérkezett a világvége.

Egy 1990-ben végzett elemzés a fák évgyűrűikről kimutatta, hogy 540 körül nagy hidegek voltak világszerte, nyáron is.

A cambridge-i és harvardi kutatók véleménye, hogy mindezt egy izlandi vulkánkitörés okozta. A hamun kívül sok kémiai vegyület is a levegőbe került, közöttük kéndioxid, amely a vízpárával vegyülve úgy viselkedik a napsugarakkal szemben, mint egy tükör, következésképpen lehűti a földet, mert ha sok ilyen részecske van és eljutnak a sztratoszférába, állandó felhőt alkotnak. A Harvard kutatói végeztek a Monte Rosa gleccser jegén is egy lézeres vizsgálatot és megállapították, hogy az 536-os első kitörés után még következett kettő 540-ben és 547-ben, ami nagy gazdasági stagnálást okozott a világban.

A Monte Rosa hegy Gnifetti gleccserén 72 m üledék van, melyben meg lehet találni kétezer év történetét. Így 536-ban nagy mennyiségű széndioxid, kéndioxid és hamu szabadult fel, ez magyarázza a nagyon tömör és tartós felhő kialakulását.

Mintha mindez nem lett volna elég, 541-ben pestisjárvány tört ki, amely megölte a népesség 55 %-át, keményen sújtva a Kelet-római birodalmat és magát Justinianus császárt is.  A rómaiak történetében  volt egy korábbi, Kr.e 43-ban bekövetkezett vulkánkitörés Alaszkában, amely szintén hideget és éhséget hozott. Abban az időben történt ez, amikor megölték Julius Caesart  és vége lett a római köztársaságnak. Ezzel egy időben végéhez ért a Ptolemaiosz fáraók uralkodása is.

Ahelyett, hogy a pandémiáktól tartunk, inkább azt kellene figyelnünk, hogy mi történik a Föld szívében – írja a Business Insider.

Szólj hozzá

katasztrófa történelem