Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Sean Connery, aki sokkal több volt, mint James Bond

connery-1200-690x362.jpg

Kilencven évet élt, és bár halálakor szinte minden nekrológ azt emelte ki, hogy ő volt az első, és az „igazi” James Bond, Sean Connery sokkal jelentősebb színész volt annál, hogy egy hidegháború szülte, komolyan aligha vehető akciófilm-sorozat címszereplőjeként emlékezzünk rá.

Az 1962-es dr.No-tól kezdve hat filmben alakította a 007-es ügynököt. Ő tette fogalommá „A nevem Bond. James Bond” bemutatkozást, ő járt először Aston Martin szuperautóval és kérte, hogy Martini-koktélját „rázzák és ne keverjék”. De már e széria idején, 1965-ben megmutatkozott színészi nagysága a Ray Rigby regényéből készült Sidney Lumet-filmben, A dombban, amelyben egy büntetőtáborra ítélt katonát alakított, egy évvel korábban pedig Alfred Hitchcock Marnie-jának volt férfi főszereplője. 1969-ben pedig ő személyesítette meg a sarkkutató Roald Amundsent Mihail Kalatozov A vörös sátor című filmjében, amely az 1928-as olasz Nobile-expedíció katasztrófájáról és kimentéséről szólt.

Connery nagy szegénységben született Edinburgh egyik külvárosában, és egyetlen álma volt, hogy kiszabaduljon a nyomorból. Korán kimaradt az iskolából, 16 évesen elszegődött a haditengerészethez. Kedvenc időtöltése a futball volt, olyan tehetségesnek tartották, hogy a Manchester United szerződést kínált neki, de imádta a bokszot, és a lányokat. Ebből az időszakból származott két tetoválása a jobb alsó karján: „Mum and Dad”, és „Scotland forever”. A család és Skócia maradt mindvégig élete két prioritása.

Három év és egy fekély után visszakerült a civil életbe. Minden munkát elvállalt. Volt úszómester, kőműves, kamionos, szénszállító, koporsófényező. Hogy elnyerje a lányok tetszését, hódolt a testépítésnek és 1950-ben 3.helyen végzett a Mr.Universe versenyen. Megnyerő külseje, 188 centis magassága is nagy sikerekkel kecsegtetett. Egy ideig aktmodellként is dolgozott, végül 27 évesen kapta első szerződését a BBC-től egy tv-filmhez.

1962-ben meghívták egy kémfilm próbafelvételére, de közölte, hogy semmilyen átalakításra nem hajlandó, ha kell olyannak, amilyen, oké, ha nem, nem. A blöff bejött – ez volt a Dr.No, amellyel 1962-ben 16 ezer dollárt keresett és a 60-as évek egyik sztárja lett. Népszerűségét azonban élete végéig megőrizte, ráadásul azok közé tartozott, akik idősödvén nemcsak egyre jobb színészek lesznek, hanem férfi vonzerejüknek sem árt a kor. 1989-ben a People magazin „a világ legszexibb férfijának” választotta, pedig akkor már csaknem 60 éves volt. Tíz évvel később egy internetes szavazáson az évszázad legszexibb férfija lett, toronymagasan verve az olyan fiatalokat, mint Brad Pitt és Tom Cruise, de azért azt is érdemes megemlíteni, hogy az élmezőnyben olyan hasonlóan éltes urak is szerepeltek, mint Paul Newman, Robert Redford vagy Clint Eastwood…Még 2013-ban is legkedvesebb brit színésznek választották az amerikaiak, pedig akkor már 10 éve visszavonult és csak a skót függetlenség melletti kampány kötötte le. Ez a hazafisága nem mindenkinek tetszett a szigetországban, éppen ezért csak 2000-ben kapta meg a lovagi címet II.Erzsébet királynőtől.

A szigorú brit adótörvények miatt előbb Spanyolországban, majd a Bahamákon telepedett le, élete végén pedig New York-ban élt második feleségével, Micheline Roquebrune-nel, akivel 1975-ben egy golfpályán találkozott – szenvedélyes játékos volt – és rögtön össze is házasodtak.

„Mivel ő nem beszélt angolul, én meg franciául, nem kellett unalmas vitákba bonyolódnunk, ezért is házasodtunk össze olyan gyorsan” – viccelt Connery, akinek az első felesége egy ausztrál színésznő, Diane Cilento volt, akitől 1963-ban Jason nevű fia született.

1993-ban már halálhírét költötték ausztrál és japán hírcsatornák, így aztán beteljesedett nála az egyik James Bond-film címe: Csak kétszer élsz.

De vissza egy kicsit James Bondra. A szerző Ian Fleming először Cary Grantra gondolt,és attól tartott, hogy Ursula Andress-szel szemben túlságosan frusztrált lesz a Dr.No-ban, de aztán megváltoztatta a véleményét. Utoljára 1983-ban játszotta a szuperügynököt a Sohase mondd, hogy soha című filmben.

Legalább ennyire emlékezetesek e karaktertől távol álló filmjei. A Marnie Hitchcock egyik legkegyetlenebb filmje, ebben Connery egy gazdag kiadót játszik, aki szerelmes lesz egy fiatal kleptomániás és frigid titkárnőbe. Feleségül veszi és lassan ráébred a nő pszichotikus mániáira, amelyek megijesztik és vonzzák is egyszerre.

Jean-Jacques Annaud A rózsa nevű című Umberto Eco-adaptációban Connery William of Baskerville-t, a bölcs, minden sötét intrikán átlátó szerzetest alakítja, aki fényt derít egy kolostor rejtélyes haláleseteire.  Élete egyik legjobb alakítását nyújtotta benne. Még ugyanebben az évben játszotta el a Hegylakó vívómesterét.

1987-ben megérkezett számára az Oscar-díj is, az Aki legyőzte Al Caponét című filmben: itt egy öreg detektívet játszott, aki jól ismeri a maffia rejtelmeit. Ő kapta meg a legjobb férfi mellékszereplő aranyszobrát. 1989-ben viszont egy újabb nagy sikerfilmhez adta a nevét: Steven Spielberg összehozta őt Harrison Forddal az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban. Ő jelent meg Oroszlánszívű Richárd királyként a Robin Hood, a tolvajok fejedelmében (1991), és Arthur király volt az Első lovagban (1995). De vannak, akik szívesebben emlékeznek a Medicine Man (1992) amazonasi esőerdőben kutató orvosára, időskori szerepei közül pedig a Fedezd fel Forrestert (2002) Manhattanben visszavonultan élő írójára, aki pártfogásába vesz egy rendkívüli tehetségű fekete fiút.

„Szeretnék egy jóarcú öregember lenni, mint Picasso, ez a legnagyobb vágyam” – mondta Sean Connery és ez a vágya is teljesült.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butyko 2020.11.10. 00:40:48

A Rózsa neve c. filmben nem Thomas ,hanem Vilmos of Baskerville a neve és nem azért küldik abba kolostorba ,hogy gyilkosságokat vizsgáljon ki. A gyilkosságok már ott tartózkodása közben történnek és ő,mint volt inkvizítor kezébe veszi a nyomozást.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása