A Paramount úgy döntött, hogy előszedi és átalakítja a régi klasszikusokat, és tv-sorozattá dúsítja őket. Erre a sorsra jut az 1960-as évek végének nagy romantikus drámája, a Love Story – Ali McGraw és Ryan O’Neal felejthetetlen kettőse - a Végzetes vonzerő, amelyben 1987-ben Glenn Close és Michael Douglas remekelt, és nem úszta meg az 1983-as Flashdance sem.
Az utóbbi kettőnek egyaránt Adrian Lyne volt a rendezője, de míg a Végzetes vonzerő helyenként vérfagyasztó thriller, addig a Flashdance Giorgio Moroder zenéjének és az akkor ismeretlen, 18 éves chicagói modell, Jennifer Beals kirobbanó energiájának köszönheti, hogy az évtized egyik kultuszfilmjévé vált. A nagyjelenet dala, a What A Feeling, amelyet Irene Cara énekelt, ma is egy korszak, egy életérzés jelképe. Üzenete pedig, a táncos karrierért tűzön-vízen át küzdő munkáslány története, maga az „amerikai álom”.
A sorozat napjainkban játszódik, amelyben egy fiatal lány táncosnő akar lenni, de vetkőző számmal gyűjti össze a tanuláshoz szükséges pénzt. Alex szerepét ezúttal egy afro-amerikai lány játssza.
Az eredeti Flashdance tündöklésének a kritika fanyalgása sem tudott gátat vetni. Több mint 200 millió dolláros bevételt hozott világszerte, a What A Feeling pedig elnyerte a legjobb filmdal Oscar-díját. A legendát az sem csorbította, hogy később kiderült: valójában nem is Jennifer Beals táncolt, hanem négy profi balerina felváltva dublőrködött mellette.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
