Hiába volt minden nyitva nagyszombaton, nagycsütörtökön a Sparban három pénztárnál tolongtak egyszerre az egész boltban. Ez a magyar nyájimmunitás. Immunisak vagyunk a józan észre.

Megnéztük az Ez itt a kérdés  című műsort, amelyben a hit és a tudomány kapcsolatáról volt szó. Bár elismert, minden tiszteletet megérdemlő személyek beszéltek, egyfolytában azt járták körbe, hogy milyen káros a szekularizáció és mennyi szidalmat kell elviselniük a hívő orvosoknak. Holott érdekes lett volna arról hallani, hogy például az orvosok között azért van annyi hívő ember, mert még a legkiválóbbak sem tudnak mindent az emberi szervezetről – gondoljunk csak az agyműködésre – és sok mindenre nem találnak magyarázatot, ugyanakkor hinniük kell a gyógyításban, saját tudásukban, önmagukban és ennek a hitnek táplálkoznia kell valahonnan. Ez a hívő ember nagy adománya, van kihez fordulnia. És ha már egy fizikus is volt közöttük, igazán ejthetett volna néhány szót a Higgs-bozonról, amit úgy is emlegetnek, hogy „isteni részecske”…És amikor ez utóbbi a tudomány, mint olyan, keresztény gyökereit fejtegette, világhírű idegsebész kollégájának egy szava sem volt arról, hogy bőven a kereszténység előtt már létezett egy kínai, egy ajurvédikus és egy egyiptomi orvostudomány…

1956-ban, amelyben történészként úgy gondolom, egyszerre volt jelen a népfelkelés, a forradalom, a szabadságharc és az ellenforradalom, 8 év önkény után robbant ki végzetesen. Október 23 előtt csak Rajkék temetése volt az egyetlen, még erőszakmentes tömegmegmozdulás, a forrongás gócpontjai azonban már megvoltak minden oldalról, miután Rákosit kimenekítették az országból és utóda, Gerő, próbálta menteni a menthetőt. Ezek a gócpontok vélhetően csak a jeladásra vártak az október 23-i szolidaritási tüntetéssel, amelytől fogva nem lehetett többé elválasztani egymástól a szervezett és a spontán, a békés és az erőszakos résztvevőket. Akkor egy alig egy év alatt, nagyhatalmi háttérrel kiépített totális diktatúra ellen lázadtak fel az emberek, amelyben a halál, az eltűnés, a kényszermunka, a kitelepítés a mindennapi rettegés részei voltak, senki nem tudhatta, mit hoz a holnap, és kiben lehet megbízni. Ma egy 11 éve folyamatosan épülő, kizárólag hazai és látszatdemokrácia hátterű, totalitarizmusra törekvő egyszemélyi diktatúrában élünk, amely ugyan az országnak már szinte valamennyi rétegét tönkretette, megalázta, de külön-külön, lépésről lépésre, és soha nem annyira, hogy ez egy közös, jövőbe mutató hívószó az utcára vigye az embereket. Vajon mi kell nekik? A covid több mint 24 ezer halottja, az ország nyílt színi kirablása, a szabad szellem lassú, de annál biztosabb megfojtása sem elég? Csengőfrászra, éjszakai fekete autókra vágyunk? Vagy lesz egy előre nem látott pillanat, ami egyszerre szakítja el az összes cérnát? És ha elszabadul a pokol, ki csinál majd rendet?

2,5 millió beoltottnál nyitunk, ha fene fenét eszik is – mondta a vezérlő és lőn. És aznap halálozási csúcsot jelentettek be. Nekik már úgyis mindegy?

A minap eszembe jutott az Indul a bakterház és benne Koncz bácsi, a nótás kedvű, ördögűző öreg vasutas. Róla mondták, hogy „kevesebb bűnért is akasztottak már fel embert”. Még jó, hogy az európai normák szerint nincsen halálbüntetés…

A MyHeritage DNS-vizsgálatából megtudtam, hogy 37%-ban kelet-európai származék vagyok, őseim a mai Lengyelországban és Ukrajnában keresendők, de van bennem több mint egyharmad balkáni – még biztosan a török időkből – közel 20% nyugat- és észak-európai (elvégre anyai Nagyapámat Németh-nek hívták), és még 5% ibériai is. Az itáliai vonalat azért egy kicsit hiányoltam.

Ha a fent említett az egész világot, életet háborúnak tekinti, ideje lenne felvennie a teljes menetfelszerelést, aztán irány az ég alja, ahogy ezt annak idején mondták a seregben. Hátha lesz valaki, aki egy hajnali roham során belelő a valagába...és megint mellébeszélt egy zseniálisat, hogy miért csak május 10-én indul a jelenléti középiskolai oktatás. Még véletlenül sem ismerné el, hogy pedagógusok és diákok egyaránt szembe fordultak az április 19-i nyitással. Egyelőre még az általános iskolások kapcsán tartja magát... Ahhoz azért nem volt elég okos, hogy el ne szólja magát az EB-vel és az oltási rohammal kapcsolatban. Jó lenne, ha az emberek ezeket a nüanszokat észrevennék...És mivel a halottak nem fogynak, a fertőzöttek száma nő, lassan már a számokkal sem lehet zsonglőrködni. Az anyázások erősödnek, igaz, egyelőre csak a kommentek szintjén, de láttunk már olyant, éppen tíz éve, tőlünk egy kicsit délebbre, hogy ezek egy idő után tettekbe tudnak átcsapni, akár dominó-hatást is kiváltva.

Technikai okok – magyarázkodott a Facebook, amikor egyszer csak csökkeni kezdett a vezető politikusok posztjainak megoszthatósága. Ennek a kifogásnak akkora szakálla van, mint Makács úr viccbeli zsidójának. Ezzel szokták magyarázni például a koncertirodák és a politikai szervezők egy-egy esemény elmaradását, ha nagyon gyér az érdeklődés. Most viszont éppen az ellenkezőjét próbálták kicsit feltűnő módon megakadályozni. Az algoritmusokra könnyű ráfogni, az emberek töredéke érti a működésüket. De hamar kilógott a lóláb, túl gyorsan akartak kijönni egy komoly aduval, Mintha egy piros ultinál valaki a piros ásszal kezdené a hívást. Pitiánerség és pancserség jegyesek, minden külön értesítés helyett…

Elment egy Barátom, akivel 46 éve tartoztunk össze, és ezen nem változtatott az sem, amikor éveken át más helyeken dolgoztunk. A külpolitikai újságírásban kezdtünk mindketten, ő néhány évvel korábban, egyikünkből sem lett e szakirány sztárja, ellenben a Zene lett az örök közös nevező. Bár születésétől fogva hallásproblémákkal küzdött, túllépett ezen, és a 60-as évek rock-jának tántoríthatatlan híve lett élete végéig, különösen az óriáshangú miniemberé, akit aztán a sors kegye többször is összehozott vele. Ott cammogott utánozhatatlan mackós figurája minden valamirevaló koncerten, de imádta a természetet és nem tagadta meg a történelmünk során gyakran életveszélyessé vált gyökereit sem. Alig néhány hete lett 75 éves, terveztük, hogy amint vége ennek a córesznek, megtartjuk első nyugdíjas találkozónkat valami nemes nedű kíséretében. Erre képes volt egyik pillanatról a másikra, Pészach utolsó előtti napján itthagyni mindent. Még az óriáshangú miniember 80. születésnapját sem várta meg….Álljon itt az emlékére egy közös kedvencünk, amelynek mondanivalója is közel állt hozzánk. No nem úgy, ahogyan azt Ő végrehajtotta...