A vezérlő megkérdezte híveit, hogy mit szólnak az időjáráshoz. Ha tőlem kérdezi, egy nem kevésbé kiváló francia vezérlő nevével válaszoltam volna: Foch. Amúgy meg a The Wall vonatkozó darabja jutott eszembe: Nobody home. Nem az időjárásról.
A hatalom kezd emlékeztetni a hanyatló római birodalom orgiáira, amikor a gazdagok egyik kedvenc szórakozása volt magukat halálra zabálni. Ronda látvány lesznek, ha szétpukkadnak.
Galambra vették a figurát a „fiúk”. Visszavontak, módosítottak nem eurodecens törvényeket, belengették, hogy akár rövidebb ideig is tarthat a rendkívüli kormányzás, mint ahogy most megszavazták maguknak. És milyen érdekes, hogy hirtelen fájni kezdett nekik a pedofilok áldozatául esett gyerekek sorsa, pedig eddig egérutat engedtek nekik. Közben szarka-énjük változatlanul aktív, éppen ezért már az is nehezen hihető, hogy ha azt mondják, „jónapot”.
Párommal együtt kaptunk pontos névvel és címmel meghívót egy soha nem hallott cégtől ingyenes hallásvizsgálatra. Ehhez vélhetően tudniuk kellett korunkat is. Lassan érik az a pillanat, amikor pofán vágom az első szembejövőt, aki adatvédelmi szabályzatról papol nekem.
Boldogok, akiknek egyetlen fillért sem kell költeniük mások pénzéből ellenségeik lejáratására.
Az egyik nagy magyar hírportál, egy szebb napokat látott napilap és egy hajdan méltán népszerű sportnapilap on-line oldala olyan adatgyűjtéshez köti a látogatókat, amelyet ugyan elutasíthatnak, de a szolgáltatók „jogos érdekeinek” megfelelően mégis küldhetnek személyre szabott reklámokat és tartalmakat. Azt pedig, hogy mi az a „jogos érdek”, természetesen nem közlik. Olyan ez, mint a „nemzetbiztonsági kockázat”, vagy az „államtitok”. Akkor inkább kiiktatom ezt a portált érdeklődési körömből, hadd döntsem el én, hogy milyen reklámokra és tartalmakra vagyok kíváncsi – a saját „jogos érdekem” szerint.
Már azt hittem, semmi nem tud felhúzni ebben a szennyáradatban. De tévedtem. Egy Bob Marley-videót akartam megnézni, és ebbe is bele rakták a mocskolódásaikat. A Zene meggyalázására nálam nincs bocsánat. Remélem, úgy járnak ezzel, mint a köteles meg a fülbevalós dumával 2006-ban.
Rendeltünk egy spirituális témájú könyvet, még aznap kiszállították, és kéretlen ajándékként csatoltak hozzá egy másikat, amely a világelit érdekeit szolgáló globalizációt, a multinacionális vállalatokat és bankokat teszi felelőssé a modern kori rabszolgaságért, amelyből a jelenlegi körülmények között nincs menekvés. Mindezt részigazságokra alapozva, mint minden súlykoló propaganda, egyetlen konkrét, ellenőrizhető adat, vagy hiteles hivatkozás nélkül. Most már csak azt kellene tudni, hogy a kiadó kinek a szolgálatában áll...
- születésnapja előtt két héttel ment el az Akadémikus, aki túlélte a lágereket és a magyar mesterséges intelligencia atyja lett. Ő először adott munkát Édesanyámnak, és egyik első általános iskolai barátom édesapja volt. Válása után gyakran találkoztam vele a lágymányosi házunk alatt lévő Bisztróban, ahol rendszerint zöldborsós omlettet rendelt, később többször is együtt vettünk részt az Élet Menetén – az Auschwitz Alapítvány elnöke volt – utoljára a Zeneakadémián találkoztunk vele, Krzysztof Penderecki koncertjén. Ismét egy kiváló tudóssal és egy igaz emberrel lettünk szegényebbek.
És 65 évesen elment a világhírű futball-bíró, aki első magyarként vb-döntőt vezetett. Állítólag a covid végzett vele, de aki látta őt az elmúlt években tv-kommentátorként, sejti, hogy valójában halálra itta magát, a vírus már csak a kegyelemdöfést adta meg neki. Újabb riasztó példa, hogy mit úsztam meg 20 évvel ezelőtt, hála Életem Szerelmének.
Egy idős ember biciklizik a házunk előtt. A kormányon tablet, amelyről a Shadows Young Lovers-e szól.
Pockos, Csüngőhasú, Zsírsertés, Nemzethy Disznósajt….ha engem így emlegetnének a közösségi médiában, nem biztos, hogy büszke lennék rá…
„Legyen ön is Győző”! – hirdeti legújabb nyereményjátékát a bulvárlap, amelyről egykor azt hittem, hogy a magyar médiában nincs annál lejjebb. Lett, és legalja még hátravan. Én maradok Laci bácsi. Na jó, esetleg Béla…
Karaktergyilkosságot indítottak állítólagos „ügynökmúltja” miatt a professzornő ellen, akire az egész világ hálával tekint, és akire büszkék lehetnénk. De nyilván ő túlságosan felkészült szakmai szempontból és túlságosan független gondolkodó ahhoz, hogy öntelt dilettánsok nótáját fújja. Mert különben miért kötnének bele egy magyar Nobel-díj várományosba, akinek sikerét előre magyar sikernek sajátították ki, bár a professzornő 35 éve Amerikában él és dolgozik. Egyszer azért megnézném a vezérlő és legbelsőbb köre dossziéját, ha már régen nem darálták volna le. Ez is újabb adalék mérhetetlen pitiánerségükhöz, de ez akár fordítva is elsülhet…
A magyarok legfőbb védelmezője „bye, bye, maszk” szöveggel indította útjára a nyitás újabb fázisát. És hozzá egy olyan arcot posztolt, amelytől még Lombroso is megnyalta volna a tíz ujját…
Közel egymilliárdot költenek a rettegett ellenségek filmes, illetve videós megsemmisítésére. Aztán majd biztosan terelik a híveket a mozikba, mint annak idején a Berlin elestére, vagy a Tovaris P.-re. A neten pedig a hülye is tud milliós nézettséget produkálni. Pedig mennyivel egyszerűbb és olcsóbb lenne, ha a legnagyobb harcos kiállna vitára rettegett ellenségeivel a legszélesebb nyilvánosság előtt, és szavai, érvei erejével semmisítené meg őket. Az lenne az igazi diadalmenet. Tartok tőle, hogy meg sem fordul a fejében, még a gondolatától is irtózik.
32 évvel ezelőtt ilyenkor már csak fél év volt ahhoz, hogy a nép eufóriában törjön ki a tálcán kapott, meg sem érdemelt szabadsághoz. Három évvel később már „tégy a gyűlölet ellen” volt a jelszó. És még vannak, akik csodálkoznak, hogy itt tartunk.
„A világ istállói telve vannak ordítozó marhákkal. Ezek között síró kisdeddé sohasem lesz az új megváltás embriója. Mert a szarvasmarhák között bajos mást megtanulni, mint a bőgést…” – írta pontosan 120 évvel ezelőtt Ady Endre. Írhatta volna a mai szekértáborokról is, amelyeknek ordítozása legfeljebb az atomrészeg fociultrákéhoz hasonlítható. De ez utóbbiak azért néha kijózanodnak, és esetleg még a pofájukat is szégyellik egy kicsit…
Végre megláttam a budapesti tavaszt a Blahán: angyalarca volt, érzékien telt szája, finoman remegett kicsi melle színes blúza alatt, természetesen ringott telt csípője, amint fürgén szedte ingerlően apró csupasz-szandálos lábait, és mindehhez caffé macchiato színe volt. Aztán egy srác a Batthyányi aluljáróban az Easy Riderből játszott és lekéstem miatta két HÉV-et. Másnap Életemmel rebarbara-lekvárt főztünk. Már érdemes volt túlélni.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
