Az ember hatása a bolygónkra döntőbb, mint a természet. A tudósok egyetértenek abban, hogy a Föld 75%-a már nem érintetlen. A primitív vad természet pedig csak 2,8%-án található, az is elszigetelten, különböző régiókban.
A kihalás folytatódik és az egyes fajták gazdagsága is vékonyodik – írja a Business Insider.
A paleontológusok kutatásai azonban azt mutatják, hogy a természet mindig érzékeny volt a klimatikus jelenségekre. A jégkorszakra, az olvadásra, a szelekre, az esőkre, a vulkánok által kibocsátott széndioxidra. És ennek mindig voltak következményei. Bolygónknak mindig ez volt a mechanizmusa, már akkor is, amikor az ember még meg sem jelent.
Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmány, amely a Science-ben jelent meg, azt mutatja ki, hogyan változott a növényzet az elmúlt 18 évben. A tanulmányból az derül ki, hogy az ember negatív hatása a Földre felülmúlja a természeti jelenségeket, ezenkívül míg ezek lokálisak voltak, az emberé globális.
A különböző fajták összetétele és a fák formája megváltozott. Aztán megjelent az ember, 700 ezer évvel ezelőtt, használta a tüzet, 8 ezer éve hozzáfogott a föld megműveléséhez.A kutatók több mint ezer fosszilis pollent vizsgáltak meg.
A bolygónk változásában együtt hatott a természetes és a mesterséges tényező. Az utolsó évtizedekben azonban mindkettő felgyorsult és az emberi tevékenység játssza benne a főszerepet – hangsúlyozza az idézett tanulmány.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.