Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A „cancel” kultúra a tüneteket kezeli, nem a betegségeket

200612170845-gone-with-the-wind-jacqueline-stewart-restricted-super-tease.jpg

Hagyni kell-e Hófehérkét meghalni? –veti fel két amerikai újságíró utalva a szépséges leányzót felébresztő hercegi csókra.

A Huffington Post által idézett szerzők szerint a mese végét meg kell változtatni, mert a jelenetet szexuális erőszaknak is fel lehet fogni.

A „cancel” kultúra, a fiatalok nevelésének ürügyével ki akarja törölni a könyvekből, a filmekből, a közbeszédből a „sértőnek” vélt részeket, jeleneteket, szavakat, hogy ezek ne ivódhassanak be az agyakba. Közel 10 évvel ezelőtt még nagy felzúdulást keltett, hogy egy amerikai déli állam egyik egyetemén felvetették: töröljék ki Mark Twain Huckleberry Finn című regényéből az összes, több mint 100-szor előforduló „nigger” kifejezést – mondvacsinált „politikai korrektséggel” akarták felülírni a kor szellemét, amelyben a regény született, egy olyan társadalomban, amely még természetesnek tartotta a rabszolgatartást. Ugyanilyen túlkapások születtek a tavaly májusi George Floyd-gyilkosság és a Black Lives Matter mozgalom hatására.

Ennek az irányzatnak az ellenzői viszont a „cancelt” egyfajta „gondolatrendőrségnek” tartják, és úgy vélekednek, hogy azzal, hogy ki akarják törölni a kultúrából a szexizmusnak, a rasszizmusnak, a homofóbiának még a nyomát is, gyengítik a kritikai szellemet.

A „cancel” hívei viszont azért akarnak cenzúrázni, mert úgy vélik, hogy a gondolatoktól csak egy lépésre vannak a tettek.  A Bovarynét például azzal támadják, hogy legitimizálja a házasságtörést és sérti a közerkölcsöt. A Született gyilkosok című film már 27 évvel ezelőtti bemutatójakor a támadások kereszttűzébe került, azzal vádolták Oliver Stone-t, hogy erőszakra buzdít, és lesznek, akik a híressé vált sorozatgyilkosokat akarják követni. Akik így vélekedtek, nyilvánvalóan semmit nem értettek meg a film szándékából, hogy éppen a közvélemény bűn- és vérigénye miatt válhat két szörnyeteg médiasztárrá.  A legszélsőségesebbek még Platónt és Rousseau-t is a vádlottak padjára helyezik. (De említhetnénk közelmúltbeli magyar példát: a rendszerváltás előtt szinte tilos volt nyilvánosan kiejteni, vagy leírni a „zsidó” szót, és a Kádár-rezsim ideológusai elhitették az emberekkel, hogy megszűnt nálunk az antiszemitizmus. A későbbi évtizedek azt megmutatták, hogy mennyire…).

A HP bloggere szerint az inkriminált szavak tilalma azt jelenti, hogy a tüneteket akarja megszüntetni az irányzat, nem magát a betegséget. Véleménye szerint a „cancelistáknak” nincs igazok, amikor felháborodnak azon, hogy egy francia kiadó nemrég megjelentette Adolf Hitler Mein Kampfját. A hozzátett 2800 lábjegyzet ugyanis alkalmas arra, hogy elgondolkodtatta a fiatalokat a múltbeli sötét eszmékről.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.06.12. 09:35:42

Igazából a cancel kultúra csak egy lépésre van a nácizmustól. Szép lelkesen szítják a feszültséget a társadalomban, ami aztán egy idõ robbanni fog. Kell egy hülye az élére, és máris épülhetnek a koncentrációs táborok. Persze ehhez az amcsiknál elõször le kell fegyverezni a lakosságot, de ez ügyben is erõsen dolgozik a propaganda.

Göndörszőrű passzivista 2021.06.12. 09:46:09

“ ki akarják törölni a kultúrából a szexizmusnak, a rasszizmusnak, a homofóbiának még a nyomát is” Akkor ajánlok egy új frontvonalat. A szexizmus elleni harc jegyében indítsanak mozgalmat a nők magamutogatása ellen, amivel címlapokra kerülnek, sok pénzt keresnek, míg ha ugyanezt férfi teszi, akkor szeméremsértés és szexuális zaklatás miatt börtön jár neki.

kárárámaispj 2021.06.12. 10:17:48

@Göndörszőrű passzivista: Ja. Mondjuk a nők végre kitalálhatnák, hogy mit akarnak. Az egyik része naponta kiteszi a seggét a netre, a másik meg megsértődik, ha előreengedik az ajtón...

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 10:44:35

@midnight coder: Ez egy fehér ellenes rasszizmus, semmi más. Egyszerűen revansot akarnak venni azért, mert évszázadokon keresztül rabszolgák voltak. ( Csendben jegyzem meg, hogy saját fekete rassztársaik adták el őket fehér rabszolga kereskedőknek Nyugat-Afrika kikötőiben.)

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 10:45:16

@jancsi_4: " ti be akarjátok tiltani a homoszexualitás megemlítését is az iskolai felvilágosításon"

Hogy ne váljanak olyanná, mint te.:)

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 10:49:50

@Göndörszőrű passzivista:

“ ki akarják törölni a kultúrából a szexizmusnak, a rasszizmusnak, a homofóbiának még a nyomát is”

A gond csak az, hogy a fekete, illetve muzulmán férfiak többsége erősen szexista és homofób. Sokkal erőteljesebben jellemző ez rájuk, mint a fehérekre. Szóval először a saját házuk táján kellene söprögetni, ahol sokkal inkább jellemző a törzsi jellegű patriarchális szemlélet, mint a többségi fehér társadalomban.

lac1 2021.06.12. 10:49:54

Énszerintem meg támogatom az otthonszülést. A zsidók izraelben, a niggerek meg Afrikában.
A buzik- és ratyik meg mehetnek a levesbe. A többi megélhetési nyomoronc, aki az életben teljesen sikertelenek a belterjesség, a lustaság és a másikéra való ácsingózása miatt, azokat el kell taposni, nem lovat adni alájuk.

Ernst Haeckel-nek igaza van.

Exploiter 2021.06.12. 10:55:29

Ideas are bulletproof.

Amúgy meg a neomarxizmus egyetlen esélye a cenzúra, amúgy nem marad életben, mert ostobaság az egész.
Kártékony féreg banda.

Alick 2021.06.12. 11:20:17

Mindig is mondtam, hogy a tömegdemokrácia beteg dolog, szerencsére ezt egyre többen kezdik észrevenni.

www.youtube.com/watch?v=ycD0XqVrYww

lac1 2021.06.12. 11:41:24

@jancsi_4:

Neked mi a bajod a "nácikkel"?

Téged bántottak bármikor is?

kárárámaispj 2021.06.12. 11:43:31

@jancsi_4:
"joguk van különbözőnek lenni?! te miért akarod homogenizálni a nőket, te idióta?! miért ne lehetnének különbözőek? miért ne szerethetné az egyik nő azt, amit a másik utál?"
Én akarom homogenizálni? Baszod, már megtették ezerszer.
Te papolsz az elfogadásról? A kurva anyád matyi, képtelen vagy elfogadni bárkinek a véleményét, ha az eltér a tiedtől.

Alick 2021.06.12. 11:49:42

@jancsi_4: Személyesen nem ismert emberekre, maffiaszerű pártok semmire sem kötelező ígéreteire nem is vagyok hajlandó szavazni.
A probléma abban van, hogy ezt mások nem ismerik fel, a saját infantilis hitrendszereik alapján voksolnak hatalomra éhes társaságokra. A rendszerváltást az összes politikai párt betiltásával kellett volna kezdeni... kompetencia és meritokrácia alapján kellett volna az egészet felépíteni.
A demokratikus felhatalmazást pedig csak helyi, közösségi szinten alkalmazni, illetve a klasszikus funkciója szerinti cserépszavazást (közbizalom minimuma) alkalmazni.

Alick 2021.06.12. 11:56:06

@jancsi_4: "a homoszexualitás megemlítését is az iskolai felvilágosításon"

Azért mennyivel jobban hangzana, ha pl. a Pride-ot a körmenetek mintájára átalakítanák... az esőcsatornára megfeszített Szájer József feszülete után sétálgatni... ez így a homoszexuális egyházi személyeknek is elfogadható lenne. :)
Vagy a komoly és őszinte felvilágosítás szellemében átnevezni Ánuszvadászati Világkiállításra. :)

lac1 2021.06.12. 11:56:22

@jancsi_4:

Én? Csak azt írtam, maradjanak otthon.
Azzal mi a baj?

lac1 2021.06.12. 11:57:12

@jancsi_4:

Aha, itt a baj.
Irigy kutya vagy!

Ha-ha-ha!

lac1 2021.06.12. 11:57:59

@jancsi_4:

Ezt a sok álliberális buzi-tolvaj-bolsi már mondta...

lac1 2021.06.12. 11:59:27

@jancsi_4:

Ez meg má' vótmá.

De ne bántsd a nácikat, ha nem lennének, te sem születtél volna meg.

kárárámaispj 2021.06.12. 11:59:35

@jancsi_4: "neked mi a bajod a zsidókkal és feketékkel?"
Ez ugye nem homogenizálás. Hiszen a néger az minden esetben pont ugyanolyan, igaz?

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 12:02:43

@jancsi_4: Ezt a hülyeséget jellemzően buzeránsok találták ki és terjesztik az őket kritizálókkal kapcsolatban. Szóval most lebuktál. Így árultad el akaratlanul magadat..

lac1 2021.06.12. 12:02:59

www.nrk.no/ytring/jeg-ble-voldtatt-av-en-mann-1.12852714

Nesze, itt egy cikk neked és amúgy mindenkinek, hogy mi a baj a niggerekkel és a buzikkal.
A norvég elmeroggyantat jól megkúrta egy buzi szomáliai, az meg azon kesereg, hogy halmazati büntetésként elhajtották a kannibál-niggert az országból...

Exploiter 2021.06.12. 12:04:00

@jancsi_4:

Tudod, h mennyire sajnálom, h életben maradtál, miért kell forgatni a kést?
Udvariatlan.

kárárámaispj 2021.06.12. 12:04:16

@jancsi_4:
Na, sikerült alulműlnod magad, te szánalmas barom. :D:D:D

"jogod van, hogy utáld a nőket, az összeset, sőt, még homoszexuális is lehetsz, akár ilyen idióta okból is! gondolom, az is vagy."
Már miért utálnám a nőket? Várj, most akkor a nők egy homogén csoport, vagy nem, hirtelen nem is tudom, hogy hol tartasz.

"normális ember, bazdmeg a sok milliárd nőből kiválogatja azt, amelyik neki tetszik,"
He? Tehát te mint az állatok között válogatsz, vagy most mi is van?

" és nem rinyál, meg utálkozik, mint te,"
Miben és mikor utálkoztam?

" hogy az egyik ilyen, a másik meg olyan. te egy párkapcsolati selejt vagy, és a frusztrációdat nőgyűlöletbe fojtod."
Ez a csúcsod. Gondolom az élet összes területén pont ilyen logikus és okos vagy. :D:D:D

lac1 2021.06.12. 12:07:32

@jancsi_4:

Szerencse, hogy legalább mindenki látja, hogy amikor unalmadban csak trollkodsz és elfogynak az érveid, akkor csak másolni tudsz.

Ezért kell a te fajtikáidnak a más vagyona, mert csak erre futja.

lac1 2021.06.12. 12:08:10

@jancsi_4:

...de legalább jól felidegesítelek, hátha nem tudsz aludni éjszaka.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.12. 12:09:05

@jancsi_4: Nem ott kell söprögetni te kis elmebeteg, hanem Európában és az USA-ban, ahová a hozzád hasonló liberálfasiszták betelepítették a fanatikus iszlámot, illetve korábban a profitéhség felelőtlenül behurcolta a négereket.
Ezekben a rétegekben sokkal erősebb mind a szexizmus, mind a homofóbia, persze a liberálidióták erről nem hajlandóak tudomást venni. Az ezt állító feministákat például egyszerűen nácinak titulálják.

lac1 2021.06.12. 12:10:16

És már várom, amikor a teféle buzikat a suttyó arabok elkapják, és rimánkodni fogsz, hogy inkább a pöcsödet vágják le, de nem, téged és a fajtikáidat élve dobálják le az emeletes házak tetejéről.

Majd akkor megkérdezem, hogy tényleg helyes volt-e, amikor a buzulást választottátok?

PLACCS!

(És így soha nem tudom meg a válaszodat.)

lac1 2021.06.12. 12:16:21

Mindig vannak az unatkozó trollok, általában mindig csak fizikai fenyegetés az érvrendszerük.
Szerencsére ezt nem veszik sokan komolyan a pattanásos- és belterjes szopadékoktól.

lac1 2021.06.12. 12:17:23

@CSOKKI MÁLNA:

De ha a belegondolsz ez így helyes.

Mindenki a saját tetteinek következményét kell, hogy megegye.

Alick 2021.06.12. 12:18:58

@jancsi_4: "a selejtet el kell taposni"

A keskenybajszú példaképed ezt úgy mondta, hogy "ausradieren". :)

Egyúttal jól illusztrálja a cancel kultúra fasizmusát.

Alick 2021.06.12. 12:21:39

@jancsi_4: "a selejtet el kell taposni"

És természetesen a tolerancia nevében. :)

Ahogy a francia forradalom által meghirdetett "égalité" a gyakorlatban a guillotine alatti egyenlőséget demonstrálta. :)

Alick 2021.06.12. 12:44:03

@jancsi_4: A teljes bekezdés, ami egyértelműen a kormánypárti szavazókra vonatkozik:

"ha a selejtet el kell taposni, akkor a Fidesz eredménye legközelebb nulla lesz. veled kezdjük, te kis genetikai hulladék! "

Ezt akár Hitler is mondhatta volna... elszóltad magad, te kis zsebnáci!

MEDVE1978 2021.06.12. 14:45:42

A cancel culture pont ugyanazon az alapelven működik ahogy a totalitariánus rendszerek. Elsősorban ugyanis a múltat próbálja átírni és egyes gondolatokat, megoldásokat tabuvá tenni. Nyilvánvaló, hogy minden társadalomban vannak tabuk, ugyanakkor azért a társadalom szabadságfokát is jelzi, hogy mennyi tabu van.
Az például teljesen normális és humánus beállítottság, ha mondjuk egy társadalomban a gyilkosság, népirtás, erőszak különböző formái egyértelműen elítéltek. Ha viszont mondjuk, amikor ez a tabusítás már kiterjed a vallásra, gazdasági rendszerekre, politikai rendszerekre, a művészetek-, történelem megítélésére, akkor ez már erősen korlátozó jellegű.

A cancel culture célja, hogy tabuvá tegyen a társadalomban egyébként nagy arányban jelen levő jelenségeket (rasszizmus, szexizmus, különböző diszkriminációk stb.). Ráadásul az értékrendjüknek megfelelően definiálják azt, hogy mi a rasszimus, mi a szexizmus, mivel diszkriminált egy társadalmi réteg. Az eszköz viszonylag drasztikus, mert ugyanúgy ahogy a jelenből, a múltból is ki akarják törölni ezeket. Ennek nyilvánvalóan az a veszélye, hogy még nemes cél esetében is jelentős ellenhatást produkálhat, illetve az, hogy a definíciót nem konszenzus alapján hozzák meg. Az eszköz, amivel a módosítást végre kívánják hajtani szintén nem konszenzuális, tehát döntően nem az történik meg, hogy a megválasztott - így valamennyire talán a nép akaratát - képviselő kormány hoz meg egyes lépéseket, hanem egy internetes nyomásgyakorlásos módszert részesítenek előnyben. Ez egyértelműen a zaklatásra, bullyingra, lincselésre hajaz.

Egyben az ebben részvétel egyfajta nárcisztikus, önfelmentő jellegű mártíromságot is feltételez. Az a social justice warrior ugyanis, aki részt vesz ebben az online lincselésben az úgy gondolja, hogy ő a jó ügy érdekében, morális piedesztráról cselekszik. Emellett kulturális küldetésének tartja, hogy egyértelműen megmásítsa a múltat, döntően gonosz emberek cselekedeteinek sorává, akikkel szemben a ma embere - ő - egy tökéletes szintet képvisel. Ez önmagában történelemhamisítás: gyakorlatilag ha elfelejtjük a XX. századi történelem hibáit azzal, hogy ezt gonosz / őrült emberek tették, akkor ez újra megtörténhet bármikor. Holott ezeket a hibákat pont ugyanolyan emberek követték el, mint mi, csak egy eltérő kontextusban. Abraham Lincoln modern gondolkodó volt a korában, de voltak rabszolgái. Lee tábornok, akinek a szobrát nemrég kidobták talán a Fehér Házból nem volt rabszolgatartó és morális alapon ellenezte a rabszolgaságot. Valószínűleg számos olyan felfedező volt, aki felsőbbrendűnek tartotta magát / népirtott / rabszolgákkal kereskedett, ami az akkori korszellem szerint természetes volt. Viszont emellett felfedeztek szépen. Vannak szürke emberek, illetve az emberek döntő része szürke, a tehetségesek meg főleg. Követnek el még a korszellemük szerint is hibákat, nem hogy a későbbi korok megítélése szerint. Henry Ford rengeteget tett az autó elterjedéséért és egy olyan vállalatmodellért az USA-ban, ami évtizedeken keresztül emberek millióinak hozott boldogságot és jólétet. Emellett utálta a zsidókat, olyannyira, hogy ő volt Adolf Hitler példaképe. Ettől most az összes Henry Ford szobrot be kellene zúzni, az összes történelemkönyvből pedig az kellene Henry Ford mellett szerepeljen, hogy Hitler mentora?

lac1 2021.06.12. 14:57:31

@jancsi_4:

Ugye kis suttyó, azért csak ki lehet billenteni téged a másolgatásból.

ha-ha-ha-ha!

protoh 2021.06.12. 15:00:21

Jo sokat irsz, Matyas

lac1 2021.06.12. 15:11:03

@MEDVE1978:

Az a baj, hogy te is bedőlsz ennek a legújabb kori gyogyónak.
Cancel, meg social warrior? Ez baromság.

A világ népessége nő, butul, és sajnos az átlag egyre lejjebb szorul. Ezek az emberek képtelenek felvenni a ritmust, egyrészt a szocializációjuk révén, másrészt pedig a degenerációjuk miatt. És ez az ütem fokozódni fog.

Ezek az embernek nem éppen nevezhető végbéllények közül ezt páran felismerték, felismerték azt is, hogy a tehetségükkel, szorgalmukkal nem érik el azt, amit a korlátlanná váló "social network"-on látnak, utazás, kikapcsolódás, ételek, ruhák, más szóval anyagi javak. A többlettermelés miatt az állam bizonyos létbiztonságot nyújt nekik, de a vágyott célt azért nem fizetik ki, őszerintük ez azonban megjár. Mert csak.

Ezt a szabadságot szabadossággal elfedve, anarchiával akarják elérni, megszerezni. Az államtól nem nagyon tudják elvenni, mert az államnak nem nagyon van vagyona, legfeljebb az újraelosztás révén tűnik úgy, ezért mivel attól nem tudnak elvenni, akinek nincs, ezért attól próbálják, akiknek szerintük van.
Az emberektől, pontosabban a fehér emberektől. ha mégpontosabban akarnám, akkor a buta, lusta, dologtalan, tanulatlan, semmitérők a szorgalmasoktól, a tanultaktól.
És minden manapság látható csak és ennek a célnak az elérését szolgálja.

Hiszi azt valaki is, hogy egy tanulatlan nigger ismeri a saját történelmét, tudja, kinek a szobrát dönti le? Dehogyis ismeri, ha a szomszéd városban kitennék őket, nagy részük még haza sem találna.

lac1 2021.06.12. 15:34:12

Trallala, trallala, olyan jó látni, hogy önmagát jóoldalinak gondoló szarzsákok saját magukról állítják ki a bizonyítványukat.
De remélem nem szaporodnak, mert.... habár ezeknek szerintem egy nő sem hagyja magát. Ott ülnek kockafejjel és azt hiszik, náluk van végső megoldás kulcsa...

Értitek, ugye...?

lac1 2021.06.12. 15:38:59

Ja, elfelejtettem leírni, hogy a más munkájának a gyümölcséből gondolják megoldani a világ problémáit, de persze nekik az sokkal több jusson belőle.
Szerencse, hogy az anyaszomorító suttyó így elviszi a blogot az eredeti iránytól...

lac1 2021.06.12. 15:49:40

@jancsi_4:

A nácikkal semmi, engem nem bántottak, míg az említett többi bagázs már problémásabb. Fizettek az adómból kárpit, aztán vittek segélyeket pedig csak a csutájukat verték egész nap ahelyett hogy dolgoznának Afrikában, ilyenek.

A kinézetüket hagyjuk is.

lac1 2021.06.12. 16:02:10

A cancel kultúrával azok a nézetek is eltűnnek, amik egykoron megállapították, hogy a niggerek nemcsak emberszabásúak, hanem emberek.

Én szóltam. Akkor mi lesz? Az emlékezés kultúrája?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) film (33) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (87) Irodalom (12) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (21) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (23) Zene (140) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása