A pandémia előtt a gyerekek többsége nem sokat tudott a szülők munkájáról. Azt látták, hogy reggel pontosan, azonos időben, reggeli után, csinosan felöltözve, táskával a kezükben sietve távoznak, és késő délután/este fáradtan térnek haza. A gyerekek kevés információ birtokában fantáziájukra bízták a részleteket. Elképzelték, hogy szüleik milyen fontos munkát végeztek egy irodában, egy üzemben, és hogy mennyire tisztelik őket. A szülők voltak az ő szuperhőseik.

Aztán következett a járvány miatt bevezetett home office, és a kicsik ámulva figyelték a szülők előttük zajló munkavégzését és a változásokat. Nem volt korai kelés, sietős reggeli, öltözködés. A papa papucsban, kócosan, sokszor pizsamában ült a számítógép előtt, papírokat rakosgatott, telefonálgatott és nem látszott komoly, tekintélyes embernek.

A gyerekek ezzel szemben nagyra nőnek a szülők szemében. Az ő otthoni tanulásukon keresztül képet kaptak arról, hogyan bánnak az új lehetőségekkel, hogyan igazodnak el a távoktatás tartalmi és formai szövevényeivel.

A két változásnak a legfontosabb eredménye, hogy a szereplők közelebb kerülnek a valósághoz. A szülők nem maradnak szuperhősök, de a gyerekek sem gyámoltalan kis lények, így könnyebben kialakulhat egy realitásokra épülő családi élet – írja a Huffington Post.