Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Nero császár és Róma égése

maxresdefault_15.jpg

Az ókori rómaiak úgy maradtak meg a történelmi emlékezetben, hogy pragmatikus emberek voltak, csodálatos épületeket emeltek, ugyanakkor megszállott módon hittek a babonákban. Naptáraikban megjelölték a „fekete napokat” (dies atri), amikor nem volt szabad bizonyos dolgokat csinálni, például házasodni, utazni, vagy nyilvános gyűlést tartani.

Az egyik ilyen nap július 18 volt: Kr.e. 390-ben ekkor szenvedtek súlyos vereséget a galloktól, akik megszállták és kifosztották Rómát.

A sors különös játéka, hogy Kr.u 64-ben július 18-ról 19-re virradóra tört ki a nagy tűzvész. Kísérteties panoráma maradt a lángok 9 napos pusztítása után. Tacitustól tudjuk, hogy Róma 14 negyedéből mindössze 4 maradt épségben, három teljesen semmivé vált, és a többi is elszenesedett romok volt tele. Nem ismerjük az áldozatok számát, de a becslések szerint több ezren váltak a tűz áldozatává, és még többen lettek hajléktalanok. E romokon épült fel azonban az az antik Róma, amelynek emlékeit napjainkban is megcsodálhatjuk. És ki tudja, a tűzvész után Nero császár által elindított véres keresztényüldözés nélkül vajon Róma lett-e volna a kereszténység központja, hiszen még a Szent Péter bazilika is a mártírhalált halt apostol sírjára épült.

A császáron 2000 éven át rajta maradt Róma elpusztítójának bélyege. Ez talán a legrégibb „fake news” a történelemben. A vád a Neróval szinte folyamatos harcban álló szenátus néhány tagjától eredt, és ezt vitték tovább már az ókori történetírók is. Az elmélet szerint azért tette, hogy legyen tere megalomán építkezési terveinek. Ekkor született meg például mesébe illő palotája, a Domus Aurea.

Ma már a legtöbb történész egyetért abban, hogy a közhiedelem ellenére nem Nero gyújtatta fel Rómát. Becslések szerint a sűrűn lakott, a tűz idején közel egymillió lakosú városban a birodalom utolsó 500 éve alatt átlagosan 10-15 évente volt egy nagy tűzvész, mivel a sűrűn lakott házak többsége fából épült, sok helyen használtak szalmát az állatok és a rabszolgák lakhelyén, ráadásul legtöbb helyen nem volt folyóvíz, ami különösen sebezhetővé tette az épületeket. Sok utca olyan szűk volt, hogy egy kocsi alig fért el bennük. Julius Caesar és Augustus császár már próbálkozott némi városrendezéssel, de kevés sikerrel. Így valóban ez a katasztrófa kellett ahhoz, hogy szélesebb utak, egymástól távolabb álló házak épüljenek.

Tacitus szerint a lángok a Circus Maximus egyik boltjából terjedtek el, ahol gyúlékony anyagokat tároltak, ráadásul erős szél fújt azokban a napokban Rómában. Maga a Circus is csak részben épült kőből, a felső tribünök fából voltak, és az egész építmény inkább hasonlított egy mai kereskedelmi központhoz, mint egy stadionhoz.  

Amikor a tűz kitört, a császár éppen antiumi villájában tartózkodott. A második napon értesült a tragédiáról, azonnal Rómába sietett, és személyesen irányította a mentést. Élelmiszer-tartalékokat hozatott Ostiából, megnyitott középületeket a Mars-mezőn, valamint saját kertjeit az otthontalanná váltaknak, és kárpótlást is fizetett nekik. Fekete legenda tehát, amit a későbbi irodalmi művek és filmfeldolgozások, mindenekelőtt a Quo Vadis? tápláltak, hogy Nero közömbösen bámulta a lángokat, sőt, még verseit is énekelni kezdte a szörnyű látványtól ihletetten.

Ugyanakkor tény, hogy a tűzvész kapóra jött a népszerűtlen Nerónak. Így aztán talált gyorsan bűnbaknak egy közösséget, amely nem élvezett akkoriban még semmilyen politikai támogatást és ezzel súlyos történelmi precedenst teremtett.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.09.07. 13:24:33

Erről a fajta Néróról hol lehet olvasni?

Göbölyös N. László 2021.09.08. 09:12:42

@gigabursch: Én ezt konkrétan az olasz La Repubblicában olvastam.

Reactor 2022.04.23. 23:50:56

Tacitus irataiban említi, hogy sokan voltak akik nemhogy oltották volna a tüzet, de lángoló csóvákat hajigáltak mindenfelé, mondván, ezt parancsolták nekik. És hát az is eléggé sus, hogy Néró az új palotáját is oda húzatta fel, ahol korábban a város volt.
Sz'al túl sok itt a véletlen egybeesés, hogy Nérót teljesen fel lehessen menteni.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása