Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A Ne nézz fel csak a haragot táplálja a klímatehetetlenséggel szemben

_122020178_4ofthempic.jpg

A film december 24-én jelent meg a Netflixen, és a politikai hatalmat vádolja azzal, hogy nem tesz semmi érdemlegeset a klímaváltozás ellen. Egyben hangot ad egy nemzedék ökoszorongásának.

Az amerikai Adam McKay filmje, eredeti címén Don’t Look Up, az elmúlt hetek legnézettebb alkotása volt az internetes filmcsatornán, várhatóan megdönti a Netflix eddigi rekordját. Emellett több politikai reakciót, tudományos cikket és segélykiáltást vált ki, mint az elmúlt idők környezeti katasztrófái, vagy az alaszkai és grönlandi melegrekordok. A film vonzerejét kezdetben a szuperszereposztás – Leonardo Di Caprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep, Kate Blanchett – jelentette, de a világ minden tájáról érkezett visszhangok elkötelezett és szociálpolitikai filmmé változtatták a hollywoodi megaprodukciót.

A párhuzamok a jelenlegi válságokkal, köztük a koronavírus-pandémiával széles körben megjelentek a közösségi médiában, megszólaltak egyszerű polgárok, környezetvédő aktivisták, de elismert tudósok is.

A Huffington Post Jean Jouzel francia klimatológus akadémikust kérdezte, aki hosszú ideje élen jár a klímaszkeptikusok elleni küzdelemben. „Amikor az 1980-as években azt mondtuk, hogy ha tovább folytatjuk az üvegház hatású gázok kibocsátását, előbb-utóbb bekövetkezik a helyrehozhatatlan felmelegedés, senki sem hallgatott ránk” – idézi fel. Amerikai kollégája, Michael A. Mann, aki a filmben a Di Caprio által játszott Randall doktort ihlette, ugyancsak évek óta ostorozza a politikusokat és a nagyiparosokat, akik nem hajlandók tudomást venni a valóságról. Ugyanakkor úgy véli, nem elég a helyzet katasztrofális voltát hangsúlyozni, hanem cselekvésre is kell ösztönözni, mert ha teret nyer az a meggyőződés, hogy már késő, ugyanolyan tétlenséghez vezet.

Közben egyre nő az aggodalom, különösen a fiatalok körében. Egy 2021 szeptemberében 10 országban 10.000, 16 és 25 év közötti fiatalt kérdeztek meg, és kiderült, hogy 45%-a fél a klímaváltozástól. Még ennél is megdöbbentőbb a Lancet Planetary felmérése, amely szerint a fiatal korosztály 75%-a látja ijesztőnek a jövőt, 56%-nak pedig az a véleménye, hogy az „emberiség halálra van ítélve.”

„Az ökoszorongás természetes és jogos válasz a környezeti válságra. Nem betegségről van szó – magyarázza Laelia Benoit gyermekpszichiáter, aki a klímaváltozás gyerekekre és kamaszokra gyakorolt hatásáról készülő széles körű kutatást vezeti a Yale egyetemen – Nem is a depresszió új formája, nem igényel orvosi kezelést, csupán társadalmi választ kíván. Egyre több fiatal szenved benne. Ez a magányosságuk kifejezője a társadalommal szemben, amely nem vesz tudomást a klímaváltozásról. Ez a tétlenség az ifjúsággal szembeni visszaélés egyik súlyos formája.”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2022.01.25. 12:52:57

Sikerült vallást csinálni a klímavédelemből, csak gratulálni tudok.

Kíváncsi vagyok mikor jutunk el oda, hogy máglyára dobják a klíma-eretnekeket.

Greta meg olyan mint Sztálin menyasszonya.

apro_marosan_petergabor 2022.01.25. 16:39:11

Ökoszorongás? Művi jelenség.
Ebből él a progresszív baloldal. Tájékozatlan emberek félretájékoztatásából, tájékozatlan emberek által. Ez a politikai üzlet.

Reactor 2022.04.24. 06:06:46

A film nem egészen pontos, mert egy üstökös becsapódásáról szól, a globális felmelegedéshez pedig nincs ilyenre szükség, bőven elég, ha a földi hő már önmagát fogja táplálni. Szóval ja, nemigen sikerült eltalálni a megfelelő gombot, de a mondanivalója e tekintetben teljesen jogos, hogy vádolja a politikát, illetve a kormányokat. Főleg, miután Trump azzal a pár magányos agysejtjével anno kijelentette, hogy globális felmelegedés nincs, nem létezik, mi vagyunk a legerősebb nemzet, és amit mi mondunk, az úgy is van (persze ennél is továbbment, megvont mindenféle anyagi és egyéb támogatást a tudomány ezen ágától). Ezzel a 4 évvel is rengeteg időt veszített az emberiség.

apro_marosan_petergabor 2022.04.25. 00:00:30

@Reactor:
Nem mélyedtem sokáig bele ebbe a kérdéskörbe, de egy ideje úgy gondoltam utánanézek.
Nézzük Naomit(anti Thurnberg): „Azt akarom, hogy ne féljetek, inkább gondolkozzatok” mondja, azt hiszem, ezzel nincsen semmi baj, nekünk is ezt kell tennünk. Nem vakon menni a vezérürü után (méregzöldek), hanem gondolkodni, s után a cselekedni.
Jó pár éve elhűlve olvastam, 50 éven belül 10m-el! nő a tenger szintje, a global warming miatt - rémes, gondoltam. Ez évente 20 cm jelent...
Minden évben az Adrián vagyok, a szokásos néhányszor 10cm-es árapályon kívül mást nem tapasztalok. A tények: 1900-2000 között kb. 10cm-es volt a szintemelkedés...
Nézzünk a CO2 kibocsátást. Sok komoly szakember véleménye, a légkör CO2 tartalma az üvegházhatás szempontjából a VÍZGŐZÉHEZ képest elhanyagoható, az pedig önszabályozó...
Ezt állítja Dr. Miskolczi Ferenc fizikus, a NASA volt(15 évig) légkörkutatója: “Ez egy hibás elmélet"...
- számításait az MTA felülvizsgáltatta (Zágoni, fizikus) és HELYESNEK találta: "A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés nem üvegház-melegedés", a levont következtetései azonban mások .
Tehát Naomi jól látja - gondolkozni kell, nem hisztizni!
(Bár ezzel rontjuk a Green Peace üzletét...)
Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti ne vigyázzunk a környezetünkre, viszont azt is, felejtsük el a global warming hisztériát - s gondoljuk újra dolgokat.

Reactor 2022.04.25. 00:07:06

@apro_marosan_petergabor: Olvastam a Naomiról szóló cikket. 19 éves, a közelébe sem szagolt a klimatológiának, egyetlen tudóscsoportnak se volt a tagja sohase, egyetlen kutatást se végzett, mégcsak részeredményei vagy sejtései sincsenek a tárgykörben, de nagy mellénnyel kijelenti fotelbű', hogy nincs globális felmelegedés.
Ez kb. olyan, mint amikor az egyszeri parasztbácsi az állatkertben találkozik a zsiráffal. És annyira is lehet komolyan venni.

Itt elsősorban nem a tengerszint-növekedés a téma, mert az a fokozott meleg miatti evaporáció következtében akár csökkenhet is. Miskolczi Ferenc hipotézisét - ha jól tudom - időközben megcáfolták. Az MTA pedig nem egy CRISES, nem egy globális klímakutató szervezet, maximum helyi eredmények alapján állíthat fel hipotézist.
Nem mellesleg legalább ugyanennyi ellenkező előjelű kutatást is ki lehetne gyűjteni, de minek a borúlátás, legyünk optimisták, és csak az optimista jóslatoknak adjunk hitelt!

apro_marosan_petergabor 2022.04.25. 01:31:55

@Reactor: Tehát Naomi jól látja - "gondolkozni kell, nem hisztizni!" Ezzel továbbra is egyetértek, igen, annyira klímaszakértő, mint az istenített Thunberg, aki dogmákat terjeszt szintén képzettség nélkül.
Miskolczi hipotézisének megcáfolásáról nem tudok. Az MTA pedig nem alkalmatlanok gyülekezete. Itt egy alapelvről van szó (szín fizika). Ha a C02 (aminek tizedszázalék alatti a jelenléte a légkörben) nem játszik üvegházhatást, akkor az egész klímaelmélet megdőlt.
A Miskolci féle alapelvet pedig az MTA jóváhagyta.
"legyünk optimisták, és csak az optimista jóslatoknak adjunk hitelt!"
Nos Miskolci elmélete elég optimista, azt mondja nem kell félni a CO2 üvegházhatásától....
Bár a tudományos gondolkodás nem hit és nem optimizmus kérdése.

Reactor 2022.04.25. 01:40:24

@apro_marosan_petergabor: Ha jól látja, akkor elsőnek megfogadhatná a saját tanácsát. Kezdjen el művelődni földrajz, klimatológia terén, ne a foteléből tegyen sommás kijelentéseket. Mert egyelőre a tudományos világ döntő többsége az övével ellentétes következtetésre jutott. A különbség az, hogy a tudományos világ hosszú évtizedek rákos verítékes munkáját ölte bele, nem is beszélve a sokcsillió dollárról, amibe ez került, Naomi cica pedig egyelőre arra sem vette a fáradságot, hogy ismeretterjesztői szinten foglalkozzon a témával.
Lehet hogy az MTA nem alkalmatlanok gyülekezete, viszont abban is biztos vagyok, hogy nem végeztek globális, több évtizedre, ne adj'Isten, századra visszamenőleg kutatásokat, vagy végeztek összehasonlításokat. Helyileg méricskéltek párszor, ha jól tudom, oszt ennyi. Vagy egyeztettek bármiféle más kutatócsoporttal is a glóbusz túloldaláról? Mert enélkül kicsit olyannak tűnik nekem, mint amikor valami "tudós" a Föld laposságát balatoni lézerezéssel próbálta igazolni.
A szén-dioxid nagyon is szerepet játszik az üvegházhatás kialakulásában, de az tény, hogy nem egyedül ő a felelős. Nos, a többi vegyület gyakorlatilag mind antropogén (vagyis az emberek közvetítésével jutott a légkörbe), ami méginkább alátámasztja, hogy bizony az embernek is vastagon benne van a keze a felmelegedésben.
Valóban, a tudományos tények nem hiten és optimizmuson alakulnak. Ezért kell Miskolczi állításait jó nagy csipet sóval kezelni.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása