Írolvasgondol

Lassan ebben az országban mindenki megkergül. Elismert, nagy tudású emberek teszik le a garast percemberkék mellett, és már a jószándékúak is elkezdenek saját soraikban ellenséget keresni. Az elmebaj már a liftreklámnál kezdődik. Mindenki összekaristolja a neki nem tetsző politikust, vagy leragasztják a nekik tetsző szórólapjával. Innen már csak egy lépés a Weöres Sándor-féle „mindenki hülye, csak én vagyok okos, mert nekem a segembe is felyem van.”  Csoda ezek után, hogy kik, hogyan és mióta birtokolják/bitorolják a hatalmat és már szinte senki sem bízik meg senkiben?

Milyen érzés az, amikor évtizedek után újra találkozol régi haverokkal, akiknek elsőre az jut eszükbe, hogy mennyire be tudtál rúgni? Ennyi maradt volna meg belőled bennük? Igaza volt Jim Morrisonnak, amikor itthagyta ezt az egész kuplerájt, eltűnt a világ egyik megmaradt békés zugába, és halálra röhög azon, amit összehordanak róla azok, akik semmit nem értettek meg belőle.

1956-ban, még a „sajnálatos októberi események” előtt készült el az Eltüsszentett birodalom című „mesefilm”, az ostoba, gyáva királyról, és még ostobább, még gyávább tányérnyaló udvartartásáról, akiket az okos, tiszta szívű juhász kissé atonálisra vett gyermekdal-furulyaszavával a pokolra juttat. Mivel akkor még a „törvény” uralkodott, bár a legjobb magyar tanítvány már közeledett akarata ellenére a feneketlen kúthoz, a filmet egyszeriben be is tiltották. Aztán a „sajnálatos események” lezajlása után sem merték jó ideig vetíteni, mert akkor meg egy másfajta „törvény” uralkodott, ráadásul az okos, tiszta szívű juhász is elég különös módon lett öngyilkos, azóta sem tudjuk, hogy mi történt. Hatvanhat évvel később már rendszeresen levetítik a filmet, nem fél tőle az ostoba, gyáva király, sem pedig még ostobább, még gyávább tányérnyaló udvartartása. Már csak egy okos, tiszta szívű juhász hiányzik, aki kissé atonálisra vett gyermekdal-furulyaszavával az egész bagázst pokolra juttatja.

Boldogult bölcsész koromban, még a 70-es években az ELTE egyik férfi mosdójában láttam a következő feliratot: „Condottieri! A jövő héten nem lesz háború. Mindenki mehet a kurva anyjába”. Ez jutott eszembe február 16-án reggel, amikorra beharangozták az orosz támadást Ukrajna ellen, éppen csak az órát és percet nem közölték előre. Csupán azt felejtették el, hogy nem volt még olyan orosz/szovjet, sem pedig amerikai elnök, amelyik a másik féllel nyílt konfrontációt vállalt volna. Emlékezzünk csak 1956 Magyarországára, 1968 Csehszlovákiára, az 1962-es kubai rakétaválságra, az 1983-as dél-koreai gép lelövésére vagy akár Észak-Vietnam évekig bombázására…A sokdanos volt KGB főnök pontosan tudja, hol, mikor, hogyan mehet el a falig ahhoz, hogy megmutassa: ki az úr a régióban. A kis országok pedig ugyanúgy játékszerek, mint a történelem folyamán mindig is voltak: álmodhatjuk azt, hogy mi fújjuk a passzátszelet, ébredéskor viszont szaros lesz a kezünk…

Öt nappal később aztán a Gazda elismerte a szakadárokat és bevonult e területekre „békefenntartani”. Dézsávü érzésem van, ahogy doktor Kardos doktor mondaná. Legfőbb európai vazallusának ez úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés: most kénytelen megtanulni, hogy nem lehet egyszerre kefélni és szűznek maradni. Megszavazzuk a szankciókat, aztán elsunnyogjuk őket, miért is ne? Vannak, akik még vitatkoznak az invázió/háború elnevezésén. A mi szempontunkból mindegy: ha energiahiány lesz, vagy gázárrobbanás, mindenképpen mi megyünk házhoz a lófaszért. És közben a közösségi médiában gyilkolják egymást az orosz- és ukránbarátok, mert ez kell a komfortérzésüknek.

Több udvarhű lap címoldalán emlékeztettek arra, hogy a Táncoló Sátán 15 éve vezette be a vizitdíjat, mint az emberek kizsákmányolásának netovábbjának nonpluszultráját (© dr. Torgyán, ha még emlékszünk rá) – 300 forintot – de a jelenleg regnálók ezt népszavazáson eltörölték. Azóta egészségügyünk dübörög, mint a földgöröngyök a koporsókon. Amikor a covid-halottakat említik – lassan 44 ezernél tartunk - soha egyetlen szó nincs azokról, akik azért haltak meg, mert nem jutottak el a szükséges ellátásig, esetleg életmentő műtétekig, mert választhattak a féléves-egyéves halasztás, vagy a félmilliós magánklinikai gyógyítás között. Olyant is hallottam már, hogy ilyen összeget kellett előre letenni, mielőtt még egyáltalán bármit tettek volna a pácienssel. Azon már senki nem akad fenn, hogy egy-egy „ingyenes” vizsgálathoz hónapokat kell várni az időpontra.  De a 300 forintos vizitdíjat legyőzték, amely akkoriban kb. egy kiló kenyér ára lehetett. Ma már ugyanennyiért jó, ha fél kilót kapunk, azt is legolcsóbb fajtából.

Vajon miért van az, hogy az árstop óta állandóan olyan érzésem van, hogy becsapnak a boltban, ahová lassan 30 éve járok? Korábban csak feltűnő ár esetén böngésztem végig a nyugtát, most már minden nap, és mindig arra kell rájönnöm, hogy jól számoltak.

Laptopom kéretlenül és önhatalmúlag frissített, pedig nem voltam sem elavult, sem pedig rendetlen. Még jó, hogy az írásaimba nem pofázott bele. Bár tudjuk, hogy már léteznek olyan mesterséges intelligenciák, amelyek újságcikket is tudnak írni. Remélem, leteszem a lantot, mielőtt a szerkesztőségekben hülye, okoskodó, hatalmaskodó, kedves, iszákos, nőfaló/nőgyűlölő, esetleg vérprofi főnök helyén egy tévedhetetlen robot ül.

Tisztességes, keresztény, konzervatív ember nem szavazhat tiszta lelkiismerettel a kormánypártra – jelentette ki a miniszterelnök-jelölt. Oké, értem én, mire gondol: a kormánypárt nem tisztességes, nem keresztény és nem is konzervatív. De azért vagyunk még néhányan, más hitvallásúak, esetleg, uram bocsá’, ateisták, akik szintén nem szavazhatunk tiszta lelkiismerettel a jelenlegi hatalomra. A fene megeszi, ha megint felekezeti alapra helyezzük a tisztességet…

Láttunk egy igaz történeten alapuló olasz filmet, amelyben egy torinói céget egyik pillanatról a másikra előbb húsz főre csökkentenek, de a megmaradtak kiválasztását az egyik kiemelt dolgozóra bízzák, majd hamarosan teljesen megszüntetik. A bűnbaknak megtett dolgozó lelkiismeretfordulásában odáig megy, hogy saját házára jelzálogkölcsönt kérve újraindítja a céget, kollégái mellé állnak, és csodát tesznek. Eszembe jutott róla a Kurír című lap, amelynél indulása óta dolgoztam, és amelyet 24 évvel ezelőtt a vezérlő egyetlen tollvonással egyik pillanatról a másikra megszüntetett, mert oknyomozó sorozat jelent meg az egyik bizalmi emberéről. Több mint 70 ember került akkor az utcára, sokan soha nem heverték ki, hogy kihúzták alóla a rendszerváltás utáni egyetlen intelligens bulvárlapot. Emlékszem, voltak próbálkozások, hogy új tulajdonossal, befektetőkkel megpróbálják újraindítani, de vagy nem érdekelte őket, vagy pedig meg voltak félemlítve már akkor is. De nem emlékszem, hogy akár csak felmerült volna, hogy a szerkesztőség összefogjon, megvásárolja a Kurírt és így próbálja megmenteni. Talán hiányzott belőlünk az a szolidaritás, ami az olaszokra annyira jellemző?

Bank, várakozom egy befizetéssel. Közben hallom, hogy idős házaspár próbál magyarázatot kapni arra, hogy miért kaptak levelet 269 ezer forintos végrehajtásról, mikor tudomásuk szerint csupán a hitelmoratórium adta lehetőséggel éltek. Ügyintéző néhány perc alatt kideríti, hogy csupán egy automatikus levelet küldtek ki tévesen. Lehet, hogy szelektíve nagyot hallok, de nem hallottam, hogy azt mondta volna legalább, hogy bocs…

A felvilágosult diktatúra egyik jellemzője, hogy nem csinál feleslegesen mártírt az ellenfeleiből. Emlékszem, az 1980-as években a „demokratikus ellenzékkel” való bánásmódra: úgy hallgattatták el őket a nagy nyilvánosság előtt, olyan retorziókat alkalmaztak velük szemben, hogy az még a nyugati jogvédőknél sem verte ki a biztosítékot, miközben szamizdatjaik legfeljebb néhány ezer emberhez jutottak el és külföldi publikációikból sem lettek címlapsztorik. No és persze internet sem volt akkor még. A felvilágosulatlan, kétségbeesetten pitiáner diktatúra viszont képes hatalmas öngólt lőni egy köztiszteletben álló ellenfelének indokolatlan és nyilvános zaklatásával, ami pillanatok alatt összerántotta ellenfeleit. Mindezt másfél hónappal a választások előtt. Már-már elképesztő szerencséje azonban még mindig nem hagyta el a vezérlőt, mert az ukrán balhé felülírta ezt a legújabb aljasságát. A kötelesbajszos már tavaly megmondta: minden idők legmocskosabb kampánya lesz. Nem tévedett, bár nem magukra gondolt…

„Vége a covidnak, mehetünk lőni!” – kiáltott fel egy nő február 25-én piacunk nagy vietnami üzletében.

Máris megszületett a legsúlyosabb szankció Putyin ellen: a Pornhub letiltotta az orosz felhasználókat. Ez majdnem olyan jó, mint amikor az 1979-es afganisztáni invázió után az a sutka járta, hogy Carter elnök megtorlásul nem ad több alkatrészt Brezsnyevhez.

A vezérlő február 27-én újra tanújelét adta csavaros gondolkodásának: határvonalat húzott keresztény és muszlim háborús menekültek között, és nem hajlandó lemondani a Magyarországot Oroszország felé eladósító Paks2-ről sem. No és azért nem adunk Ukrajnának fegyvert, nehogy magyar fegyverekkel lőjenek magyar emberekre. De ugye tudjuk, hogy mi vár arra, aki egyik lábával a vízparton, a másikkal pedig egy már eloldozott csónakban áll....

Ezek után kit is hallgathatnék mást, mint Roy Harpert - „I hate the white man..”, majd az örök erőt adó Led Zeppelin után, hogy zenehallgatásomnak némi aktualitása is legyen, jön Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, ezúttal Tomita Iszao előadásában, a végén A kijevi nagykapu fenséges dallamával…