Március 3-án, pontosan egy hónappal a választások előtt, éppen kórházban voltunk Apámmal a szokásos kontrollon, amikor jött a hír: március 7-től már nem kell maszkot viselni sehol – kivéve éppen a kórházakban – és kivezetik a védettségi igazolványt is. Kell valami a népnek, ha már 390 forint az euró – azóta már volt 400 is -  bankok omlanak össze és lassan nem lehet tankolni, mert a végén még leszavazzák a vezérlőt és népi zenekarát.  Azt viszont hajlott korú, ám sokat megélt logikámmal nehezen fogom fel, hogy ha ennyire jól állunk járványügyben, akkor miért kell fenntartani az egészségügyi vészhelyzetet? Ráadásul a halottak száma hetek óta először, épp a bejelentés napján csökkent 100 alá….

Közben fent nevezett továbbra is japán teniszbajnoknak érzi magát (Ideoda Futamuja). Egyik percben hitet tesz az orosz energiafüggőség és a Gazda követeléseinek jogossága mellett, miután saját emberei is ez ellen szavaztak az Európai Parlamentben, aztán meg hirtelen nemzeti segélyvonalon indít gyűjtést a kárpátaljai menekülteknek, miközben azt zsolozsmázza, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből az egészből. A nemzeti segélyvonal sikerére a szelektív amnéziában nem szenvedők még emlékezhetnek a 12 évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa kapcsán, az adományok jelentős része szőrén-szálán eltűnt. Bár most már naponta többször is láthatjuk a nemzeti tv-ben a vezérlőt, amikor gondosan alulról fényképezve, hogy fenségesnek látszódjék, a magyar összefogásról papol, valójában a civilek és magánemberek segítenek a menekülteken. Az ilyesmire szokta mondani egy közeli rokonom, hogy „Anyád p….”.

Amikor környezetszennyező emberi eredetű hulladékról van szó, figyelembe kellene venni azokat a papírhegyeket, amelyek a választási levelekből, szórólapokból, kampányújságokból lehetne emelni. Lenne egy használható ötletem: nem kellene semmilyen előzetes néphülyítés se innen, se onnan, hanem a szavazólapokat Szondy-teszttel kellene helyettesíteni. Ennek az a lényege, hogy minden egyéb információt nélkülöző arcokat tesznek a páciens elé, neki pedig ki kell választania közülük a szimpatikus és a nem szimpatikus arcokat. Ugyanígy kell a választópolgár elé tenni a puszta politikus-portrékat. Tartok tőle, hogy nem soknak tetszene a pofája úgy első látásra, de még a másodikra sem…

Először 1962 októberében táncolt a világ az atomkatasztrófa szélén a kubai rakétaválsággal.  Másodszor 1983 őszén, amikor egy téves riasztás parancsát megtagadta egy szovjet tiszt. Harmadszor 2022 március 4-én, amikor az orosz inváziós erők megtámadtak egy ukrajnai atomerőművet. Negyedszer már nem kellene megkísérteni az apokalipszist.

Ugyanezen a napon másfél tucatnyi európai ország rádiójában egyszerre játszották le John Lennon Give Peace A Chance-ét, ezt az 53 éve írt játékos-pimasz, mégis, vagy tán épp ezért óriási hatású békedalt. Üzenjük Johnnak odaátra, hogy nem hiába élt és halt meg értünk…

Olvasom, hogy hirtelen megugrott az útlevélkérelmek száma hazánkban, és már csak májusra lehet időpontot kapni az okmányirodákban. Egy régi vicc jutott eszembe még az 1980-as évekből. Bukarestben hatalmas sor áll a kivándorlási hivatal előtt. Arra jár Ceausescu, és ő is beáll a sorba, hogy hallgatózhasson, kik, hogyan, miért szidják. Ketten azonnal felismerik. Így szól az egyik másikhoz: „Te, ha ez is elmegy, akkor maradunk…”

Mindig utáltam, ha egy politikus gyerekekkel pózol – ezt már Chaplin is kifigurázza A diktátorban: Hynkel szélesen vigyorog, amíg a kezében tartott baba le nem pisili…Az viszont még undorítóbb, amikor az interneten gyerekeknek szánt mesék és rajzfilmek elé berakják gyűlöletkeltő reklámjaikat. És ezek mernek azzal kampányolni, hogy népszavazáson védjük meg a gyerekeinket?

Március 6, vasárnap. Margitszigeti sétánkról jövet bemegyünk az egyik közeli szupermarketbe valami édességért az ebédhez. A bejáratnál biztonsági ember, külön felszólít mindenkit, hogy bevásárló kocsit vagy kosarat vigyen mindenki, anélkül nem engedik be. Gyorsan körülnézünk, nem találjuk, amit keresünk, de látjuk, hogy a pénztáraknál óriási a sor, vannak, akik két teljes kocsit pakoltak tele. Mi van itt, lemaradtunk volna valamiről? A biztonsági őr megnyugtat: bezárnak néhány hétre valami átalakítás miatt, ezért  tankolnak fel az emberek a megszokott, jó árban lévő árukból. Átmegyünk a másik közeli szupermarketbe, ott nyoma sincs ilyesminek. Ezek szerint a biztonsági őr igazat mondott: Magyarország még a miénk…

A jelszavak embere bedobta a legújabbat: „Senkit nem hagyunk segítség nélkül”. Oly ismerősen cseng. „Senkit nem sem hagyunk az út szélén”. „Mindenkit meggyógyítunk, aki beteg lesz”….Egyszer hallottam valahol, hogy aki azt mondja, hogy „mindig”, „soha”, „senki”, „mindenki”, az nem mond igazat…

Pártunk és kormányunk gránit szilárdságú állhatatosságáról egy régi népi mondás dereng fel: „Az elv olyan, mint a fing. Addig tartja az ember, amíg lehet.”

Március 7-én közel két év óta először szálltam buszra maszk nélkül. Voltak azért, akik még felvették a maszkot. És vannak, akiken örökre rajtamarad, hacsak a bőrükkel együtt le nem tépik róluk.

Ezen a napon próbálkoztak először hackerek működésképtelenné tenni az objektív tájékoztatás mellett kitartó oldalunkat. Ez egyfajta elismerés jele. Várhatóan hasonló örömökben még többször lesz részünk a választások közeledtével.

„Megőrült a világ/tajtékos a szája/s valahol vér csörög/fűre,ibolyára” – írta Nagy László 1944-ben.

A 70-es évek közepén a Magyar Néphadseregben volt egy kiképzés, amit úgy hívtak: tömegpusztító fegyverek elleni védelem, röviden TÖPFE. vegyvédelmi felszerelés, gázálarc, amelyben jól lehetett menet közben énekelni. Emlékszem, hogy feltették a kérdést: mit csinál a katona, ha atomvillanást lát? Erre az egyik kémia-szakos előfelvételis azt mondta: „Jelentem, szublimálok”. Azóta felnőtt egy új, szerencsére már nem katonaviselt, mindeddig az előzőhöz hasonlóan háborút közelről nem látó generáció. Jó lenne, ha a világ urai az ő fejük felett sem játszanának a tűzzel, és a média sem a videójátékok alapján osztana életet és halált….

Március 10-én a parlament államfőválasztási komédiája során Kötélbajszú Házelnökünk az ellenzék esélytelen jelöltjét köztársasági elnöknek nevezte. Lehet, hogy ő már látja a jövőt?

Ugyanezen a napon országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. És mi lesz akkor a Forradalom Lángjával?

Kedvenc wellness-szállodámban a jacuzziban találkoztam egy fiatal, háromgyerekes családdal. A legnagyobb gyerek 12, a középső 6, a legkisebb 4 éves volt. Az utóbbi, egy szőke, mosolygós pogácsaarcú kislány egyből játszani is akart velem. Szépek voltak, egészségesek, és boldogoknak látszottak, egészen addig, amíg meg nem kérdeztem, hogy honnan jöttek. Ukrajnából – mondta a fiatalasszony, némi büszke szomorúsággal. Nyilván nem a földönfutókká váltak közül valók voltak, ha már ebben a szállodában laktak, de vajon mikor mehetnek haza, és hogyan éli meg majd ez a három gondtalan gyerek, ha az otthontól való távollétük akaratuk ellenére elhúzódik?

A jelszavak országlójának legújabb dupla plakátjára a Flórián téri buszmegállóban ráragasztották a Magyar bárdok című verset és a Soros Akadémia egykori ösztöndíjasainak tablóját. Mindkettőt persze gyorsan leszaggatták róla. A bevárosban naponta jelenik meg a „Halál a fideszre” című felirat, amit naponta lefestenek, másnap ismét ott van. Mint az a bizonyos „Éljen Lenin” gyermekkorunk tanmeséjéből.

A harmadik világháború árán is megvédjük a NATO területeit – mondja az Egyesült Államok elnöke. Na, még egy csúcsvezetőnél mentek el otthonról. Most őszintén, ér annyit a NATO vagy egyáltalán a demokratikus világ? Amúgy meg volt alkalmam 65 évem során néhányszor hallani a nagyhatalmi megafondiplomáciát, csak egyre kevésbé vagyok hajlandó újságíróként asszisztálni hozzá.

A hónap kérdése: mikor kerül be a BTK-ba az előre megfontolt szándékkal, széles körben elkövetett audiovizuális mérgezés?