Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mennyire veszélyesek a világ hatalmasainak manipulált értékei?
Gustavo Zagrebelsky orosz származású volt olasz alkotmánybíró írása

15820823_101.jpg

Egyfelől ott van a birodalmi „Szent Oroszország”. Másfelől ott van a Nyugat, a jogok számontartója. De egy dolog segíteni az áldozatokat és elősegíteni a békét és más dolog szítani a rossz szenvedélyeket, a nacionalistáknak kedvező válságot.

Az élők által megölt halottak a Földön vannak, sőt, a föld alatt. Az értékek pedig az égben. A halottak együttérzést kérnek. Nem tudnak mit kezdeni a értékekkel. Hol vannak a gyilkoló hatalmasok? A Földön vagy az égben? Nyilvánvalóan a Földön, méghozzá nagyon is szilárdan, különben nem lennének potentátok. És nem tesznek mást, mint az értékeket emlegetik. Amikor úgy tesznek, mintha az égben lennének, akkor csalnak. Mind magasabbra száll valaki az ég felé, annál inkább elveszti szeme elől az emberiséget.

Nincs háború, nincs erőszak, nincs csalás, amit ne tudnának igazolni. Egykor a szentséggel, ma az ideológiával. Az erőszaknak étéket kell adni. Minél nagyobb az értéke, annál nagyobb az erőszak, amire feljogosítják magukat. Egy érték átalakításával igazolható a háború is. A jogos vagy a preventív háború, a békével is, a régi latin mondás alapján. (Si vis pacem, para bellum – ha békét akarsz, készülj a háborúra). Az értékek lehetnek szépséges dolgok, de manipulálva gyakran félelmet keltenek. Az Ábrahámnak tett isteni ígéret nevében kiirtották Kánaán népét, Allah nevében dzsihádot, szent háborút hirdettek a „hitetlenek” ellen. „Isten akarata” volt a mottója minden „szent” keresztes háborúnak. Ki tudna ellenállni annak, aki Isten nevében beszél és cselekszik?

Ez a módszer ma már nem úgy hat, mint régen. A vallások a kölcsönös megértés, a párbeszéd irányába haladnak. Nem az értékeikről kell lemondaniuk, hanem azok abszolutizálásáról. De találtak helyettük másokat, világiakat, amelyek éppen olyan veszélyesek.

A világról szóló minden vízió „küldetésről” szólt, amelyet az emberiség, a civilizáció nevében indítottak el, és ezek elkerülhetetlenül eljutottak a rasszizmushoz, az imperializmushoz, az inváziókhoz, mészárlásokhoz, egypártrendszerekhez. A gyarmati háborúkat azzal igazolták, hogy a primitíveket civilizálják és ez tulajdonképpen ajándék számukra. Új-Mexikó annektálása, Arizona, Colorado, Nevada és Texas elfoglalása, az amerikai őslakosok elűzése, kiirtása az Egyesült Államok vezetői szerint a civilizáció, a demokrácia terjesztése érdekében történt. Napóleon meghódította Európát és inváziót indított Oroszország ellen a francia forradalom nevében. A nácik és a fasiszták meg voltak győződve arról, hogy joguk van „életteret” teremteni maguknak és alsóbbrendűnek nevezték a többi népet. A kommunisták sem mondták, hogy hatalomvágyból cselekszenek, hanem az emberek boldogságáért. Az értékek a potentátok kezében mindig ideológiai és politikai eszközök voltak.

És ma? Milyen kísértetekkel kell szembenéznünk?

Oroszország „küldetését”, amellyel vissza akarja állítani a nagy cári birodalmat, a pravoszláv spiritualitást. Másfelől pedig a Nyugatot, amely az emberi jogokat, a szabadságot őrzi, de e gyakran csak abban merül ki, hogy mások szemére vetik ezeknek az elveknek a megsértését. Ezek az értékek az égben vannak, de ha a földi potentátok kezébe kerülnek, átalakítják őket saját monopolisztikus legitimitásuk érdekében. Ehhez pedig háborúk kellenek, nem béke. A legjobb esetben ideiglenesen befagyhatnak a kapcsolatok, mint a hidegháború évtizedeiben. Hittünk az olvadásba, amely valójában soha nem győzte le a hatalmi politikát, a befolyási övezetek kiterjesztését, azoknak a népeknek a szerencsétlenségére, amelyek gazdag területeken éltek. Azokban az években nem volt béke, bár a háború valószínűtlennek tűnt a kölcsönös elrettentés miatt. Ma az ukrajnai háború kapcsán láthatjuk, hogy az egykori fertőzött sebet csak felületesen kezelték. Ismét távolodik a remény, hogy gyermekeink és unokáink egy olyan emberi közösség tagjai lehessenek, ahol nincsen akadálya nemzedékek, népek kölcsönös megértésének, amelyben újra bárki szabadon utazhat, köthet barátságokat, szerelmeket.

Ez a válság is nyomokat hagy maga után. Gyűlöletet, revansvágyat és más fajta erőszakot. Már most szakadóban vannak azok a gazdasági, kulturális, politikai, jogi és szociális szálak, amelyek évtizedek alatt szövődtek főleg Európában.  Aztán később, mivel a válság ösztönzi a nacionalistákat, konszolidálja az oligarchákat, kedvez a demagógiának és a fegyvergyártóknak.  És lesznek, akik előnyöket húznak ki mindebből.

Ezzel a regresszióval számolni és tenni ellene. Megkülönböztetés nélkül be kell fogadni a menekülteket, erősíteni a kapcsolatokat. Meg kell őrizni a kultúra méltóságát és egyetemességét.  Segíteni kell azokon, akik nélkülözik az élethez legszükségesebbekeet.

Háború van és vannak agresszorok és az agressziót elszenvedők. Ez az egyetlen bizonyosság, amely iránt nem lehet kétség. A káros indulatokat azonban nem szabad szítani. Józanság és kritikus szellem kell ahhoz, hogy elkerüljük a legrosszabbat.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.04.25. 08:28:44

Érdekes megközelítés, de amellett elmenni szó nélkül, hogy mi a hatás és mi az ellenhatás és mi a rezisztanciára való törekvés - nos, AZT _ NEM _ LEHET.

Nagyon jól kibírnám az életet anélkül, hogy állandóan elmagyaráznák nekem, hogy mi a "jó", meg a "haladó", meg az "előremutató".

Csak aztán nem értem, hogy ezek az elmagyarázók miért nem kussolnak inkább mindig.
Ugyanis átlátszó a hazudozásuk és a generált károkozásuk.

Lesz még Magyar Köztársaság 2022.04.25. 16:26:35

"A káros indulatokat azonban nem szabad szítani."

Szítják. Ha leírod, hogy nem kellene, akkor is.

"Józanság és kritikus szellem kell ahhoz, hogy elkerüljük a legrosszabbat."

A republikánus háborús héják átnyergeltek a Biden-adminisztrációba. Amerika képes bármit fölhasználni, hogy érdekeit érvényesítse. Amellett, hogy Európa önként és dalolva vállalja föl az áldozatszerepet - bár hülye mód elhiteti saját magával, hogy a mostani helyzet lehetőség a számára - némi józanságot egyes vezetőktől azért lehet remélni. Például Macrontól vagy a német kancellártól, aki a koalíciós partnerei szerepében tetszelgő CIA ügynökök uszítása ellenére legalábbis egyelőre visszafogja országát nehézfegyverek Ukrajnába küldésétől és az orosz energiahordozókról való lekapcsolódásról. Magyarország sem kér a háborús uszításból. Szóval még van remény, hogy a háborús konfliktus Ukrajna határain belül marad.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.25. 17:33:48

Éééédes Istenem, csak fideszkomcsik?

6.Lenin 2022.04.25. 18:50:40

Itt van ez a univerzum nevezetű kóceráj. Miért is? Mi emberek mit is keresünk benne?
Kíváncsi leszek ki lesz az első ember, aki bizonyítani fogja, hogy az ő családjából egy tehetséges egyed Teremtette.
Eddig csak eljátszottak néhányan a gondolattal, és megpróbálták elhitetni a többiekkel.
Mert a többség mégis csak olyan, hogy szeret valamiben hinni, főleg a neki kedves magát felsőbbrendűnek tartónak.

Értékek, azok mik? Azt sem tudjuk miért vagyunk, meddig is? Akkor meg mi az érték?

Nyilván néhányan rájöttek, hogy ha én vagyok a legnagyobb, legfaszább, akkor én határozom meg, hogy mi az érték. Már helyben is vagyunk. Ennyit ér az "érték".

Ugyanis jön egy másik legnagyobb, legfaszább tök más "értékekkel" mert vannak, akik azokat kajálják.

És itt kezdődik a gubanc. A két legnagyobb, legfaszább felhergeli az őt imádókat, hogy nyúvasszák már ki a másik tábotban dagonyázó köcsögöket.

És máris ki lett találva a háború, aminek sok hasznos oldala is van. Rombolással jár, az meg újjáépítéssel. mindig van mivel baszakodni.

Meg ha nem nyírnák ki egymást, már régen nem lenne egy csöpp hely sem a Földön. Tehát néha hasznos ritkítani is a köcsögöket.

Érték. Valamikor gúnyolták, kivetették azt a menyasszonyt, akinek pöcse volt, ma már ez egy érték. Holnap? Majd lesz valami, eddig is volt. Melyiknek van "értéke" ? Annak, amiben pillanatnyilag több köcsög hisz, és képes érte agyonverni a másik köcsögöt.

Ez néhány ezer éve már így megy, és fog is, míg lesznek fasza gyerekek, meg az őket imádó köcsögök is, ha ki nem találnak közben olyan szerszámot, hogy utána nem marad sehol egy köcsög sem. Mert, ha maradt, azok elölről kezdték mindig, eddig legalább is.

Ja, és mindig a másik fasza gyerek "értéke" a veszélyes, a miénk soha.

Jozef Pockna 2022.04.25. 21:48:44

Isten is csak addig jatszik istent mig verezni nem kezd... ahhoz hogy az istent jatszok verezzenek ahoz az embereknek kene eszhez terni. A vilag mukodhet penz nelkul is. Talan ugy mukodne igazan helyesen. Ahol az ertek az elet lenne valoszinu senki se jatszana istent... eeees nem zarna ki a lehetoseget hogy vki tanult legyen ellenben tehetsegek nem vesznenek karba fiatalok nem kuzdelemmel toltenek fiatalsagukat es nem meghibbant ven marhak probalnanak igazgatni minket...

metata 2022.04.26. 09:19:45

" Az értékek pedig az égben." Ezt nem ártana kicsit kifejteni. Az égben hol? A sztratoszférában vagy az űrben, a Hold túloldalán, vagy mit ért ég alatt? Vagy ez egy allegorikus megnevezése a transzcendensnek? Mert ha igen, akkor az egész eszmefuttatás sántít, hiszen akkor a háború is az égben van, onnan "jön le" a földre. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért olyan gyermekdedek az un. békemozgalmak és miért olyan hatástalanok.
"A halottak együttérzést kérnek". Na, ehhez csak ennyit:
"Miféle földalatti harc,
s vajjon miféle vér ez,
mitől szememnek szöglete
ma hajnal óta véres?
A zűrzavar csak egyre nő.
A szenvedély kegyetlen.
Hittem, hogy eltemettelek,
s talán te ölsz meg engem?" /Pilinszky János: Miféle földalatti harc/

6.Lenin 2022.04.26. 09:53:10

@Jozef Pockna:

"meghibbant ven marhak probalnanak igazgatni minket..."

Talán a hátizsákos fiatalokra kéne figyelni, akik törnek zúznak, gyújtogatnak, nyugaton?
Az ember miként tudná másként bizonyítani, hogy különb a másiknál, ha.....nem igazolhatná, hogy okosabb, erősebb, gazdagabb, mindent csak ő tud, tisztán és világosan?
Borzalmas egy világ lenne, ha minden ember tök egyforma lenne, testileg és agyilag is.
Valamiért nem ez a program lett a génekbe írva. Majd ha Isten színe előtt fogod magyarázni, indokolni a földi tevékenységedet, kérdezd meg miért így alkotta meg az embert.

Jozef Pockna 2022.04.26. 22:38:31

@6.Lenin: miert? A sok multban ragadt ven marha jobb vezeto? Latod Putyin... egyebkent a mondanivalomnak nem ez volt a lenyege csak te kifiguraztad ugy hogy elegedett lehess magaddal. Az ember pont ugy tudna igazolni magat hogy nem ugy viselkedik mint az allat... hulye barmok vannak lesznek voltak. Kerdes mennyi. A penz ami fontosabb mint az elet ez megy politikai szinten. Kepzeld el nem lenne penz. Kivancsi vagyok rajossz-e vmilyen alternativara a penznelkuli vilagra. Sugok vmit a vezired egy tohonya bunko lenne benne ellenben egy autista kezmuves vagy festo muvesz...

6.Lenin 2022.04.27. 09:43:39

@Jozef Pockna:

Szerintem te nem sokat tudhatsz az emberről, a tevékenységéről még annyit sem.
Mi lenne az ember ideológiák nélkül?
Honnan tudod, hogy mi a célja az embernek, ha azt sem tudod miért is van?
Mi lenne , ha mindenki egyformán gondolkodna, lenne még emberiség?

Te pl gyűlölöd azokat, akik másként gondolkodnak. Mire is vezet ez? Nem ilyesmik miatt vannak a háborúk?
Szerintem jobb lenne, ha rendeznéd magadban a gondolataidat, mielőtt leírod azokat.

Jozef Pockna 2022.04.27. 16:48:08

@6.Lenin: ideologiak... na azok vezetnek haborukhoz... az ember miert is van? Tevekenykedik? Ted fel a kerdest: epitunk-e vagy rombolunk? Ha Foldet nezed az urbol mi csak paranyi kis bakteriumoknak tununk. Vagy inkabb gyilkos virusok vagyunk? A kapzsisag ereny? Felvagas ereny? Nekem nem ez az ideologiam es utalom azokat az embereket akik csak maguknak akarnak mindent masok elete aran is... ilyen a vallas is. Uldozte a tudomanyt... mar most bebizonyosodik nincs isten amiben oly buzgon hisznek. Kisstilusuan gondolkozol. Nelem egyszerubb erteni teged mert te abban erzed jol magad amit eled loknek. Te nem fogsz soha megerteni ha csak el nem engeded azokat az ideologiaidat amik karosak: vallas, penz, kapzsisag, hirnev. Nem lesz mindenki egyenlo. Es nem lehet vilagot teremteni amiben akkora egyetertes lesz hisz ilyen a tudomany is. A kerdes hogy utaljuk e majd egymast emiatt vagy ott lesz a tolerancia vagy a normalis erveles. Ha ertenel engem akkor eszrevehetned amit en mondok az az hogy egy autista emberke is tud boldogulni az eleteben nem masnak kell eltertani pl. Te uldozod a dilert hogy ne aruljon drogot en uldoznem azt aki veszi. Te keresed aki a fegyvert el sutotte en bebortonoznem azt aki a fegyvert legyartotta es azt is aki a golyot adta hozza. Te orok eletedre uldozo maradsz mig en hosszutavon tonkre tennem a bizniszuket es egy jobb eletre erdemes vilagot teremthetnek. Te elteted a rendszert ahol a penz a fontos en eltetem a rendszert ahol az elet.

6.Lenin 2022.04.27. 17:03:36

@Jozef Pockna:

Én nem éltettem semmit és senkit, csak leírtam milyen az ember.
Te meg álmodozol olyasmiről a mi soha nem létezett, nem is fog.

Ráadásul ezt az álmod rá szeretnéd kényszeríteni másokra is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.04.27. 19:04:18

@Jozef Pockna: Jaj Istenem, lenyinefftárssal le ne állj vitázni. Nem érdemes.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2022.04.28. 09:17:32

A firaizmus leírását azért tegyük el az utókornak, amely még a segítségemmel került ebbe a formába:

"Küldetés

A filozófiánk azon alapszik, hogy az embereket rávezetjük arra az útra, amin legkedvezőbb módon haladva tanulnak meg következetesen gondolkodni, cselekedni és élni az életüket. Igyekszünk rávilágítani korunk jellemzői hibáira, hogy mentesek tudjunk maradni a folyamatosan ránk zúduló manipulációktól, amelyet különböző hatalmi érdekek használnak fel ellenünk! Úgy gondoljuk, hogy egy szebb világ megteremtéséhez erős társadalmi szemléletváltásra van szükség. Drasztikus filozófiai, világnézeti, politikai, jogi, erkölcsi újraszerveződésre.

Ennek ellenére nem célunk megdönteni semmilyen kormányt, bármilyen politikai hatalmat vagy szervezetet. Mert úgy gondoljuk, hogy amíg az emberek manipulálhatók, hamis értékrendjeik által irányíthatóak, addig nem tudna létezni olyan irányítás amely a helyes útra tudná vezetni a világot."

6.Lenin 2022.04.28. 11:26:12

@vilagnezet.blog.hu:

"A filozófiánk azon alapszik, hogy az embereket rávezetjük arra az útra, amin legkedvezőbb módon haladva tanulnak meg következetesen gondolkodni, cselekedni "

Vagyis te/ti tudjátok, ismeritek a számtalan miértre a tökéletes, valós választ, egyénekre lebontva.

Ha nem, akkor te/ti is manipolátor/ok vagy/vagytok.

Ha csak te/ti is keresed, keresitek a válaszokat akkor ember vagy te is a sok milliárd közül aki eltöpreng, hogy miért is.

Ha feltételezed, hogy létezik EGY helyes út, akkor elismered, hogy ez a kóceráj egy meghatározott célból készült, kizárva minden spontán keletkezést.

Másként teljesen logikátlan amit itt előadsz. Igaz, hogy ezt már a "küldetés"-ben elismered, hogy minden amit írsz egy elképzelt (beleképzelt) spekuláció.

Aki/ami kijelölt erre a feladatra (küldetés) SMS-esben küldte meg a válaszokat, vagy volt valahol, valamikor egy tanfolyam, amin kiképeztek (KIK?) erre a feladatra?
Vagy csak egy reggel a WC-n ülve rádöbbentél, hogy neked küldetésed van?

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2022.04.28. 11:36:26

@6.Lenin:

Kedves idejét múlt Múmia!

A Firaizmus Filozófia Iskolája ~ 2010-212 időszakban működött a facebookon és 184 ezer követővel rendelkezett. Ketten vittük egy repper sráccal. Aztán bezártuk. Nekem az csak egy tudományos kísérlet volt és írok is róla a Trükkös Mém - túl Richard Dawkinson című könyvemben is hogy mi. Ide is idézem neked:

Tesztelések fejezet:

"6. Egy filozófiai iskola egy közösségi oldalon, melynek fél év alatt 184 ezer rajongója lett. Azt kísérleteztem ki ott, hogy mennyire kell valamit lebutítani és egyszerűsíteni, hogy az tömegekre hathasson."

6.Lenin 2022.04.28. 11:57:25

@vilagnezet.blog.hu:

Napokig lehetne sorolni, hogy minek/kinek hány követője van. Ez nem érv semmire sem.

Namármost, én nem cikizni szeretnélek, sőt elismerem, hogy agyalsz valamin, amin sokan mások is.
le is írod, nagyon helyesen, csak a küldetést hagyd ki. Egyedül az zavar.
Küldött valaki, valami, hogy világosítsd már fel a sok bunkót? Vagy csak kisajátítottad magadnak ezt, hogy neked küldetésed van, a messiást még nem mered kimondani, leírni. Vagy már írtad azt is valahol?

A küldetés sugallja, hogy CSAK EGY IGAZSÁG LÉTEZHET. Ilyesmit pediglen még senki, semmivel nem támasztott alá, még tudományosan sem, hiszen naponta olvasni, hogy a tudósok olyasmiket láttak, aminek nem is szabadna léteznie. Természetesen ez még nem zárja ki azt sem, hogy tudományos majd egyszer valaki igazolja, de akkor az is igazolódik, hogy nemcsak egyféle létezik még a tudományban sem.

Vagy túl sok minden is létezhet.

Szerintem a továbbiakban is írd le, hogy te miként is képzeled (nem tudod, csak képzeled), vitázni is lehet róla, hiszen van rá időnk bőven, még ha esetleg tök feleslegesnek is tűnik. Ez is belefér, ahogy a többi "értelmetlen" dolog is.

Hátha ez a küldetése az embernek, mennyi faszságot képes kitalálni, belemagyarázni mindenbe. Ennyi az egész értelme az egész emberi életnek. Vagy hátha rájön a marhája , hogy miért is. Valahol, valakik fogadtak ebben. Elég értelmesnek tűnik ez a megoldás is.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2022.04.28. 14:06:01

@6.Lenin:

Nem érted.... továbbra sem ..... a marhaságok határait vizsgáltuk.
Csináltunk ott egy rakás beugratást is és aki beugrott neki tiltottuk.

Tehát eleve igyekeztünk kizárni a nagyon "zombi"-kat.

A "Küldetés" -t meg nem mi írtuk.... Az a facebbok adta fel akkor és csak kitöltöttük. Lehet már másra is változott közben.

6.Lenin 2022.04.28. 14:17:34

@vilagnezet.blog.hu:

Értettem már az elején, de....nem tudok beugrani az ilyesmiknek. Akik tanítani szeretnének másokat vmiről, amivel ők sincsenek tisztában, akkor ők is "zombik" csak esetleg egy más szinten azok.
Én a kemény viták híve vagyok inkább, mert azok tanítanak a gondolkodásra, ha meg kell(ene ) védenem a saját hülyeségem.
A küldetéstudatosoktól, messiásoktól feláll a szőr a hátamon.

vilagnezet.blog.hu · vilagnezet.blog.hu 2022.04.28. 14:38:57

@6.Lenin:

Vitára alkalmatlan vagy és ezt nem csak én írom neked.

Egyedül azért válaszoltam, mert szoktam humánetológiai megfigyeléseket végezni.

Általában elég régóta csak átugrom a szemememmel a hozzáírásaidat. Most tettem némi kivételt .... de marad az az átugrás dolog megint. Tehát ne fáradj vele nekem írni, mert nem válaszolok rá.

6.Lenin 2022.04.28. 14:51:46

@vilagnezet.blog.hu:

"Vitára alkalmatlan vagy és ezt nem csak én írom neked."

Van néhány messiás, küldetéstudatos, akik képtelenek megvédeni a beképzelt hülyeségeiket, azok szoktak ezekre hivatkozni.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (41) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (174) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (63) Gondolkodom (5) gondolkodom (33) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (134) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (9) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (86) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (4) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (219) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (20) szocio (38) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (184) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (384) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (30) Zene (145) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása