Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A történelem leghazugabb újságja, a Harmadik Birodalom utolsó mérgezett gyümölcse

15357816_1.jpg

Adolf Hitler már eldöntötte, hogy öngyilkos lesz. Tábornokai előtt már beismerte a vereséget. A szovjet csapatok már körülvették Berlint. Elkezdődött a végső ostrom.

A Harmadik Birodalom napjai meg voltak számlálva. Nem volt élelem,  nem volt fegyver, gyerekek és öregek, szétesett egységek tartották a frontot. De dr.Joseph Goebbels nem mondott le mérgezett propagandájáról. Mivel már az újságok sem jelentek meg a német fővárosban, alapított egyet, a Panzerbärt, amely ingyen volt kapható, mindössze négy oldalból állt és tele volt hazugságokkal, a valós helyzet elhallgatásával. Nyolcszor jelent meg 1945. április 22 és 29 között. Kamaszok osztogatták a romok és bombatölcsérek között a menekülteknek és a katonáknak, akiket Berlin védelmére vezényeltek.

A „páncélos medve” Berlin szimbólumát vette kölcsön. Goebbels e lapra bízta utolsó proklamációit, őrült teóriáit. És fenyegetéseit: „Aki nem harcol, azt le kell lőni! A defetistákat el kell hallgattatni!” A hazugságok akkorára dagadtak, hogy Helmut Weidling tábornok, Berlin utolsó védője a vezéri bunkerben támadt Goebbels-re: „Ma harcolunk, maga meg értelmetlen reményeket kelt abszurd hazugságaival!”

Az álhírek éppen a bunkerben születtek. A propagandaminiszter diktálta hűséges embereinek Hitler előszobájában. Összehívta a tábornokokat, és őket is arra utasította, hogy cikkeket írjanak. A propaganda-század, azok az újságíró katonák, akik öt éven keresztül hamisították a háború történetét, most a berliniek életéről írtak. A Panzerbär mindenkit harcra buzdított a „mongol hordák ellen”, és azzal hitegették a berlinieket, hogy minden irányból érkeznek a felmentő seregek, akik hamarosan szétzavarják a gyülevész ellenséget. Csakhogy ezek a felmentő seregek nem léteztek.

Ezzel Goebbels is tisztában volt, de nem tágított. Talált egy nyomdagépet, berendezett egy nyomdát a hajdani Ullstein kiadó palotájában, amelyet egy vagyonos zsidó családtól raboltak el a nácik. Az oroszok azonban elfoglalták a kerületet, így a nyomdát néhány méterre a bunkertől, a Kochstrasse egyik pincéjében helyezték el.

A lap vezércikkét maga Goebbels vagy Alfred Rosenberg főideológus, a Völkischer Beobachter náci lap főszerkesztője írta. Néhány sort Hitler is írt bele. A hadijelentésekre jellemző, hogy még azt is elhallgatták, hogy a szovjet és az amerikai csapatok találkoztak. Riportokat készítettek olyanokkal, akik a lap szerint az utolsó csepp vérükig harcolni akartak. Az utolsó számban pedig egyenesen azt állították, hogy „a  háborút nem a németek akarták, hanem a kommunisták és a zsidók, és a Harmadik Birodalom hivatott, hogy utolsó leheletéig harcoljon Európa védelmében.”

Amikor április 29-én Hitler öngyilkosságra, Goebbels pedig egész családja kiirtására készült, a Panzerbär utolsó példányait már  senki sem osztogatta, mert a rikkancsfiúk is az életüket mentették. Így lett a vége a náci birodalom elestével a történelem leghazugabb újságjának.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.05.13. 19:50:06

Nincs kedvem lefordítani, van belőle fordítás?

Amúgy eddig sose hallottam erről a termékről.

bordon 2022.05.16. 06:50:14

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: Például az ukrán kormány úgy tűnik egyrészt a goebbelsi, másrészt a szovjet propagandából tanulta a kommunikációt. Halállistáznak 12 éves donbászi gyerekeket, a magyar miniszterelnököt, álhíreket terjesztenek, a saját veszteséget mind civil veszteségként állítják be, minden nap ontják a kiskutyás, cicás videókat, frontvonalban házasodó ukrán katonapárok képeit, meleg, transz ukran katonákról posztolnak. Finomhangolva vana a kommonikáció az amerikai-kanadai embernek érthető, fontos kategóriákra. Közben banderista zászlók alatt masíroznak, SS Totenkopf jelvények a sapkákon, Sonnenrad, Wolfsangel (a második SS das Reich páncélos hadosztály jelképe).

Anno a nácikkal szembenálló szovjet oldalon is ment a hazug, uszító propaganda, az élén Ilja Ehrenburg állt, aki persze ugyanúgy a kiválasztott nép tagja, mint Zelenszkij is.

A nácizmus sose volt annyira releváns a második vilagháború óta, mint ma Ukrajnában. Az amerikai demokrata kormány önti a fegyvereket az ukrán neonáciknak, az amerikai antifa körök meg mélyen hallgatnak.

Erről nem írni, elhallgatni pont akkora újságírói hazugság, gyávaság, mint amit Goebbels csinált.

midnight coder 2022.05.16. 07:00:46

Ahogy a V2-es rakétákat fejlesztő tudósokat, a koncentrációs táborok orvosait, úgy valószínûleg ezeket a propagandistákat is "újrahasznosították" a ruszkik és az amerikaiak. Elvégre propagandára pont úgy szüksége van a hatalmaknak mint rakétára.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.16. 09:30:04

@bordon: ". Az utolsó számban pedig egyenesen azt állították, hogy „a háborút nem a németek akarták, hanem a kommunisták és a zsidók, és a Harmadik Birodalom hivatott, hogy utolsó leheletéig harcoljon Európa védelmében"

Honnan is ismerős ez...megvan! Oroszország nem akarta lerohanni Ukrajnát, azok a mocsok lippsik, amcsi zsidók rángatták bele őket!

Bafana 2022.05.16. 09:48:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ajánlom figyelmedbe a leghitelesebb forrást! Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter néhány kijelentését érdemes elolvasni.

Bafana 2022.05.16. 10:13:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: És még egy fontos dolog: egy háború SOHA nem akkor kezdődik, amikor az első katona kilövi a puskájából az első töltényt. Fizikailag persze ott kezdődik, de soha nem akkor indul. A világ most azon rugózik, hogy az első lövést Iván adta le. Szegény, maszületett báránylelkű ártatlan ukrán pedig csak önvédekezik. Bizony!

birkamenet 2022.05.16. 10:29:20

@bordon:

Te takony Valóság tagadó Putyin bértroll bulgár birka, a fenti történet éppenséggel a te imádott Putyin meg orbán diktátoraidról szól. A rikkancs meg te vagy.

Bebuktatok Orbánnal együtt a ruszki háborús bűnös Putyin gazdáktól támogatásával, nemsokára jön az elszámoltatásotok.

birkamenet 2022.05.16. 10:35:31

@Bafana:

Na takarodsz te is haza a gazdádhoz Putyinhoz, te hazaáruló fidernyák! Ugye te hülyegyereke a NER hazádnak, 56-ban is azért jöttek be a ruszkik lelőni a magyarokat, mert a bohóc Nagy Imre kiprovokálta tőlük???

Bafana 2022.05.16. 10:44:05

@birkamenet:
1.: Nagyon távol áll tőlem a Fidesz.
2.: Jó tanács neked. Ne csak írj, olvass és tanulj is! Jelen esetben történelmet.
3.: Annyi a közös a magyar 56-ban és az ukrajnai háborúban, hogy az amerikaiaknak vastagon benne volt a keze mindkettőben. "Tartsatok ki, tartsatok ki!" ugye milyen ismerős. Vagy Lloyd Austin elszólásai, miszerint nem az ukránok győzelme a cél, hanem Oroszország meggyengítése. Értsd: BÁRMI ÁRON!
4.: egyben egyetértünk: Nagy Imre valóban bohóc volt.

gigabursch 2022.05.16. 11:27:37

@Bafana:
Nem tudom Brendelt miért nem teszed U-blockra?!
Nagyjából sejthető, hogy mit írt, külön megtekintés nélkül is...
Ez a barom csak akkor kerül szanálódásra, ha SENKI nem reagál rá.
Nagyjából az alábbi voltál: fideásznácimonoloidóta és gazdás.

Amúgy Nagy Imre tevőlegesen részt vett az orosz cári család legyilkolásában, valamint kiváló padláslesöprési miniszter volt. Volt némi segédkezése id. Antall József svábtalanítási programjában is. Szóval, egy deréktelen, becsületlen, magyartalan rohadék volt.
Teljesen véletlenül pont úgy került hatalomra, ahogy ukrajnában a vele rokon Zselé.
Külön kérés nélkül valakik betolták oda, aztán minden nagyon demokratikus lett.
Utána meg az egész ország lángokban.

gigabursch 2022.05.16. 11:28:20

@Bafana:
Vigyázz!!! Ez meghaladja a szellemi képességüket!

birkamenet 2022.05.16. 15:00:17

@Bafana:

Az a különbség 56 meg a mostani ukrán honvédelem között, hogy az a kevés magyar aki harcolt, az is letette a fegyvert két hét alatt és a magyar nép megadta magukat a ruszkiknak, hadd legyenek gyarmat.
Az ukránok pedig már hónapok óta harcolnak a hazájukért és nem lesznek a ruszkik gyarmati népe.

Az egyik tehát egy gyáva nép.

birkamenet 2022.05.16. 15:03:12

@gigabursch:

Csak a te Putyin felszopó Fidernyák fajtád a magyar, ezt akartad mondani Győzike?

Ezt mán rég tuggyuk! F.sza egy Országimázs vagytok! Mármint Putyin örömére!

birkamenet 2022.05.16. 15:17:35

@Bafana:

Amerika keze mindenben benne van, ôk képezték ki a 80-as években Orbánt, Antallt, Kunczét meg Torgyánt Kádár meg a kommunizmus megdöntésére!

Utána meg abban vótt benne a kezük vastagon, hogy az ifjúlibsi orbánból 20 év alatt egy kivénhedt barnabolsi diktátort neveltek ki!
Akit Putyin leghűségesebb EU bomlasztójának tettek meg, hogy orbán áldásos EU rohasztása által az USA egyedüli világhatalom legyen!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.16. 16:16:49

@Bafana: igazad van, ez a mostani konfliktus is jóval korábbra datálható. Hisz Putyin már 2008-ban utalt rá, hogy visszaállítja a Szovjetunió érdekszféráját.

Mondjuk, ha igazad lenne, akkor a mocsok usákok már a Krím bekebelezésekor kirobbantották volna a konfliktust. Aztán a donbaszi harcokban támogatták volna az ukránokat, fegyverrel, paripával.
De nem, vártak, amíg a jóhiszemű oroszok rákényszerültek, hogy Fehéroroszország területéről támadást indítsanak Kijev ellen. Úgy sajnálom Putyint! Hisz ily hirtelen, minden előzetes hadüzenet nélkül hogy megtámadták! Most kénytelen honvédő háborút folytatni! Ja, az gondolom, megvan, hogy 2008 óta modernizálja a hadsereget? Védelemre! Ja, támadó fegyverekkel...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.16. 16:23:04

@Bafana: "ugye milyen ismerős. Vagy Lloyd Austin elszólásai, miszerint nem az ukránok győzelme a cél, hanem Oroszország meggyengítése. Értsd: BÁRMI ÁRON!"

Avagy, az ukránok nem tudnak győzni, az oroszom elég erősek ahhoz, hogy bizonyos területeket megtartsanak.
Az oroszokat meg kell gyengíteni, hogy ne tudjanak területszerző hadviselést folytatni. Mondjuk Moldova, vagy a balti államokon át az enklávé felé.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.05.16. 16:25:31

@birkamenet: sőt, Putyin is cia ügynök, vele ütik ki Európát, és terelik el Kína figyelmét! Gondolj bele, ha Kína azt látja, az orosz elbukik, meggondolja kétszer is, hogy terjeszkedjen!

Bandibacsi34 2022.05.16. 16:39:26

Az Azovstahl-iaknak nincs hasonlo? Csak gondolom web-es formaban...

Bandibacsi34 2022.05.16. 16:50:01

@birkamenet: " Az a különbség 56 meg a mostani ukrán honvédelem között, hogy az a kevés magyar aki harcolt, az is letette a fegyvert két hét alatt és a magyar nép megadta magukat a ruszkiknak, hadd legyenek gyarmat.
Az ukránok pedig már hónapok óta harcolnak a hazájukért és nem lesznek a ruszkik gyarmati népe."
Azert a 2-t nem lehet összehasonlitani te makákólyuk!!
1956 Magyarország 8 millio vs Szovjetunió 200 millio lakos(+johettek volna segiteni romanok, csehszlovakok nemi extra teruletert)1:25 hoz aranyok, most 40 millios Ukrajna vs 140 millios Oroszorszag (1:3)Akkor a szovjet hadsereg kb 3 millio fo jol kepzett katona, sok vilaghaborus veteran es kikepzett tartalek meg 10 millio fo. Most Ukrajnaban van 20 000 kulfoldi önkéntes (zsoldos) beasva, rengeteg fegyvert, elelmiszert stb. kaptak 2022 elott is, ontjak nekik a nyugati fegyvereket,penzt stb. meg az orszag joval nagyobb(6 mai magyarországnyi), az orosz hadsereg joval kevesbe kepzett es felkeszult.
Persze a magadfajta magyarul bes... bocs ugató nemzetarulok csak azt mondjak, amigy Gyuriba megenged!!

gigabursch 2022.05.16. 20:48:37

@Bandibacsi34:
Brendelnek nem csak a matek nem megy...

birkamenet 2022.05.16. 20:57:26

@Bandibacsi34:

Te ruszki sperma szökevény, a magyarok mind Horthy alatt, mind 56-ban fostak harcolni menni. Csak tartották a mancsukat a "Nagy -Magyarországért", amikor meg a németek ellenszolgáltatást kértek, rögtön jött az ide oda nyalás, hogy "Jöjjenek az angolokmegvédeni minket, mi teljesen megadjuk magunkat!!

Ugyanez volt 56-ban: pár 10 ezer ember harcolt, a nagy többség nem, amint bejöttek a ruszkik a magyarok már mentették is az irhájukat. Fél év múlva május 1-jén már ott vonult a te "magyar" néped Kádár tribünle alatt és mosolyogva integetett neki.

birkamenet 2022.05.16. 20:58:10

@gigabursch:

Mi van bulgár birka, magad alá adod a lovat, hogy nem is te vagy a selejt, hanem az egész világ?

eßemfaßom meg áll 2022.05.17. 10:36:35

@birkamenet: Kezded durván elveszíteni a kapcsolatot a valósággal, konzultálnod kellene egy szakemberrel mielőtt muszájdzsekiben visznek el.

Reactor 2022.06.22. 05:40:11

A Pravdához képest ez az újság a fasorba nincs. A szovjetek mái napig verhetetlenek ténytagadásban, hazudozásban, történelemhamisításban.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása