Írolvasgondol

A rock úttörője volt, parázsnál forróbb hanggal, kihívó táncokkal. Elvis Presley, akiről Baz Luhrmann készített életrajzi filmet, újrafogalmazta a férfiasságot.

„Láttam egy cingár fiút szuperhőssé változni. Holnap egész Amerika róla fog beszélni” – mondja a filmben a Király menedzsere, Tom Parker „ezredes”, akit Tom Hanks személyesít meg.

A film kapcsán a The Observer megjegyezte: Elvis volt a rock-kultúra első nagy androgin művésze. Ő volt az első, aki összebékítette a férfiasságot a nőiességgel és ezt egy felkavaró eleggyé tette. Megihlette Mick Jaggert, David Bowie-t és Freddie Mercury-t, de még napjaink pop-sztárját, Harry Styles-t is. Ezt a témát világította meg a Terrafemina című lap Violaine Schütz rock-írónővel.

-Valóban volt neki androgin oldala, és ezt Luhrmann filmje jól ki is domborítja a Prada-ruhákkal, a széles nadrágokkal, a testhez álló, azsúros csipke ingekkel. A rendező beszélgetett volt feleségével és lányával is, így ez a megközelítés elég hihetőnek tűnik – mondja Schütz – Állandóan emlegetik, hogy ellopta a feketék zenéjét (ami igaz, elvégre a Mississippi deltavidékén született), hogy ő találta ki a rock and rollt (ami nem igaz), de nemiségek első összemosását ritkán tulajdonítják neki, talán csak James Dean volt hasonló.

-Egy 1995-ös interjúban Mick Jagger kijelentette: Elvis nagyon androgin volt és az idősebb generációk azért féltek tőle. „Femininnek” nevezték.

-Akkoriban sértés volt, ha valakit „femininnek” neveztek. Csípőringatása kifejezetten nőies volt. Azt is mondták rá, hogy úgy táncol, mint egy fekete, ami szintén nem számított dicséretnek. Elvis felborította a műfaj szabályait, és ettől kellemetlenné vált.

-Milyen reakciókkal fogadták első koncertjeit?

-A táncok sokkoltak, hamar azonosítani kezdték Elvist a rossz erkölcsökkel. Aztán a lenyalt haj, a lágy vonások, a kisminkelt szem ellensúlyozására Tom Parker meggyőzte, hogy vonuljon be katonának. 1958 márciusában újra férfiassá teszik hajának lenyírásával, mielőtt Németországba küldik. Elvették tőle azt, ami az erejét, a szexepiljét adta. Mint amikor Sámsonnak lenyírták a haját.

-Sok szó esik a ruhákról. Hogyan járultak ezek az androgin imázsához?

-Több korszaka volt. A széles nadrágokban úgy tűnt, mint ha lebegett volna. Többségében gyenge filmjeiben gyakran jelent meg sortban és hawaii ingben. Amikor 1968-ban visszatért a színpadra, nagyon is rockos bőrdzsekit viselt. Amikor a 70-es években Las Vegasban csinált telt házakat, a glam stílust honosította meg, hatalmas sötét szemüvegekkel és ékszerekkel – amit aztán Elton John vett át tőle. A rock-műfajban nagyon fontos az imázs. Elég nehéz lenne elképzelni Freddie Mercury-t az operából és a heavy metalból táplálkozó hangjával, és külsejével, amely egyszerre elbűvölő és zavarba ejtő.

-Az androgínia mintha a rock-kultúra egyik alaptétele lenne. Miért ennyire fontos?

-Úgy gondolom, hogy a rock alapvetően transzgresszív zene, nem véletlenül nevezték „az ördög zenéjének”. Zajos zene, ami idegesíti a hatóságokat, a szülőket, felrúgja a normákat. Aki rockot játszik, másnak, a társadalmi együttélés elleni lázadónak  érezheti magát.

Mindezt persze lehetne a végtelenségig ragozni, holott valójában – ahogyan annak idején a Csajkovszkijról szóló jereváni rádiós vicc mondta – Elvist nem ezért szerették és szeretik ma is több száz millióan. Sokkal fontosabb fúzió volt, amit a fekete rhythm-and-blues-zal és a fehér „tánczenével” hajtott végre, és nem véletlen, hogy még olyan nagy egyéniségek is próbálták énekstílusát követni, mint John Lennon, Jim Morrison, Robert Plant, sőt, a már említett Freddie Mercury is, hogy Bobby Solót vagy a „magyar Elvist”, Komár Lászlót ne is említsük. És akkor még nem szóltunk a hol elemien vad, hol végtelenül romantikus dalairól, a Heartbreak Hoteltől a Suspicious Mindig, a Jailhouse  Rock-tól az Are You Lonesome Tonight-ig. Az imázst sokszorosan felülírja a napjainkban is élő zenei hagyaték.