Írolvasgondol

A minap azt álmodtam, hogy Párommal hosszú évek után újra Olaszországba készültünk. Jött azonban egy rendelet, hogy minden külföldre utazó magyar állampolgárnak be kell mutatnia születési anyakönyvi kivonatát, keresztlevelét, és csomagjait, mielőtt feladja a repülőgépre, nemzeti színű szalaggal kell átkötnie. A születési anyakönyvi kivonattal nem volt semmi gond, Páromnak megvolt a keresztlevél is, nekem pedig sikerült egyet hamisítanom – őseimnek elég nagy rutinja volt ebben – a legnagyobb gondot a nemzeti színű szalag jelentette, amelyhez feltúrtuk az egész lakást, mégsem sikerült egyetlen egyet sem találnunk.

Szomszédos szupermarket, a bejárattól balra egy állványon ott áll nagy halomban minden reggel az ingyenes A4-es formátumú színes propagandalap. Én minden alkalommal ránézek a címlapra, pusztán a még megmaradt újságírói kíváncsiságom miatt, hogy aznap éppen kit átkoznak vagy mivel hülyítik a népet. Egy idősebb úr, de lehet, hogy kortársam, csak én még mindig nem vagyok képes magamat idősebb úrként látni, megszólít: „Ne olvassa. Csupa hazugság”. „Kösz, tudom” – felelek neki, és eltűnődöm, hogy lassan nem lesz olyan sajtótermék, sem nyomtatott, sem online, sőt, közösségi média sem, amelybe, ha belenézek, nem lesz a rosszabbnál is rosszabb kedvem.

Olaszokkal trécseltem a közeli wellness jacuzzijában. Megállapodtunk abban, hogy mindkét országban a politika kész undormány, hogy a demokrácia csak nyomokban létezik, és a politikusoknak, legyen az bármely párt képviselője, semmi más nem érdekli, mint az, hogy minél jobban megtömje a saját zsebét az adófizetők pénzéből. De azért van némi különbség: például az, hogy Itáliában elképzelhetetlen, hogy egy párt négy választást nyerjen meg kétharmaddal, és az is, hogy politikai szakadék válasszon el egy országot, a nemzettől a családig.

Olvasom, hogy a vezérlőnek lerobbant a csónakja a horvát tengeren, úgy kellett bevontatni. Ott kellett volna hagyni, és megnézni, hogy a nagy harcos hogyan evickél ki a partra saját erejéből. Legalább egyszer az életben. És alig néhány nappal azután, hogy a bukott amerikai elnöknél járt, ez utóbbinál házkutatást tartottak a szövetségiek. Pedig DT tanulhatott volna abból, hogy akinek a vezérlő gazsulál, az előbb-utóbb rosszul jár, és ő már elvesztett egy választást, amelyben kis barátja neki szurkolt.

Bólogató Tömjénke azzal dicsekedett, hogy személyes pápai áldásban részesült. Gyorsan kiderült azonban, hogy egy olyan levelet kapott, amit a Vatikánban sokszorosítva 18 euróért bárki megkaphat. Sejtettem, hogy valami nem kóser ebben, mert Őszentsége eddig arról volt nevezetes, hogy, ahogy ezt nagyszerű írónk mondta volt, „bizonyos szint felett nem megy bizonyos szint alá.” Nem kellett csalódnunk benne.

„Ha tízszer játsszák le ezt a meccset, tízszer nyer a Fradi” – sóhajtozott a tv-szpiker, miután idehaza kalapálta el a Zöld Sasokat egy karabahi társaság. De nem játsszák le tízszer, csak egyszer játszották le, Dadus – hogy Ványadt Ványadtovics Vinyovot idézzem.

4800 forint egy kiló nagy szemű fekete szeder – szörnyedtem el a legnagyobb óbudai piacon. Miközben néhány héttel korábban ingyen legeltünk unokámmal egy zuglói patak mentén…Ehhez képes a 700 forint/kilós zöld dinnye bagatell. (vagyis isabell, ahogy Apám mondaná).  Anyám kedvenc márványsüteményének ára 2 hónap alatt 710 forintról 1100-ra emelkedett. Van, ahol már 75 forint egyetlen zsemle, 500 alatt már sehol sincsen ehető fél kilós kenyér. A „régi idők kiflijének” darabja 99 forint. Zöldségesünk panaszkodik, hogy a tojás árát egy hét alatt háromszor emelte fel a nagyker. Az aluljáróban a sima lángos 650 forint, két év alatt a duplája lett. De azért megünnepeljük minden eddiginél fényesebben az új kenyér ünnepét, bár nem biztos, hogy sokáig lesz.

Előadás közben New York államban késelték meg az ajatollah által 33 éve kiátkozott írót. A gyűlöletet lehet szítani egy rendelettel, de megszüntetni nem lehet. Jól mondta az iszlám forradalom vezetőjének utóda: „Egy kilőtt puskagolyó csak akkor áll meg, ha célba talál.” Azóta sem hagy nyugodni ez a gondolat, és hogy ez mennyire igaz. Csak visszagondolok saját óvodás éveimre. Számomra máig ismeretlen okból az óvónők, akik nem érdemelték meg ezt a nevet, inkább fasiszta kápókra emlékeztettek, kipécéztek kettőnket kis haverommal, akikkel egy házban laktunk és jó cimborák voltunk. Mi lettünk a csoport fekete bárányai, akik mindig rosszak voltak, akik semmit nem csináltak jól. És ezt olyan rafinált módon tették, hogy kialakítottak egy rendszert, amelyben mindenki beárulhatta a másikat. És természetesen mi voltunk szinte állandóan a célpontok, akkor is, ha csináltunk valamit, akkor is, ha nem. És a többieknek alighanem fogalmuk sem volt arról, hogy miért csinálják. És repültek a pofonok, a seggre verések. Az egyik óvónő gyűlölettől szikrázó arcát azóta sem feledtem el, pedig már több mint 60 éve volt.  Akkortól utasítok el minden parancsuralmat, hogy mások gondolkodjanak helyettem. Sajnos azonban máig látom, hogy a hasonló gondolkodásúakkal együtt kisebbségben vagyok, és azok, akik vevők a gyűlöletkeltésre, a bűnbakkeresésre, most sem látják át, hogy mire megy ki a játék. És így megy ez több ezer éve. Jézus Krisztustól Salman Rushdie-ig. A középkori eretnekektől a 20.századi zsidókig. És kik lesznek a következők? Mert senki se mondja, hogy nem lesznek következők.

Alig múlt két hónapja, hogy Apám meghalt, de ilyenkor számos gyakorlati dolgot is el kell intézni. Például a különböző médiaszolgáltatókat. 92. évében lévő Anyám nem néz tévét, de ugyanannál a szolgáltatónál van a vezetékes telefon, ami számára a külvilággal való szinte egyetlen kapcsolatot jelenti. Gondoltuk, lemondjuk a tévét, és megtartjuk a telefont. Ám kiderült, hogy amíg a hagyatéki eljárás tart, lemondásra nincsen lehetőség - és tudjuk, hogy az akár hónapokig is elhúzódhat - de ha a kezemben lesznek az összes papírok, akkor sem lehet külön lemondani, mert nincs telefonszolgáltatás, csak a kettő együtt. Ezután egy házzal odébb mentünk, egy másik szolgáltatóhoz, hogy megpróbáljuk lemondani Apám internetjét, mivel Anyám azzal sem él. Az ügyintéző csupán a halotti anyakönyvi kivonatot és az én személyi okmányaimat kérte, és 10 perc alatt törölte a szolgáltatást.

Óbudán egyik reggel olyan gyenge volt a gáz, hogy Anyám kotyogójából nem jött ki a kávé.

Szívesen felvetettem volna a közösségi médiában, hogy aki elmegy tűzijátékot nézni, az nemcsak birka, hanem még hazaáruló is, de valószínűleg örökre kitiltottak volna a „független” adminisztrátorok.

A bizonytalan időre való tekintettel lementünk augusztus 20-án az óbudai főplébánia-templomba, Szent István ünnepén még sosem voltunk. Egy fiatal, eddig sosem látott pap misézett, prédikációjában természetesen az államalapítót méltatta, és kezdetben elismerően bólogattunk, hiszen többször a nyugati szellemiséghez való tartozást, és az idegenek befogásáról szóló gondolatot idézte. Aztán egyszer csak elkezdett egy 20.századi orosz pópáról szónokolni, aki évtizedeket töltött a Gulágon és akit az új hitet hozza el a ma emberének, fényesebbet, mint amit a mai nyugati kereszténység kínál, elvégre a nyugat már nem keresztény. Éppen ezért a magyaroknak Nyugattól, Kelettől függetlenül kell megőrizniük a hitüket – mondta végezetül. Ezután tettünk egy sétát a zsinagóga körül.

Az országos meteorológia augusztus 21-én bocsánatot kért, hogy rossz időt jósolt a tűzijáték idejére. Pedig nem is rajtuk múlt, hogy másképp alakult az időjárás. De azért a vezetőit azonnali hatállyal kirúgták. Ugyanúgy, mint azt a diplomatát, aki felfedte az OV-delegáció bécsi rongyrázásait. Eszembe jutott erről, hogy még általánosban tanultuk: amikor Xerxész perzsa király flottáját a háborgó tenger elsüllyesztette Athén felé menet, az uralkodó 1000 korbácsütésre ítélte a tengert. Végül mégis megbukott a perzsa birodalom. Amúgy meg a  politikusok mikor kérnek tőlünk bocsánatot a több évtizedes hülyének nézésért? Népünk pedig mikor kér már bocsánatot önmagától, hogy évtizedek óta birkaként él?

Egy nappal a mégis megtartott tűzijáték után, amely helyett a Milan-Bologna olasz bajnoki meccset néztem,  Anyámék házában belebotlottam két gyönyörű, üde fiatal lányba, akik kormánypárti propaganda-anyagokat osztogattak tabletjükön tárolt pontos lista szerint. Hozzánk nem csengettek be, nyilván kitöröltek bennünket, amióta Apám egyszer udvariasan, de határozottan közölte a kampányolókkal, hogy menjenek a fenébe. Én pedig elgondolkodtam azon, hogy két ilyen csoda miért nem tölti értelmesebben, felszabadultabban, igazi fiatalhoz méltóan a vasárnap délelőttjét…

A legszélsőjobboldalibb, ám legális párt becipeli parlamenti irodájába a főméltóságú vitéz mellszobrát. Azét, aki vérbe fojtotta a cattarói matrózfelkelést, majd elindította a fehérterrort. Azét, aki Budapestet bűnös városnak nyilvánította. Azét, aki meghonosította Magyarországon a látszat-parlamentet. Azét, aki bevezette a numerus clausust, majd 18 évvel később jóváhagyta a faji törvényeket. Azét, aki Magyarországot országgyarapítás címén odadobta a nácizmusnak, akinek a lelkén szárad 600 ezer deportált és több száz ezer halálba küldött katona. Azét, aki egy dilettáns tessék-lássék kiugrási kísérlettel próbálta menteni a menthetetlent, és az országra a legszörnyűbb vészkorszakot zúdította rá. És ez a szobor akadálytalanul bekerül a parlamentbe, mintha a világ természetesebb dolga lenne. Valahol az is, hiszen a főméltóságú vitéz szelleme ott lebeg a magyar közélet felett azóta, hogy 29 éve hazahozták a hamvait és azon az akkori kormánypárt prominens tagjai „magánemberként” vettek részt. És a folyamat megállíthatatlan…

A nyár számomra régóta szép női lábakról szól, és bár ma is a kicsi lábaknak vagyok a híve, azért haladok a korral, és meglátom a nagyobbakban is a szépséget. Nekem a Szentlélek megtestesülése egy kicsit lejjebb van, mint azt a Sörgyári capriccio plébánosa megállapította, de a felsőbb részek sincsenek ellenemre. Ugyanakkor a szép időből fakadó vetkőzés nyomán látom, hogy mennyi gyönyörű lány csúfítja el magát egész kart, egész combot, lábszárt, lábfejet befedő tetoválásokkal. Őszintén szólva ez a fajta tetkódivat férfiaknál sem tetszik, nőknél pedig egyenesen viszonyogtató számomra, mert éppen azt teszik tönkre vele, ami a legszebb bennük, a kecsességüket, a selymes bőrüket, harmonikus látványukat. Még az sem vigasztalt, hogy az egyik nap egy nő combjáról Jim Morrison arcképe nézett fel rám…