Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Cogito 23/5-2

6-ai-implementation-challenges-and-how-to-overcome-them-1.jpg

05.16.

Ön duplikált ügyfél – közölte velem a banki alkalmazott. Mit meg nem tud magáról az ember vénségére. Pedig még egy kiadásban is sok vagyok, néha még magamnak is.

Politikai támadás a mentők ellen – írja több médium is annak kapcsán, hogy a neves színészért nem mentek ki és ez közfelháborodást okozott. Kétségtelenül van abban igazság, hogy ha egy ismert, népszerű ember körül történik valami, annak sokkal nagyobb a visszhangja, mintha az illető egy a 9,5 millió közül. A mulasztás azonban mindkét esetben mulasztás. Ehhez jött a főmentős finoman szólva is szerencsétlen nyilatkozata, mely szerint nem kivételezhetnek híres emberekkel – ez végül is szintén igaz, de ha egy ismeretlenért nem megy ki a mentő és meghal, ugyanolyan felelősség terheli őket, mintha egy hírességet veszítünk el. Persze nem  is Magyarország lenne, ha nem keresnének benne rögtön valami politikai felhangot, hiszen nevezett művész sosem rejtette véka alá nézeteit. Nekem viszont az egészről az jut eszembe, hogy havonta kapunk adománykérő levelet és csekket a mentősöktől….

05.17.

Franciaország is felsorakozott azok közé, ahol volt államfőt/miniszterelnököt letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Mostantól kezdve aligha fogjuk úgy emlegetni Nicolas Sarkozy-t, mint a „mi fiúnkat”. És ami a legszebb, hogy ügyvédje nemhogy nem tudta megvédeni őt, hanem ő is megy a sittre.

05.18.

Ha már nálunk nem vonják felelősségre azokat, akiket régóta kellene, legalább a különösen aljas indokból, széles körben naponta elkövetett háborús uszítást büntetnék.

05.19.

Tegnap a legnagyobb közösségi portál percenként szakította meg Vágó István búcsúztatójának élő közvetítését „jelenleg off-line vagy”, majd „helyreállt az internetkapcsolatod” címszóval. Biztosan ekkorra időzítették a műszaki hibát....

68 Párizsára, Rómájára, Frankfurtjára, Berkeley-ére emlékeztető képek az Andrássy úton és a kormánypárt székháza előtt. Talán felébrednek végre fiataljaink és megértik, hogy az ő jövőjük a legnagyobb tét?

05.22.

Amikor kiszabadulsz a hideg, levegőtlen nagyvárosból és órákig sétálhatsz az erdőben, ahol megtelik tüdőd, lelked, minden egyes porcikád a természet áradásával, ahol nem érnek el telefonok, negatív hírek és más felesleges hangok, ahol hallgathatod a csendet és befelé figyelhetsz: Életem Párjával ismét megtapasztalhattuk, hogy fák a legszebb, legigazibb templomok.

05.23.

Nem szállnak le rólam a csalók. Most egy iPhone-t akarnak mindenáron kiszállítani nekem, holott sosem rendeltem ilyent, és letiltanának egy sosemvolt domain-emről is. Vajon hogyan pécéznek ki, nem jöttek még rá, hogy nem vagyok rájuk vevő?

Elment a Nagyobbik Lány a Pa-Dö-Dö-ből. Több mint 30 éven át küzdött a szkelóris multiplex-szel, mégis maga volt a vidámság, a szellemesség, az élni akarás. Néhai Barátom jut róla eszembe, aki 21 éve távozott, miután közel 40 éven át kellett megélnie az ALS kínjait, 47 évesen végül szívroham vitte el, de úgy húzott ki másokat a maga egyedülálló humorával, nemegyszer gyilkos iróniájával a depresszióból, az ember elszégyellte magát. Ilyen lehet Györgyi is, akivel egyszer találkoztam csak személyesen, amikor azzal fenyegetett, hogy meg akar verni egy rossz kritikáért, persze aztán elpoénkodtuk az egészet. Ha ilyen sorsokat, és ilyen emberi méltóságot látunk, nekünk mi bajunk lehet?

Egy feldühödött Fradi-drukker „közpénznyelőnek” nevezte kedvenc klubját, amelynek játékosai csak veszik fel a nagy gázsikat, miközben leszarják a közönséget. Én, bár nem vagyok Fradi-drukker, inkább pénzmosodának nevezném.

Az idén is hódoltunk a hagyományos bodzaszedésnek a Hajógyári-szigeten. Az elmúlt hetek esőzései ellenére valóságos bodzaligetek fogadtak bennünket, ilyen bőséggel tán még sosem találkoztunk. Már teleszedtük kosarunkat, és kifelé ballagtunk, ismét telítődve a zöldáramlással, amikor meghallottunk egy agylúgozó zenét. Egy fiatalember jött, hátizsákkal, szintén bodzát szedni, de még arra az időre sem volt képes kikapcsolni a zajládáját. Milyen ember az ilyen, aki ennyi csendet nem bír elviselni? Vagy nem is tudja, hogy milyen csend és fogalma sincs arról, hogy mit veszít?

05.25.

Egymás után mennek el a kedvenceink. Hamarosan, mi rajongók is követjük őket. Legalább tudni fogjuk, kiket keressünk odaát.

Édesapám tavaly júniusban halt meg. A sakk mellett a tévé, főleg a sportműsorok jelentették utolsó éveiben a legfőbb kikapcsolódást. Édesanyám négy hónappal követte őt. Amikor elmentek, el kellett mennem a szolgáltatókhoz, hogy lemondjam vezetékes telefonjukat, mobiljukat, az internetet és a tévét. Mindegyik simán ment, kivéve a tv-t, közölték, hogy csak ha majd a hagyatéki végzés meglesz, akkor mondhatom le. Hiába magyaráztam, hogy senki nem használja, még az áramot sem fogyasztja. Ragaszkodtak hozzá. Most meglett a hagyatéki végzés, vannak még egyéb tennivalók vele, de gondoltam, végre lezárom ezt a tv-ügyet. Bemegyek a szolgáltatóhoz, ahol kérik Édesapám halotti bizonyítványát. Ami már nálam volt tavaly ősszel is. Mondom az ügyintézőnek, hogy akkor a kollégája nekem ezt mondta, azért nem mondtam le eddig, most persze nem hoztam el, hiszen itt a hagyatéki végzés. Nem, nem, neki a halotti bizonyítvány kell. No, futottam még egy kört, végül megkapták, amit kértek, és végre megszabadultam tőlük, remélem egy életre. A saját szolgáltatásomat az év elején mondtam fel, sorozatos inkorrektségek miatt. Végül is jól jártak, elloptak tőlem közel 60 ezer forintot.

05.26.

Nyugdíjemelés nem lesz évközben, döntött a főkegyúr kormánya, áremelések viszont igen, és nyomják tovább a rezsicsökkentés című parasztvakítást. Csak a mihez tartás végett. Mert hogy a KSH-adatok nem indokolják a nyugdíjemelést. A helyükben én is a saját magam hamisította adatokra hivatkoznék. De csak idő kérdése, amikor majd a nyugdíjak elértéktelenedését is Brüsszelre fogják.

Az ingyenes hm… szerint főpolgármesterünk veszélyes kijelentést tett, miután azt találta mondani, hogy háborúban állunk Oroszországgal. Eddig is tudtuk, hogy az igazság bizonyos körök számára veszélyes. Amúgy konkrétan arról van szó, hogy a metrókocsikat azért nem tudja a főváros felújítani, mert a szállító európai szankciók alá esik az általa indított háború miatt. Már pedig mi európai ország vagyunk, még ha ez nem is tetszik mindenkinek. Hogy ebből micsoda ordítozás lesz…

05.28.

"Az mesterséges intelligentsiák korlátairul". Laptopom kéretlenül, automatikusan frissítette magát tegnap délben, amikor kikapcsoltam, fel sem ajánlotta, hogy a frissítést elkerüljem. Este, amikor be akartam írni valamit egy már létező word doc-ba, kiírta, hogy a módosítás nem lehetséges, mert zárolva van. Több doc-ot is végignéztem, kiderült, hogy valamennyi word és excel-doc-omat zárolta. Vagyis mindegyiket ki tudtam nyitni, megnézni, de beléjük írni nem lehet, és átmásolni sem a szokásos ctrlC - ctrlV módszerrel). Továbbá hibát jelzett a microsoft outlook-fiókomnál. Namármost, ez egyéni probléma, szerencsére nem volt semmi halaszthatatlan munkám a hét végén. De azért elgondolkodtató, amikor az önjáró gépekről beszélünk: ha egy ilyen apróságban tehetetlenek vagyunk, akkor mi van egy egészségügyi alkalmazásban (pl. életmentő műtét), vagy neadjisten háborús körülmények között?

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása