Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Senki sehol
Senki sehol

 

1.

Világkörüli útra indulunk, amelynek a legizgalmasabb és leghosszabb részének egy dél-tengeri körút ígérkezik, a térképen nem is látszó szigetekkel. Nagyfiam felhív, hogy megvenné lágymányosi lakásunkat, ami már több mint 40 éve nincsen meg. Nem értem, hiszen boldog ifjú házas, minek neki egy másik lakás, de csak köti az ebet a karóhoz. Lehet, hogy így lepné meg Kedvesét és nagyobb otthonba költözhetnének még gyermekük születése előtt? De ...

A többi mind porhintés
A többi mind porhintés

Stone-könyv

„A demokrácia kiterjesztése”, „a terrorizmus elleni harc”, „állampolgáraink védelme”, emberi jogok”, vagy a legszebb: „új világrend”. Ez kell a karzatnak, a világ karzatának. És még mindig, minden tapasztalat ellenére milliárdok veszik be ezeket a szép szavakat. Holott semmi másról nincsen szó, mint a világuralomról, hatalmi érdekszférákról, hihetetlen üzletekről, láthatatlan, ám felmérhetetlen befolyású lobbikról. A többi mind porhintés…
...

Halálra röhögöm magam
Halálra röhögöm magam

Manapság, ha egy filmet vígjátékként harangoznak be a műsorújságban, már eleve gyanakszom. Szívesen megismerném azokat a szempontokat, melyek alapján kiosztják e kategóriát, mert számos esetben nagyon is szomorú, hogy ne mondjam, tragikus történeteket adnak el ilyen címen.

Ilyen volt például nemrégiben az Egy parányi mennyország című film, főszereplőként Whoopi Goldberget jelölték meg. Ő aztán tud komédiázni, ami belefér, gondoltam. Aztán kiderült, ...

Az óriás, a sütemény és a sztrájk
Az óriás, a sütemény és a sztrájk

Egyedül érkezem az Örök Városba, Életem másnap csatlakozik hozzám. Szállásadónőmről kiderül, hogy távoli rokonom és ismeretlen, valószínűleg hamis családtörténettel traktál. El is menekülök tőle az éjszakába.

Egy bárban kötök ki, ahol a falak tele vannak Milan-poszterekkel. Megérkezik oda egy hatalmas termetű férfi, fasiszta karlendítéssel üdvözli a jelenlévőket, magába töm egy krémes süteményt, majd egy liter házi sört kér barna laposüvegbe. ...

Szűrtreáll 68.
Szűrtreáll 68.

„24 éve mőköködő kiskereskedelmi cég” – olvasom a lifthirdetésen. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mivel foglalkozik lassan negyedszázada.

„Folytatódik a gazdasági növekedés, erősödik a felmelegedés” – hallgatja a híreket zsebrádióján a hajléktalan. Made In Italy, 1966, rendezte Nanni Loy. Egy eldugott olasz hegyi faluban egy plakát előtt gyülekeznek kicsik és nagyok. Rongyosok, soványak mindannyian. Végre találnak egy írástudót, aki ...

Purim
Purim

1.

szórd tele talpad szenvedélyes szikráival

a szabadságot

mely szoborrá szemtelenedett

 

míg a Teremtés Tornácán

Szerelmek térdepelnek

 

s a Templomhegyen innen és

Túl

Tébolyok temetnek

 

2.

ne engedd

de nem szorítsd jaj-fehérré se

a kiválasztott kezet

 

hagyd a vétkek vesztőhelyén

a megmarkolt hideget

 

tépd le vállunkról a gyűlöletet

mit vérrel varrtak bőrünkhöz

vadorzó egek

 

ne ...

Elmeél 38.
Elmeél 38.

Egy teszt szerint előző életemben művész voltam. Ez ellentmond minden reinkarnációs elméletnek. Lehet-e ugyanannak újra születni többször is? Ha igen, akkor azért, hogy amit nem fejeztünk be előző életünkben, az új életben befejezhessük?

Egy másik teszt szerint 2071. szeptember 24-én fogok meghalni. Tiltakozom, azon a napon lesz 70 éve, hogy Életemmel megismerkedtem. Nehogy már valami barom kaszás elrontsa az évfordulót? Amúgy akkor már elütöm a 115-öt, ha ...

Greg Lake: Szerencsefia  (Lucky Man)
Greg Lake: Szerencsefia (Lucky Man)

fehér lova volt

s tucatnyi hölgye

bársonyban mind

várta őt epedve

 

ó szerencsefia

 

csipkével pihével

vetették ágyát

arannyal hímezték

ágya matracát

 

ó szerencsefia

 

harcba indult ô

szolgált királyt hazát

megénekelték

dicső bátorságát

 

ó szerencsefia

 

golyó találta el

felkiáltott folyt a vére

pénz sem menthette meg

elzuhant így lett vége

 

ó szerencsefia

(1970)

Hun gar(n)y, hun nem.hu 2.
Hun gar(n)y, hun nem.hu 2.

 

1.

Ismét felhívnak azok, akik nemrégiben egy gálaműsorra csábítanak, azóta levelet is küldtek, amiből az égvilágon nem derült ki semmi, csak az, hogy délelőtt van a buli. Egy nappal előtte újra felhívnak, hogy számíthatnak-e rám, mire azt felelem: Köszönöm, sajnos nem, mert dolgozom. „Mindig dolgozik?” – kérdezi a hölgy. „Igen, minden délelőtt”. „És ezt nem tudta akkor, amikor elfogadta a meghívást?” – ront nekem. Én nem emlékszem arra, ...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

  • Nyúlláb: Antiszemita... Persze. Mindenhol mindig a kötelező rettegés. De elegem van ebből. (2025.11.06. 07:11) Kinek szólt, miről szólt a Hey Jude?
  • MTA rendes tagja: Sajnos Márai buta volt a témához. Ki lehet fejezni enyhébb jelzőkkel, fantaszta, tájékozatlan, ért... (2025.04.06. 13:21) Márai Sándor és próféciája Magyarországról
  • csilla vargáné: eSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ....... (2025.02.28. 16:28) Az ember, mint isteni csoda
  • tesz-vesz: " eszembe jutott az is, hogy a sötét agyú rasszisták nem is tudják, hogy lélekben mit veszítenek" ... (2024.11.26. 16:23) Cogito 23/7
  • gigabursch: Ugyan én nem látom benne a királyfit, de vitathatatlanul szép ez a platán. (2023.05.23. 11:17) A fába faragott királyfi

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása