vörös hópárduc
fojtogató lélegzet
a vágy inni kér
égben köttetik
a selyem léptű rózsák
szív-koszorúja
megvirradt mese
ártatlan ágyásokban
hagyja csíráját
érintő vagyok
vétkező végtagjaid
érintő körén
A hópárduc elsővér-áldozatával
robban a tavasz ellenállhatatlan vágyat oltva,
ahogy a fekete gazella keble rugózik
a letépett tunika nyomán.
Lám a tüzes és hűs istenek kegyesen fogadják
az ezeregy éjszaka virágainak hímporát.
Bennünk a szerelemcsíra, bennünk a
parancsoló kísértés a ránduló csípőben,
az először feltáruló keblek pihegésében,
az ismert és az érintetlen testrészek
közös vonaglásában, rándulásában,
az örök táncban jár csúcsra a földön
az égben költött vén kísértő mese.
illatos kertünk
elolvadt rácsán kívül
marad a gonosz
(A Bozsik Yvette Társulat előadására, 2012. április 26)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
