Írolvasgondol

A valóságshow-k Magyarország kivételével minden országban felháborodást és botrányt váltottak ki a lakosságból. Ennek két oka lehet: egyrészt akik az ilyen fajta műsorokat nézik, nem tudnak botrányt kelteni, másrészt a médiumok érdeke nem a felháborodás bemutatása a műsor kapcsán, hanem ennek eltitkolása. A magánszféra, mint védett érték egész más Kelet-Európában és más nyugaton. Ennek oka az lehet, hogy a kommunista blokk országaiban negyven évig nem létezett magánügy, így a Nyugat-Európában meglevő természetes tabuk nagy része hazánkban hiányzik. A régi rendszerben szinte követelmény volt a másik életébe való beleavatkozás. Erre nagyon jó példa a máig sok munkahelyen lévő nyilvános fizetési listák. Így tehát a valóságshowk-kal egy beleavatkozó, kukkoló tradíció került főműsoridőbe, ráadásul rendkívül magas nézettséggel. A kukkolás élménye magával ragadja a közönséget, sok ezer más emberrel együtt végre megengedhetnek maguknak olyasmit, ami mindaddig megütközésre okot adó és tiltott dolognak számított. A kulcslyukon keresztül való leselkedés a "Big Brother"- féle műsorokkal általánosan elfogadottá vált. Bizonyára közrejátszik az egyes szereplőkkel való azonosulás lehetősége is, akik állítólag éppen olyan emberek, mint te meg én. Ezen kívül sok elbizonytalanodott kortársunk véli úgy, hogy a lakók közti rokon- vagy ellenszenv, összefogás, vagy versengés megfigyelése révén könnyebben tudja majd kezelni saját konfliktusait. Aztán egyfajta ál-szakértői szerepben is tetszeleghet az ember, és elegendő információval fog rendelkezni, hogy a munkahelyi kávészünetben a szereplők legújabb intrikáit és egyéb ügyeit megtárgyalhassa a kollégákkal. Erre a helyzetre született egy találó angolszász kifejezés: a „foglyul ejtett közönség”.

Ezzel együtt merül fel a kereskedelmi televíziók felelőssége, ugyanis ők üzleti érdekből azt a látszatot keltik, hogy az élet arról szól, amit ők bemutatnak, nem hagynak lehetőséget az esetleges ellenkezésre, és azt sugallják, hogy ez a fajta kukkolás legitim. Ezzel olyan belső korlátokat döntenek le az emberekben, melyek sok nyugat-európai országban máig szentek. A Való Világ című műsor eredeti koncepciója az volt, hogy ők a szereplők belső világát mutatják be. Azonban a konkurencia megjelenése és a nagyobb profit elérése érdekében a pornográfia eszközéhez nyúltak. A műsor jogi képviselője szerinte az ORTT büntetése nem volt jogos, mivel a főműsoridőben vetített hollywoodi filmekben is szép számmal találunk hasonló jeleneteket. A Való Világ és a Big Brother készítői szerint a jog csak abban az esetben avatkozhat be a reality show-k világába, ha valaki bebizonyítja azt, amit a dohányzásról már bebizonyítottak, nevezetesen, hogy a fogyasztóra és annak környezetére egyaránt káros.

Ma Magyarországon az emberek három dologért mindenre képesek: pénz, hírnév, hatalom. Ebből kettőt felajánlani már a „vissza nem utasítható ajánlat” kategóriába tartozik, emellett az önkéntesség csak vélelmezhető abban az esetben, ha a résztvevő korlátozott annak felismerésében, hogy mi is történik vele valójában. A magánélethez, magántitokhoz, szabad mozgáshoz, tájékozódáshoz kötődő jogokról való lemondás kritériuma továbbá, hogy sért vagy veszélyeztet-e társadalmi érdeket. Az egyes embert ugyanis nem lehet megvédeni a jogairól való lemondásának következményeitől, főleg ha tájékoztatták is ezekről, de ennek a társadalomra gyakorolt hatása már vizsgálandó. A kereskedelmi csatornák a szereplők jogainak vonatkozásában szeretik párhuzamba állítani legújabb műsoraikat a pornóiparral. Hiszen mindkét területen felnőtt emberek, önként, a következmények ismeretében vállalják a szereplést. Már a kezdet kezdetén bírálták a valóságshowkat az emberjogi szervezetek, neves közéleti és egyházi személyiségek emelték fel a szavukat, az emberi méltóságot sértő, a szereplői által önként vállalt kiszolgáltatottságára épült pszichoshow ellen.

A valóságshow egy tájékozódását vesztett társadalom tükörképe. Amit a valóságshow-k valóságosan leképeznek, az nem a mindennapi életvilág, hanem a mögötte álló társadalmi rendszer-képlet: a versenytársadalom és különösen a kései fogyasztói társadalom valósága. Az ilyen műsorok képesek cselekvési modelleket bemutatni és azonosulási lehetőséget felkínálni a nézőknek. Ugyanakkor a valóságshow-k elsősorban showk, szórakoztatóipari termékek. Bár hatásukat alapvetően ártalmasnak tekintjük, a szórakoztatóipar egyik hamar elmúló divatjaként semmiképpen sem érdemesek arra, hogy holmi főellenségként kezeljük őket. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy igen erősen részt vesznek egyfajta manipulációban és befolyásolják az ilyen szórakoztatóipari termékeken felnövő nemzedékek világképét és értékrendjét. A valóságshowk arra hivatkoznak, hogy az őket ért kritika csupán értelmiségi fanyalgás, és nem lehet komolyan venni, hiszen akik szidják a műsort azok is nézik. A tömegeknek erre van igényük, és a piactársadalom azért működik normálisan, mert kielégíti az igényeket. Tehát ez egy teljes mértékben megtermelt igény. Valójában két értékrendszer ütközik itt össze: az egyik a keresletre hivatkozó piaci mentalitás, a másik az értelmiségi értékrend. A valóságshowkkal nem az a legfőbb baj, hogy alacsony színvonalúak, hanem hogy más eszközökkel együtt részt vesznek egy olyan értékrend terjesztésében, amely csökkenti az egyén autonómiáját, gyengíti belső tartásának erkölcsi-szellemi tartalékait, s amely a létező, korántsem ideális valóságot a lehetséges legjobb valóságként igyekszik elfogadtatni.