Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szűrtreáll 3.

Védett vészmadarak gyülekeznek a willendorfi Vénusz-dombon.

Egy régi filmekről szóló könyvet lapozgatok. Egy-egy fotó annyira megtetszik, hogy pecsétet nyomok rájuk, és ettől azonnal megjelenik a jelenet. Így aztán képes vagyok feltámasztani rég nem látott mozikat is.

Egy görög szigeten vagyunk gyermekeinkkel, egy kis tengerparti motelben. Lent étterem, fent szobák. Több csigalépcső is vezet felfelé, de mindegyik félbeszakad, mielőtt elérné a szobákat.

Kánikulától hevített ablakunkon és tükreinket páncélhátú bogarak másznak és élvezik a napsütést. A legnagyobbak és legszebbek kárminpiros kitint viselnek, és amikor megragadjuk őket, holtnak tettetik magukat, hátha akkor bent maradhatnak.

Egy nyilvános WC-be rohanok be sürgős dologra, mellettem Sir W.C. végzi ugyanazt. Tisztelettel megszólítom, és elárulom neki, hogy minden rokonszenves bulldogot az ő nevével illetek. „Kár, hogy ti magyarok állandóan csak illúziókban éltek” – pöffenti rám szivarja mellől, és azt a „ti, magyarok”-at úgy ejti, mint néhai O. von H. tette volna.

Hideglábúak a fiatal nők – mondják. Ugyanakkor  nők keze jobban bírja a forróságot. Ki adja meg nekik a helyes hőarányokat?

A Sír Gyermekei édes orchidea-levelekre írták az Űrnek szánt üzeneteiket aztán és mindörökké.

Megálmodom egy leánygyermek születését, aki az én unokám is lehetett volna, ha az Oroszlán-Szűz együttállás lehetséges lett volna egy hóeleji Nő és egy hóeleji Férfi között. Három csillagszemű Nő vesz körül.

Fotók egy hajdanvolt iskoláról, egy harmonikus Bábelről, amilyennel azóta sem találkoztam. Fotók az iskola békebeli parkjában hajdanvolt szerelmekről, haverokról, egy focicsapatról, amelyről már régen nem tudom, hogy valóban létezett-e vagy csak elképzeltem. Fotók egy első Szerelemről, egy kedves mosolyú lengyel kislányról, aki magasabb volt nálam (és ez hatalmas büszkeséggel töltötte őt el), és akiről 35 éve nem tudok semmit, e távolléten még a Facebook sem segített. Fotó egy mesebeli tanárnőről, az első tiszta, őszinte erotikus élményről, aki tökéletes testével, óriási nagy barna szemével, mélybíbor-bársony hangjával szülte meg bennem a Vágyat 12 éves koromban: egy fotó, amely még nyomaiban sem adja vissza az ő valódi ragyogását. Lehetetlen, hogy ne lett volna ő e képnél sokkal szebb! Róla is csak kósza híreket hallottam, talán így van ez rendjén, nekünk akkor kellett találkoznunk…

Kórház. Zárójelentésre várva. A kiírás ellenére – biztosan a pokoli hőség miatt – minden kórterem ajtaja tárva-nyitva. Idős férfibeteg töri meg egyedül a reggeli csendet. jajgat, hörög, hív, fuldoklik, imádkozik. Eldönthetetlenül és kibírhatatlanul. Neki is, nekünk is. Szembesülés egy olyan állapottal, amikor egy élet már értelmét, érzelmét, szemérmét vesztette. Szörnyűbb a Suttogások és sikolyoknál. Idáig eljutni: soha…

Kerengő gyógyszertár lett a Déli pályaudvar aluljárójában az egykori „Tóthpista” étteremből. Nem tudom, volt-e valóságos neve, a sportszerkesztőségünk csak a „Tóthpistához” járt a Hajnóczy utcából ebédelni, sportfotók és trófeák közé. A névadó már régen halott, a sportszerkesztőség sem létezik már 14 éve, de a sólet ízét, a tányér peremén a vékonyra vágott nyers lilahagyma-karikákkal, megőrizte a szánk.

Frank Zappa, halálát közeledni érezvén, visszalopta az összes felvételt, amit kalózok nyúltak le tőle 25 év turnéi alatt, és saját nevén publikálta a bootlegeket. Aztán halálra röhögte magát a hoppon maradt hullarablókon.

Detoxba az ámokfutó álmokkal!

Az egók a párhuzamos végtelenben sem találkoznak. Latinovits a Dunán, C. Ronaldo a királyin. Mindkettő tele szeretetéhséggel. Ezért milliók imádják és utálják őket, de igazi barátaik, szemtől-szembe ellenségeik nincsenek. C. a szerencsésebb. az ő hisztérikus rohamait kiélheti az egész világ előtt. L.Z.-t pszichiátrián kezelték, és lélektompító kedély-javítókkal tömték. C. soha nem fog a vonat elé ugrani, még akkor sem, ha sosem fogják őt a legnagyobbnak tekinteni.

Azon az estén viszont többet láttam L.Z. ezer arcából, mint C. számtalan helyzetéből, mert a monotóniát még mindig nehezen tűröm.

Egy hajdan erőtől duzzadó nőt darabokra szaggat egy baleset. Ő azonban ettől még, összetákolva és összedrótozva, vígan sétál az utcán, és mindegyik darabjának egy férfi becenevet ad.

Húsz évvel ezelőtt volt úgy, hogy 110 volt a pulzusom. Mostanában néha már 50 alá zuhan. Középutat nem ismer a szívem.

Édesanyám szerint a dolmányos varjú ikerpár minden reggel a kémény peremén meditál. Vajon hogyan hangzik az ő nyelvükön az OM?

Az idő egészségtelen felgyorsításának jele az egyre újabb hanghordozók kitalálása. A hagyományos lemezek lejátszásának meg megvolt a maga pontos, normális tempójú rituáléja:az óvatos  kivétel a tasakokból (külső és belső), hogy lehetőleg ne tapogassuk össze a korong felületét, a finom letörlés a barázdák irányában szarvasbőrrel, vagy puha zsebkendővel, a tű ellenőrzése, hogy nincs-e rajta koszcsomó, majd – a félautomaták esetében – a tű finom ráhelyezése, közben a lemez címkéjének forgásába való belefeledkezés – én különösen szerettem nézni az Atlantic és a Polydor forgását, de Vasarely-szerű Vertigóba szó szerint beleszédültem – a zene élvezete a hozzátartozó enyhe, ám életszerű sercegéssel, ha régi, saját lemez volt, akkor egyes pattogások, egyes apró ugrások számonkérése. Vizuális művészi élmény lehetett még az üres sávok közötti távolság, amellyel a dalokat elválasztották egymástól – külön áhítattal szemléltük azokat, amelyek az átlagosnál szélesebbek voltak, főleg, ha egy ilyen hosszabb hangterület várt ránk a lemezoldal végén - miként más fizikai kontaktusa volt egy keleti vagy egy nyugati gyártmányú lemeznek. (A Rainbow Bridge-em, amerikai kiadású, szinte teljesen hajlékony, olyan vékony, ellentétben a súlyos, indiai Electric Ladyland-emmel…) És ha lejárt az első oldal, nem kapkodtuk le, mert a lefutó sávban is lehettek még érdekes hangok (lásd még Sgt. Pepper, vagy Thick As A Brick), és a megfordításkor ugyanezt végigjátszottuk.  És a teljes lecsengés után még hagytuk egy kicsit a platnin a lemezt, hogy megpihenjen, mint ahogyan egy szép szeretkezés után sem pattan ki az ember rögtön az ágyból kedvese mellől. És ha valaki kölcsönkérte őket tőlünk, akkor nagyon közeli  és megbízható barátnak kellett lennie, inkább azt ajánlottuk, hogy vegye fel nálunk.

Sokszor költöztem életem során, de a legnagyobb műgonddal mindig e régi lemezeket csomagoltam be, és az új helyen előbb találtam nekik helyet, mint a ruháimnak. Ha egyszer minden kötél szakadna, valószínűleg utoljára válnék meg tőlük minden tárgyi értékem közül.

(Miközben ezt írtam, a Chicago II. dupla albumot hallgattam, 1969-ből, amelyet 1985 áprilisában vettem Párizsban, nagyon drágán, 208 frankért, mert amerikai import volt, az Avenue Wagramon a Fnac zene- és könyváruházban, a Diadalívtől kb. 100 méterre észak-keletre).

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása