Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Baranyai Krisztina: Titkos írások. A hátrányos helyzetű újságírás a XXI. Században

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan európai országba születtem, ahol lehetőségeim vannak arra, hogy emberekhez méltó életet éljek álmokkal, célokkal, és mindezekben senki sem akadályoz.

Erre azonban, például a fejletlen országokban élő nőtársaimnak nem nyílik lehetősége. Monoton, alárendelt világukban sok esetben gondolataikat sem hallathatják. Néhányuknak mégis sikerült kitörniük annak ellenére, hogy ez akár életüket is veszélyeztetheti. A nőket sújtó sok-sok éves hallgatást törték meg az afrikai írónők, akik a semmiből kiemelkedve cikkekben, könyvekben megfogalmazták mindazt, ami eddig tabu volt számukra. Írásaikon keresztül betekintést nyerhetünk sorstársaik helyzetébe, gondjaiba, alárendelt életükbe. Gyerekkor, serdülő kor, kényszer házasság, csonkítások, megalkuvó meddőség, többnejűség, betegségek, prostitúció, varázslat – egyszóval maga az élet jelenik meg műveikben.

Konkrét példával élve: megúszta a korbácsolást az a szudáni újságírónő, akit nadrágviselése miatt tartóztattak le. A korábbi ENSZ alkalmazottnak $200-os büntetést kellene fizetnie az illetlen öltözködésért, de ő inkább egy hónapra börtönbe vonul, hogy megmutassa a világnak hogy bánik Szudán a nőkkel. A nőnek eredetileg negyven korbácsütést szántak, végül azonban csak 500 szudáni font büntetést szabtak ki rá. Az elítélt nő, a 34 éve Lubna Husszein Szudánban fellebbezett az ítélet ellen, és nem hajlandó kifizetni a bírságot. Egy újságnak nyilatkozva azt mondta, hogy joga van nadrágot viselni: „Nem fizetek, inkább börtönbe megyek!” – közölte. A bírósági ítélet szerint Husszeinre egy hónap börtön vár, ha nem teszi le a bíróság által kiszabott pénzbüntetést. A BBC szerint a tárgyalása után a hatóságok már el szállították börtönbe.

Most vehetjük igazán észre, mennyire fontos a média szerepe, hiszen Lubna esete nemzetközi felháborodást váltott ki amire ő maga is rájátszott: a bírósági tárgyalás előtt meghívókat nyomtatott, és emaileket küldött körbe, amiben arra buzdította támogatóit, hogy jöjjenek el és nézzék meg a megkorbácsolását, ha arra kerülne sor. „ Szeretném, ha a világ látná, hogy kezelik a nőket Szudánban” – mondta. Ezt követően hamarosan tudomásunkra jutott, hogy Lubna Husszeinnel együtt másik tizenkét nőt is letartóztattak nadrágviselés miatt. Ebből tíz bűnösnek vallotta magát, ezért két nap múlva tíz korbácsütéssel büntették őket. „A büntetést műanyag korbácsokkal hajtották végre, ami tartós nyomot hagy az elítélten” – írta a New York Times.

„Igen, a korbácsolás fáj, de fontosabb, hogy a büntetés egyfajta sértés” – mondta a szudáni újságírónő. „Ezért akarom megváltoztatni a törvényt” – tette hozzá.

Az ügy miatt Ban Ki Mun ENSZ főtitkár is „mélységes aggodalmát” fejezte ki, és közölte: a korbácsolás a nemzetközi emberi jogi normák megsértésének számít.

Lubna Husszein, aki maga is muzulmán, példát akar statuálnia világ előtt saját esetéből. A büntetést akár meg is úszhatta volna, hiszen az ENSZ alkalmazottjaként védelmet élvezett, ő azonban inkább lemondott az állásáról, és bíróság elé állt. Azt mondta, jól ismeri a Koránt, de abban sehol sem találja azt a tételt, amely a nők nadrágviselését tiltaná. Szudánt részben az iszlám törvények irányítják, amely a nőknek szerény, visszafogott öltözködést ír elő. A törvényt Szudánon belül is eltérő szigorral tartják be, hiszen az ország északi részén muszlinok, a déli részén keresztények élnek. Északon a nők fátylakat és bő ruhákat hordanak, délen azonban nem feltétlenül. A szudáni kormány szóvivője a törvényről azt mondta, hogy az emberek védelmét szolgálja. A szóvivő azt állította, hogy Husszein biztosan mást is elkövetett, és nem csupán a nadrágviseléséért állították bíróság elé, de ezt nem fejtette ki bőbben, mivel szerinte a tárgyalás iratai titkosak. Husszein tárgyalásának napján több tucat nő gyűlt össze a bíróság épületnél. A nők nadrágban tüntettek, hogy kifejezzék szolidaritásukat. Szemtanúk szerinte a rohamrendőrök könnygázzal oszlatták fel a tüntetést, egy nőt bottal megvertek, és többeket letartóztattak.

Az újságírás veszélyeire és a szólásszabadság korlátozására azonban nemcsak Afrikában találhatunk példákat. Hasonló történetek láttak napvilágot Ázsiában és Európában is. Oroszországban ilyen volt Anna Politkovszkaja  újságíró esete.

Az orosz újságírónő halála az egész országot megrázta. A Putyin-rezsim jogtalanságairól írt, és sem a megfélemlítés, sem a gyilkossági kísérletek nem tudták megtörni a bátorságát. 2006. Október 7-én aztán végeztek vele, saját lépcsőházában. Két golyót lőttek ki rá, az egyik a fejébe, a másik a szívébe fúródott. Ezt tekinthetjük jelképesnek is, mert ő az elméjét és szívét is az igazság szolgálatába állította. A biztonsági kamera rögzítette a jelenetet, nem próbálták meg tönkretenni, mivel nem a gyilkosság rejtegetése volt a céljuk. Figyelmeztetés ez mindenkinek, aki az állami érdekek ellen szól.

Ebben az országban a sajtószabadság csak illúzió, de Anna mégis támadta Putyint minden elérhető fórumon. Például mikor a francia köztársasági elnök Jacques Chirac kitüntette az orosz elnököt a Becsületrend nagykeresztjével, ez mélységesen felháborította Annát, melynek hangot is adott.

Az újságírónő volt az egyetlen média személy, aki a második csecsenföldi háború kirobbanása óta évente többször is ellátogatott oda, hogy a csecsen szenvedések bemutatásával egyben az orosz társadalom állapotára is felhívja a figyelmet. Feltett szándéka volt, hogy a népet manipuláló egész rendszert leleplezze.

A csecsenföldi kínzásokkal és felkelésekkel kapcsolatos vizsgálódását épp befejezte, mikor megölték – melyekkel egyébként az oroszbarát elnököt, Ramzan Kadirovot vádolta. Halála után lapja, a Novaja Gazeta tizenkét cikkét közölte le „Melyik miatt ölték meg Annát?“ címmel.

Françoise Spiekermeier, francia fotós szerint, akivel többször találkoztak Moszkvában, Anna „Viszketőpor volt Putyin kezében”.

Szerte a világban számtalan olyan ország létezik, amelyekben politikai, gazdasági, vallási vagy kulturális okokból kifolyólag az újságírást, mint foglalkozást nem űzhetik szabadon az emberek,a nők. Az esetek többségében pedig szigorúan cenzúrázzák is a megjelenésre kerülő munkákat. Elhallgatott tények, érdekes, izgalmas történetek, szégyenteljes titkok mindenhol vannak. A társadalom viszont csak akkor képes a fejlődésre megoldásokat találni a megfelelő problémákra, ha mindezekről megvan a szükséges ismeretanyaga. Amennyiben ez nincs meg, addig csupán csak figyelemfelkeltő funkciója lehet egy-egy újságcikknek. Ha azonban ezek az írások hiteles, hozzáértő újságíróktól származnak, akik sokszor saját életüket kockáztatva szereznek, majd továbbítanak információkat, akkor írásaikat később talán tette is követhetik. Ilyen mindennapi hősökre pedig mindig szükség lesz, hiszen titkos írásaiknak köszönhetően, akár megváltoztathatják mindazt, amit addig megváltoztathatatlannak gondoltunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása