Írolvasgondol

 Mohandasz Gandhira úgy tekintenek mint a spiritualitás legmagasabb fokára jutott ember jelképére, aki még az öltözködésben is elutasította a világi hiúságokat. Valójában a ruházkodása is része volt annak az imázsának, amelyet évtizedek során tudatosan épített föl. Már túl volt az ötvenen, amikorra külsejében is kiforrott a Máhátmá („Nagy Lélek” – A szerk.) alakja, amely az indiai nemzeti függetlenség jelképévé tette.

Gandhi, a kormánytisztviselő fia, gyermekként turbánt, hosszú inget és bő nadrágot hordott, ahogy az szűkebb hazájában, Gudzsarat tartományban szokás volt. Kora ifjúságától indiai nacionalista volt, hazai uralmat akart országának, de első évtizedeiben, mint sokan mások, ő is úgy vélekedett, hogy az indiaiaknak a függetlenség kivívásához európaiakká kell válniuk. Amikor 1888-ban Londonban kezdett tanulmányokat az Inner Temple-ben[1], úgy kellett öltöznie, mint egy ügyvédbojtárnak. Egy akkor készült képen lesimított hajjal, világos választékkal látható, három részes öltönyt visel kihajtott keménygallérral, csokornyakkendővel, és nagyon úgy fest, mint egy középosztálybeli angol.

Miután azonban még mindig kívülállónak érezte magát, úgy döntött, hogy tovább finomítja megjelenését. Tánc- és társalgási leckéket vett és hamarosan városszerte „dandy” (divatosan öltözködő, művelt társasági  úriember – A szerk.) híre lett. Egy indiai kolléga így írta le őt akkoriban:  „Magas, selyem cilindert öltött, amelyet lángoló fényesre kefélt, kemény, merev gallért, a szivárvány minden színében játszó cifra nyakkendőt, alatta pedig vékony csíkos inget. Gandhi zsakettet, kétsoros mellényt viselt, hozzá sötét csíkos nadrágot, lakkbőr csizmát és kamásnit. Bőrkesztyűt hordott és ezüst fejű sétapálcával járt.”

Európai öltözéket viselt még akkor is, amikor 1893-ban  ügyvédként dolgozott Dél-Afrikában.  Hogy közösséget vállaljon  indiai kereskedő ügyfeleivel, indiai módra turbánt viselt öltönyéhez, gallérjához és nyakkendőjéhez.

Amikor a dél-afrikai állam megpróbálta megcsorbítani az indiai bevándorlók szabadságjogait, Gandhi az emberi jogok felé fordult. Akkor, 1913-ban, új ruhát öltött példaképe, Tolsztoj nyomán, aki nem csupán parasztként élt, hanem parasztként is öltözött.

Gandhi országos sztrájkba vezette az indiai munkásokat a dél-afrikai állam által bevezetett büntető adózás és más faji motivációjú elnyomó intézkedések ellen. Most már teljesen azonosult a szegényekkel egyszerű, térdig érő fehér gyapotvászon tunikájával és a munkások által viselt ingszerű „lungi”-val. Mezítláb járt és fejét csaknem teljesen leborotválta.

Így jelent meg Gandhi 1913. december 22-én a Pieter Maritzburg börtön előtt, hogy találkozzon a szabadon bocsátott női foglyokkal, köztük feleségével, Kasturbával.  A Transvaalban élő indiai lakosságnak közel egyötödét, mintegy 2500 embert börtönöztek be, de az igazságtalan adót eltörölték. Gandhi diadalt aratott, és ezután vissza kellett térnie Indiába, hogy szembeszálljon a britekkel.

1914 végén, az Indiába tartó hajón, amely csaknem 20 évi dél-afrikai tartózkodás után vitte őt haza, a birodalommal szembeni kihívás érdekében úgy döntött, hogy ezentúl csak hagyományos indiai ruhát fog viselni. Ettől kezdve osztályának gudzsarati ruháit öltötte fel: turbánt, inget, dhotit (ágyékkötő), köpenyt és sálat.

Importált ruhák a máglyán

Indiában már elindult egy nacionalista kampány, amely felkarolta a „szvadesit”, a hazai termékek pártolását az importtal szemben. Az öltözködésben ez az Indiában gyártott gyapotot jelentette a Lancashire-ből importált helyett. Gandhi magáévá tette és hamarosan tovább is fejlesztette az elvet. Kijelentette, hogy az igazi nacionalisták csakis „khadit”, azaz az indiai falusi takácsok által kézzel szőtt durva ruhákat viselhetnek. Az import ruhákat hatalmas máglyákon égették el.

Gandhi hosszú dhotiból, ujjatlan kabátból és fejfedőből álló fehér khadit kezdett el hordani és indítványozta, hogy legyen a viselet a nemzeti aktivizmus jelképe. Mohammad Ali Dzsinna muszlim vezetőt le is hurrogták, amikor a legnagyobb nemzeti párt, a Kongresszus tanácskozásán szokásos Saville Row-i öltözékében jelent meg. Dzsinna hamarosan kilépett a pártból és elindított egy folyamatot, amely India megosztásához vezetett.[2]

1921-ben, a szvadesi mozgalom csúcspontján, az 51 éves Gandhi még az eddigieken is túltett. 1921. szeptember 21-én mindössze egy ágyékkötőben jelent meg a takácsok gyűlésén. Ezt azokkal a szegényekkel való szolidaritási gesztusnak tekintette, akik nem engedhették meg maguknak, hogy elegendő khadit vegyenek az elégetésre ítélt külföldi ruha helyett. Azzal is érvelt, hogy túl kevés khadi van forgalomban, ezért, „ha a férfiak többségének elég ugyanolyan kevés öltözék, mint neki, akkor jut elég khadi a nőknek.” Ennek ellenére soha nem követelte meg másoktól, hogy ugyanolyan szegényesen öltözködjenek, mint ő.

Gandhi megjelenésével a szadhuszokat, illetve azok hiányos öltözködését utánozta. A szadhuszok azok a kolduló indiai szent emberek voltak, akik alamizsnáért cserébe olyan spirituális ajándékokat kínáltak, amelyek termékennyé tették  a meddő nőket. Ettől kezdve Gandhi fedetlen mellkassal, meztelen lábszárral járt-kelt, csak egy ágyékkötő volt rajta, esetleg egy kendő, a hőmérséklettől függően.

Amikor egyik első támogatója, Sonja Schlesin[3], szemére vetette, hogy ez az öltözetlen állapot csak mutatvány és nincsen spirituális tartalma, azzal felelt, hogy ez belső útjának természetes fejlődése. „Higgye el nekem, nincsen semmi látványos az ágyékkötőben” - mondta. Később azt mondta e viseletéről, hogy „természetesen jött, erőfeszítés, előre eltervelés nélkül.”

Spirituális volt-e vagy sem, kampányának egyáltalán nem ártott. Ellenségei puszta megjelenésétől dührohamot kaptak. Amikor Gandhi találkozott az indiai alkirállyal, Churchill így vélekedett a lázadó ügyvédről: „Most ,a fakír jól ismert keleti figurájával pózol, félmeztelenül rója az alkirályi palota lépcsőit, miközben kihívó polgári engedetlenségi kampányt szervez és vezet, hogy egyenrangú félként tárgyaljon a király-császár képviselőjével”.

Ebben az öltözékben lett a Time magazinban „Szent Gandhi”, az 1930-as év embere. Ekkor vezette a sómenetet az Indiában bevezetett brit sóadó ellen, a következő évben pedig Londonban vett részt az indiai alkotmányos reformról szóló kerekasztal-konferencián. A tanácskozás nem vitte előre a reformot, de hatalmas siker volt Gandhi számára, aki így megmutathatta magát a világnak.

Az aszkéta életmódból, a jámbor, de kihívó beszédből, a bajkeverő emberre való utalásból összegyúrt Gandhi-márka összegződött Gandhi „ágyékkötős bölcs” imázsában. Minden újságolvasó és politikai karikatúra számára azonnal azonosítható figura lett: „ellopta a show-t” a mozi-szenzációktól, ő lett a világ egyik legkönnyebben felismerhető embere. Talán csak Charlie Chaplin figurája volt akkoriban ennyire jól ismert.

Gandhi végül is megtalálta a megfelelő imázst, mint a csaknem meztelen szent ember, aki szembeszáll egy birodalommal. De ez az ő imázsa volt – másoktól nem várta el, nem is kérte tőlük, hogy kövessék öltözködési szabályait. Ez Gandhi ruházata volt élete végéig, egészen 1948-as meggyilkolásáig.