Írolvasgondol

 Szorongatva a fájdalmas betegségtől, amely megfosztotta életétől, a kiváló, elátkozott költő, az ember, aki felülemelkedett az életen és könnyedén megértette a virágok és a néma tárgyak nyelvét, a hosszú agóniáját kolerikus feljegyzésekkel töltötte ki. „Gyerekkoromban, a szívem ellentmondásos érzésekkel, az élet borzalmaival és extázisaival volta teli. Ez egy idegbeteg semmirekellő bélyege” írta Charkes Baudelaire (1821-1867) a Posztumusz Töredékekben, amelyet a Sexto Piso spanyol kiadó nem régen publikált. A kötetben első ízben jelennek meg a Romlás virágai szerzőjének késői prózai feljegyzései, valamint az összes rajzai.

„ Franciaországban ezeknek a töredékeknek egy részét már publikálták, de mindig olyan könyvekben, amelyekből a feljegyzések nagy részét kihúzták.  A spanyol kiadások, mindig ezeknek a francia kiadásoknak a közvetlen fordításai voltak Ebben a könyvben, közvetlenül az eredeti művekkel dolgoztunk Nincs, legalábbis francia nyelven, egyetlen hasonló jellegű könyv sem” - állítja a mexikói Ernesto Kavin író, akit a kötet tartalmának összeállításával bíztak meg.

Az eredeti jegyzetek megosztva találhatók a francia Országos Könyvtárban és a Jacques Doucet könyvtárban, valamint szétszórva magán gyűjteményekben. „Más a helyzet a rajzokkal” magyarázza Kavi. „a párizsi Városi Könyvtárban található négy darab, ez az ahol a legtöbb van, a többi magánszemélyek kezei között eltűnt.”

Baudelaire-nek egy párizsi klinikán bekövetkezett halála után édesanyja egyenként gyűjtötte össze fiának kitépett füzetlapokra, ceruzával és tollal írott, az általa „töredéknek” nevezett feljegyzéseit a gondolatoknak, aforizmáknak, listáknak és terveknek szentelt írásokkal együtt. Madame Aupick átadta azokat Auguste Poulet-Malassis kiadónak, az egyetlennek, aki képes volt valamiféle értelmet találni abban a káoszban. Malassis rendezte őket és ez az az út, amelyet ma is követnek. A rajzokat, amelyek többsége barátok birtokában volt, a kiadó egy füzetben gyűjtötte össze. Miután publikálták őket, 1988-ban árverésre kerültek, és ismét eltűntek.

Baudelaire gondolatai tükrözték a betegsége által bekerített ember haragját, dühét és szomorúságát. Az írása rendetlen. De a közhelyeken kívül, a  mámoros és nőcsábász költőn túl, megjelenik bennük a jövőért aggódó ember. Számára a munka kínszenvedés volt, de mást sem tett, csak dolgozott, foglalkoztatta a saját költői dicsősége és a pénz. A feljegyzések hű tükröződései ennek a belső harcnak, amit életének rendezetlensége és gondolatai valamint a rend között folytatott, amit magára szeretett volna kényszeríteni, azért hogy nagy művész legyen.

1862. január 23-án írta a költő:” Szellemileg és fizikailag mindig poklot éreztem, nemcsak az álom poklát, hanem a cselekvés, az álmodozás, az emlékek, a kívánságok, a bűnbánat, a lelkiismeret furdalás és a szépség poklait is. Gyönyörűséggel és félelemmel ápolgattam a hisztériáimat. Mindig szédülök, és ma különös figyelmeztetésben volt részem, úgy éreztem, hogy megcsapott a gyengeelméjűség szele”.

Baudelaire-t újra és újra foglalkoztatják az író feladatai, az inspirációk és az idő. Feljegyzi, hogy a gyönyör fárasztja, a munka pedig megerősíti.  A költő felidézi a saját rögeszméit is: „Ki tudja, jó lenne váltogatva áldozatnak és ítélkezőnek is lenni ” Hangot ad mély vallásos érzületeinek is: Ha a vallás eltűnne a világból, újra megtalálnánk az ateista szívében”

„Annak, akit körülvesz és megkínoz a vigasztalanság és a kimerültség, nehéz jobbat ajánlani, mint Baudelaire leveleinek egy lapját. Próza, költemények prózában is, képek, töredékek: mind használ” tanácsolja Roberto Calasso, Baudelaire leveleinek kiadója. Csak a szerencsétlen költő világos értelme képes ma egy leheletnyi reménnyel kísért halálos borzongást kiváltani.