Néha már napkeltekor megérkeznek és napnyugtáig jönnek, falatoznak. Máskor csak egy-egy pillanatra tűnnek fel, egy szemvillanás alatt csippentenek valamit, mintha csak egy gyorsétkezdében lennének, és máris tovaröppennek.
Ők a kosztosaink, akiket immár évek óta visszavárunk minden ősszel. Legszebb, legkedvesebb madárkáink, a cinkék.
Édesanyámék kezdték el a családi hagyományt és ma már megszámlálhatatlan vendégük van. Az étkezde egy piros színű papírpohár, amelybe beleröppennek, de már a pereméről is elérik a finom magokat. Hihetetlen társadalmi béke uralkodik közöttük. Amíg az egyik lakmározik, a másik vár a sorára. Nem lökdösődnek, nem pörölnek, tudják, hogy mindenkinek jut. Talán csak a lángoló piros királyka a kivétel, ő betelepszik a pohárba és addig fal, amíg úgy tartja úri jókedve. Elvégre ő az uralkodó. De senki sem lázad ellene.
Kezdetben, ha megláttuk, hogy jönnek a cinkék, óvatosan mozogtunk az ablak közelében, nehogy elriasszuk őket. Most már nem kell félnünk, mert ők sem félnek tőlünk. Ott ülünk Édesapámmal az ablaknál, sakkozunk, lépünk, gesztikulálunk, a madárkák pedig békésen esznek, közben be-benéznek, kíváncsian billegetve fejüket. Egy szép napon megérjük, hogy belebeszélnek a partiba.
Néhány évvel ezelőtt aztán minket is megtaláltak. Erkélyünk kiváló környezetet biztosít számukra, hiszen mindig marad kint télire néhány növény, és remek testgyakorlatokat lehet végezni egy kinti asztal, a korlát és egy kerékpár között. Nálunk is van kint egy pohár a falra tűzve, de a mohóbbak inkább a bicikli csomagtartóban elhelyezett zacskóra csapnak le. Immár őket sem zavarja az üvegajtó mögötti mozgás, sőt, már kitárt ajtó mellett is nyugodtan repkedtek napi adagjukért. A legörömtelibbek azonban azok az augusztusi napok, amikor a fiókákat röptetik, és elhozzák őket hozzánk, hogy lássák: ide bármikor jöhetnek a hideg hónapokban, mindig lesz ennivalójuk.
Amikor szüleinkkel beszélünk, minden nap beszámolunk a cinke-forgalomról, és egy nap nem jönnek, már borongósabb a kedvünk. Mert önfeledt, ártatlan szabadságukkal részünkké váltak. Mert minden fürge mozdulatukkal, minden színkáprázatukkal erősítik a bennünk élő békét, amit kölcsönösen érzünk egymásban.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
holgeva 2012.12.01. 09:24:22