A legjobb lenne, ha tényleg bekövetkezne a világvége és az egész elpusztulna – mondja Életem egy rossz pillanatában. Pedig ő olyan, hogy ahol ő megjelenik, ott felragyog a nap, mint a 60-as évekbeli sláger Rosemary-je körül.
De mi lesz mindazzal, amit eddig alkotott az ember? – kérdezem őszinte aggodalommal. És nem az egyiptomi piramisokra, nem a firenzei dómra, vagy Salvador Dalí Port-Lligati meseházára gondolok, hanem saját verseinkre, leveleinkre, összetartozásunk összes elemére és vegyületére, és utána rögtön az évtizedek alatt összegyűjtött könyvekre, zene- és filmtárunkra.
Majd alkotunk újakat – feleli konokul Életem. És egy kicsit elmosolyodik, látva rémült arcomat.
Ezek szerint mi túléljük az Apokalipszist. És mi leszünk az új Emberpár, akiknek nem kell bűnbeesniük a tudás almájával, mert magukkal hozták agyukban és lelkükben mindazt, ami újjászületésre érdemes az ítéletnap előttről.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
