- Te még élsz? – lép oda hozzám egy nagyjából korombéli, fogatlan, usánkás férfi a villamos-megállóban.
Első elborzadásom után gyorsan próbálom végigpörgetni életem arcképcsarnokait. Valamelyik iskola? Katonaság?
- Kollégák voltunk – folytatja a férfi – nem ismersz meg?
Úristen, így lepusztult volna? Hasonlóságot keresek több száz egykori kollégával, akikkel közel 40 év alatt dolgoztam, nemcsak az újságírókat, hanem a műszakiakat és a rendészeket is számba veszem. Teljes homály. Azaz mégse, mintha derengene valami…
- A hegesztőműhelyben dolgoztunk együtt, villamosokat javítottunk – mondja az ismeretlen. Majd, látva értetlenségemet, megérő jovialitással elnézést kér.
- Megesküdtem volna. Mintha ikrek lennétek. Még a szemed állása, még a kerek fekete sapkád is olyan. Nagyon jó az arcmemóriám. Ez hihetetlen…
Szerintem is. Eddig azt hittem, hogy abszolút egyedi darab vagyok. Nincs titkolt ikertestvérem sem, mint XIV. Lajosnak a Vasálarcos. És a sapkám is abszolút egyedi. Életem varrta, egyedi mintával, csak nekem. Azért lehet, hogy fel kellene kutatnom azt a hegesztő hasonmást. Egy jó mesteremberre mindig szükség lehet a családban.
És közben egyfolytában azon agyalok, hogy kire hasonlít ez az ember. Mert egyre jobban hasonlít valakire. Még a szeme állása, a mosolya, az usánkája is..
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
