Írolvasgondol

Munkám során rengeteg helyre eljutottam, a világ különböző tájaira volt szerencsém eljutni. Beutaztam Ázsiát és Európát és a sok nyüzsgő város közül Hong Kong nőtt legjobban a szívemhez.

Kis városban nőttem fel, ahol az emberek nem tolonganak az utcán, nyugodt az élet, nincs rohanás és van elég élettér. Mindez Hong Kongban nem létezik, és mégis az egyik kedvenc városommá vált. Hong Kongban nincs megállás, rohan mindenki mindenfelé, emberek tömegei sétálnak az utcákon, szinte elférni sem lehet. A boltok éjjel-nappal nyitva vannak, a lakások megfizethetetlenül drágák és kicsik, s valamilyen csodálatos módon mégis működik a rendszer. Tisztaság és rend van, a közbiztonság tökéletes, akár hajnali 4-kor is gond nélkül sétálgathat az ember az utcákon, hisz se hajléktalannal, se zsebtolvajjal nem fog találkozni. A világ minden tájáról érkeznek ide emberek szerencsét próbálni. Mindenki beszél angolul, mindenki segítőkész és kedves. Ez nem csupán az én benyomásom a városról: mindenki, akivel eddig találkoztam ugyanezen a véleményen volt. Rengeteg német, francia, angol és ausztrál fiatal kezdi itt a karrierjét vagy folytatja az otthon már elkezdett munkáját. Mert itt minden lehetséges. Keményen kell dolgozni, hisz a kínai szorgalom nem megszokott számunkra, de kint mégis mükődik ez, még “nekünk” is.

Kintlétem során nagyon sok új ismerősre tettem szert, köztük magyarakkal is összebarátkoztam. Ilyenkor nagyon könnyen megtaláljuk a közös hangot és nem csupán a közös nemzetiség miatt. Az a tény, hogy egyedül jöttünk el otthonról, hogy ilyen messze és pont Hong Kongba jöttünk szerencsét próbálni szinte biztos pontot ad a barátságnak. Találkoztam pincérekkel, bankárokkal, fejvadászokkal és modellekkel.

Érdekes, hogy egyikünknek sem az volt az álma, hogy pont Hong Kongba utazzon. A lehetőség miatt mentünk mindannyian oda és azért, mert itt nem feltétel a kínai nyelv tudása. Akárcsak Szingapúrban, itt is mindenki beszél angolul. Csak később vált álommá az egész, mikor mindannyian rájöttünk, hogy milyen könnyű itt az élet.

Riportomban Anikóról és Péterről fogok mesélni, rajtuk keresztül próbálom bemutatni a hong kongi élet előnyeit és hátrányait. Mert ugyan csak jót mondtam eddig a városról, azért itt is akadnak nehézségek.

Anikó 29 éves és már 7 és fél éve kint él, ami azt jelenti, hogy már állandó hongkongi személyi igazolvánnyal rendelkezik. Modellként kezdte kint a karrierjét, és mivel itt keresett elég pénzt a kényelmes élethez, így maradt. Elmondása szerint sehol máshol nem sikerült volna ennyit dolgoznia, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig sokat keresett, de mindig volt munkája, teendője, sosem érezte magát feleslegesnek, ami a modellszakmában sokszor előfordul a változó trendek miatt. Hong Kongban ugyanis sokat számít az ember személyisége minden téren. Mindegy, hogy milyen okos, vagy szép vagy, ha nem sikerül megtalálnod a közös hangot a helyiekkel, szinte biztos, hogy nem leszel sikeres. Így ha egy kliens vagy produkciós iroda szeret veled dolgozni, mint modell, akkor biztos, hogy alkalmazni fognak többször is.

Anikó három éven keresztül csak modellként dolgozott kint. Rengeteg emberrel megismerkedett a modellszakma folyamán, hisz mindennap másokkal kell dolgozni. Így születtek a barátságok, és további kapcsolatokat is volt lehetősége építeni. Anikónak olyan kapcsolati tőkéje alakult ki, hogy három év után, mikor úgy döntött abbahagyja a modellkedést, több állásajánlatot is kapott, anélkül hogy munka után nézett volna.

Kereskedelem és marketing szakon végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán, így egy marketing cégnél helyezkedett el egy héttel azután, hogy felmondott a modellkedéssel. Nyolc hónapot töltött a cégnél, majd otthagyta, mivel rájött, hogy nem tudna magasabb pozícióba kerülni a kínai nyelv hiánya miatt. Marketingesként ugyanis nagyon fontos, hogy a kínai nyelvet beszélje az ember, hogy a kliensekkel, akik például az angolt kevésbé beszélő Kínából jönnek a megrendelésekkel, szót értsen. A kulturális eltérések is megnehezítették a munkát, hisz Hong Kongban és Kínában is teljesen más módszerekkel dolgoznak a marketing cégek, mint Európában. S az sem volt mellékes, hogy kevesebb munkával még mindig többet tudott keresni a modellkedéssel. Így nyolc hónap irodai munka után újra modellkedéssel kezdett el foglalkozni, annak ellenére, hogy már kész volt feladni azt, és valamilyen biztos munkahelyet találni. Még ezek után sem volt kérdéses számára, hogy kint marad és nem jön haza. Már hozzászokott a kinti élethez, a pozitív légkörhöz és a sok barát mellett egy párkapcsolat is odaláncolta Hong Konghoz. Haza évente csupán kétszer-háromszor utazott pár hétre és olyankor mindig elbizonytalanodott. A család, a hazaszeretet és a magyar nyelv, ami számára olyan fontos, mindig megingatta a tervét, miszerint a világ másik végén kezdi el élni a nagybetűs életet. De ehhez a visszatérő érzéshez is hozzászokott az évek során, persze a mai napig hiányzik neki Magyarország. Sőt, ahogy múlnak az évek, egyre jobban. Hiányzik neki a kultúra, a család, a nagy élettér, ami a zsúfolt betonrengetegben abszolút nincs meg. Elmondása szerint a 7 és fél év alatt majdnem 20 lakásban lakott. Ez nem olyan különleges odakinn, mindenki költözik egyfolytában. Nehéz megfelelő albérletet találni Hong Kongban, vagy túl zajos, túl kicsi, rossz az elhelyezkedése, rosszak az ablakok, a szomszédok zavarnak, s mindez persze csak azután derül ki, ha már beköltözött az ember. Jelenleg a barátjával él és viszonylag kényelmesen egy 45 négyzetméteres lakásban, ami Hong Kongban nagynak számít.

Az újabb 2 év modellkedés után újra szerencsét próbált, ahogy ő mondta: „normális emberként”. Jelenleg egy jól menő billiárd klub marketing és PR felelőseként dolgozik, amit szintén ismerősökön keresztül sikerült találnia. Hong Kong éjszakai élete világszerte híres, ez főleg az odavándorolt külföldiek és turisták miatt van. Így minden szórakozóhelyen az angolt használják, még a helyiek is angolul rendelnek. Nem csoda, hogy pincérként is sikerül a külföldieknek állást találniuk (ahogy a fentebb említett magyar ismerősömnek is). Legtöbben a Fülöp szigetekről és Ausztráliából jönnek az éttermekbe és klubokba dolgozni. Anikó rendezvényeket szervez, a klub honlapját tartja karban, biztosítja, hogy a vendégek jól érezzék magukat és a reklámok is az ő feladatkörébe tartoznak. Nagyon élvezi a sikerélmények miatt, hogy továbbra is különböző emberekkel kell dolgoznia, ahogy a modellkedés során is tapasztalta és használhatja a diplomája során elsajátított tudását.

Most, hogy egy biztos állást talált, mellyel még tud előrébb is lépni és kapcsolati tőkéjét is könnyen építheti tovább, ami a legfontosabb dolog a mai világban, szinte biztos benne, hogy kint marad és ott folytatja az életét.

Péter 26 éves és a világ piacvezető pénzügyi tanácsadó cégénél, a Morgan Stanley-nél van gyakorlaton Hong Kongban. Júniusban kapta a lehetőséget, hogy 3 hónapot a cégnél töltsön, majd a szerződés lejárta után újabb 3 hónapot ajánlottak fel neki, amit habozás nélkül elfogadott. A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett biztosítási kockázatelemző matematikus szakon aktuáriusként. Mivel az egyetemi évei során többször lehetősége adatott külföldön tanulni, ezért biztos volt benne, hogy a gyakorlatát is külföldön szeretné elvégezni. Az egyetemen meghirdetett állásajánlatok között bukkant rá a hongkongi Morgan Stanley cég ajánlatára. Megpályázta, és a kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően, meg is kapta. Jelenleg kockázati adatok minőségének, valamint hitelkockázati rendszerek elemzésével foglalkozik. Otthon az iskola mellett az Ernst and Young tanácsadó cégnél dolgozott, amely szerinte sokat segített abban, hogy Hong Kongban el tudjon helyezkedni.

Az otthoni gyakorlatnak köszönhetően könnyen fel tudta sorolni a különbségeket az otthoni munka és a kinti légkör között, bár többször is hangsúlyozta, hogy ő csak gyakorlati állást tölt be. A legfontosabb különbségek szerinte az eltérő kulturális háttérből adódnak, egyszerűen máshogy kell megfogalmazni az ember elgondolásait ahhoz, hogy a kollégák megértsék. Például a rendszer nagyon hierarchikusan működik abban az értelemben, hogy a dolgozók minden iránymutatást a főnöktől várnak, semmiben sem mernek önállóan dönteni, még akkor sem, ha amúgy a főnök szabad kezet adna nekik. Tehát nem arról van szó, hogy a vezető mindenbe beleszól, hanem arról, hogy az emberek nem vállalnak felelősséget a döntéseikért, inkább mindent megkérdeznek a felettesüktől. Amúgy mindenki kedves és segítőkész, megszokták a külföldieket, hiszen Hongkong olyan, mint egy vasútállomás, mindenki átutazóban van. Viszont a kommunikációval is gond van. Nehéz megérteni egymást a helyi kollégákkal, ha munkáról van szó. Sokszor elhallgatnak fontos tényezőket, információkat. Az első 3 hónap alatt kiderült, hogy ezt nem szándékosan teszik, csupán azért, mert rengetegen vannak és így nehezebben van megszervezve a kommunikáció a munkatársak között. Ha fizikai munkáról lenne szó, akkor ez nem lenne akkora hátrány, akkor menne a munka, mint egy hangyabolyban.

Akárcsak Anikó, ő is jobban él Hong Kongban, de ez véleménye szerint egy összetett kérdés. Az átlagember többet keres, mint otthon, viszont a költségek is magasabbak, főleg az ingatlanárak miatt. Szinte mindenkinek van például okos telefonja, de senkinek sincs kertje. A lakások aprók, arra, hogy valakinek esetleg háza legyen, általában gondolni sem lehet. Ha családalapításon gondolkozik az ember, azt is kétszer át kell gondolni, nem csupán a helyhiány miatt, az oktatásban tapasztalható húzós árak is visszatartó erőként hatnak. Péternek sikerül több pénzt félretennie, mint otthon, de ez annak is köszönhető, hogy a cég fedezi a szállást. Elég pénzt keres, így körbe tudja utazni a környéket és még haza is tud pénzt küldeni. Pedig csak gyakorlati álláson van.

A legjobban a kinti létben az tetszik neki, hogy kevesebb panaszt hall, mint otthon. Az emberek úgy gondolják, hogy saját maguktól függ a helyzetük és nem az épp aktuális politikai hatalomtól vagy a gazdasági helyzettől. Harmóniára törekednek, ami a kultúrájukból is fakad. A rohanás mellett képesek kiegyensúlyozottak maradni, ami pedig valószínű abból fakad, hogy könnyebben megelégednek azzal, ami van, nem akarnak mindig többet. Talán valamilyen szinten kicsit egyszerűbb emberek, szerinte.

A sok pozitívum miatt meglepően ért az, hogy ő ennek ellenére nem szeretne kinn maradni. Ezt a plusz három hónapot azért fogadta el, mert szereti Hong Kongot és így több pénzt tud félrerakni, viszont utána szeretne visszatérni Magyarországra és ott folytatni a munkáját. Aktuáriusként van lehetősége Magyarországon is, és egy hongkongi gyakorlattal a zsebében, úgy érzi biztos úton van az otthoni sikerek eléréséhez.

Anikónak és Péternek is sikerült valamilyen szinten az álmait valóra váltani Ázsia egyik betonrengetegében. Anikó marad és folytatja álmát, Magyarországgal a szívében, Péter pedig hazatér egy újabb álom beteljesítése érdekében.

Mindegyikük megcsinálta a maga szerencséjét Hong Kong rengeteg lehetőségének köszönhetően. Igaz vannak akadályok, de a város légköre megtanít arra, hogy nem szabad feladni, tovább kell próbálkozni. Nagyon sokat lehet tanulni egy ilyen külföldi út során. S a legszebb az egészben az, ha az ilyen tapasztalatokon keresztül még jobban megbecsüljük kicsiny hazánkat, és a kint tanultakat, és ahogy Péter is, itthon próbáljuk továbbadni, kamatoztatni.