Írolvasgondol

A Férfi először nem akart hinni a fülének, hogy sorozatos felelőtlenségei miatt halálra ítélik. Akárhogyan próbált visszaemlékezni addigi életére, nem emlékezett arra, hogy bárki őmiatta halt volna meg, akár valamilyen cselekedete, vagy kijelentése nyomán. Azt pedig végképp nem értette, hogy a bíróság elnöke miért az a zenész, akinek valamikor kamaszkorukban festő-, szobrász és fotóművész nagynénje műtermében próbáltak, saját dalaik és szövegeik voltak és remekül megértették egymást.

Az ítélet kihirdetésekor átnyújtottak neki egy fehér, de már kívül kissé megbarnult gyökeret, ami olyan volt, mint egy levágott zellerdarab. Ezt kellett másnap reggel némi meghámozás után megenni, hogy a halálbüntetés beteljesedjen. Elmondták azt is, hogy mi a méreg összetétele, de nem figyelt oda, mert a kémia soha nem érdekelte. Megadtak neki egy címet és egy telefonszámot is arra az esetre, ha mégsem hatna, azoknál lehet reklamálni.

A Férfi azonban nem akart belenyugodni abba, hogy vége az életének. Miután szabadlábon volt, nem kapott utolsó vacsorát, de reggel mindenféle finomságok várták lakása konyhájában. Nem tudta eldönteni, hogy mi legyen az utolsó íz, végül fahéjas teája mellett döntött, bár utána még vágyakozva nézett a meggyes gyümölcsrizs után. Azt sem tudta eldönteni, hogy utoljára olvasson-e fel magának valamilyen könyvből, vagy hallgasson-e meg egy lemezt. Túlságosan nagy volt körülötte a választék mind a kettőből.

Vészesen közeledett az önkivégzés kijelölt időpontja. Házának portáján kiváló késeket lehetett bérelni, kifejezetten a gyökér meghámozására. Elvett egyet a pultról, de a bérleti díjat nem fizette ki, hátha akkor érvénytelen lesz az egész. Visszatért otthonába, ahol Asszonya várta egy hatalmas dossziéval, amely életének valamennyi bűnét tartalmazta, de azok az ő felfogása szerint bocsánatos hazugságok, kényszerű árulások, és olyan kikerülhetetlen elhagyások voltak,  amelyek után mindenkinek jobb lett, nemcsak neki, hanem az elhagyottnak is. Ebből lehetne felépíteni a fellebbezést – mondta Asszonya, a tenyerébe csúsztatva egy cetlit egy telefonszámmal, amely megegyezett a méregreklamációs számmal. A Férfi lapozni kezdte saját dossziéját, de miután megtalálta benne Asszonya gyógyítói disszertációját, amelyben közösen végzett kísérleteik is szerepeltek, inkább ezt olvasta tovább, hogy a régi élményekből erőt merítsen.

Közben egyre többen gyűltek köréje, lakása is mintha egyre szélesedett volna, szobája körpanorámássá és ijesztően világossá vált. Jött egy ismerősnek mondott ismeretlen, aki bejelentette, hogy fekhelyét a hitvesi francia ágyban máris kiadták az egyik legjobb barátjának, és gyermekei is alig várják a barát megérkezését. Egy másik ismeretlen ismerős azt tanácsolta, hogy nyugodtan dobja el azt a gyökeret, mert 29 évesen senkit sem végeznek ki, legrosszabb esetben is megúszhatja öt év fegyházzal. A Férfi ekkor újra fontolóra vette, hogy megeszi a gyökeret, ha már ennyire lemondtak róla és ő egy napot sem bír ki bezárva, nemhogy öt évet. Pedig a 29 év sem stimmelt: egyrészt már csaknem kétszer annyi idős volt, másrészt pedig 29 évesen nyugodt, családcentrikus, szinte kispolgári életet élt, amelynek jószerével minden pillanata kiszámítható volt.

Már egy hajszálnyira volt a végzetes lépéstől, amikor egy csapat elegánsan öltözött, meghatározhatatlan korú, hangos nő érkezett meg lakásába. A hangzavarból nem derült ki számára, hogy valamilyen kongresszust tartanak-e vagy pedig konzíliumot felette. Hamarosan azonban egyenként hozzáléptek, mindegyik kezében a nagy zöld gyümölcs, amely lehetett hatalmasra nőtt avokádó, vagy éretlen körte. Mindegyik gyümölcsből egy fényképes életrajz lógott ki, benne azokkal a bűnökkel, amelyeket állítólag a Férfi követett el.

A Férfi nagy megkönnyebbülésére megtalálta a sötétben parányi ébresztőóráját, lecsapta, majd átkozta magát, hogy amikor másfél órával korábban felébredt, miért nem kelt fel. Asszonya békésen szuszogott mellette. Az ítélet ezennel hatályát veszítette. De vajon megúszta-e ezzel örökre?