Óbuda, Hajógyári Sziget. A két bulizós rész között, az első kis híd, amely a Széchenyi-emléktáblához vezet. És azon túl, észak felé fordulva. idejárunk csalánt, bodzavirágot szedni minden évben.
Csend, madárfütty, áprilisi napsütés. Kis tavaszi feltöltődés, minden levegő korty, minden napsugár számít a hosszú tél után.
Mégis borús lesz a kedvünk.
Eltűntek kedvenc bodzabokraik. Kivágták őket, helyükön egy nagy, sóderrel leszórt placc éktelenkedik. Biztosan parkoló lesz belőle. Odébb hatalmas golfpálya, amelyen vasárnap délelőtt egyetlen nő ütöget.
Bármerre indulunk el, mindenütt kerítés, palánk, szögesdrót. Ott is, ahol nincs mögötte semmi. Már korábban is próbálták lezárni a vadon maradt, csodás növénygyűjtő helyeket, de mindig volt egy-egy ösvény vagy lyuk, ahol ki-be lehetett járni. Most bármerre megyünk, csak zsákutcák fognak minket. Tavaly még egy új tisztáshoz is eljuthattunk, ahol gyönyörű platánokból gyűjthettünk energiát. Most azt sem tudjuk, merre keressük őket.
Végül sikerül egy kis egérúton a Duna holtágához lejutni. Ott, a szemetekkel teli öbölben ülünk le, élvezzük a déli éles fényeket és hallgatjuk a békák nászénekét.
Az ő kis mocsaras szigetük még érintetlen.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
