Anthony Burgess, az angol polihisztor legjelentősebb alkotásának a címe Gépnarancs. A könyv történeti szempontból fiktívnek mondható, hiszen nem valódi eseményeket ír le, ettől függetlenül akár meg is történhetett volna. 1962-es megjelenése óta film is készült belőle, ami – épp mint a könyv – nagyon megosztó. A jövőben (most már inkább a múltban) játszódó események az erőszak körül forognak, amit a tizenöt éves Alex DeLarge testesít meg. A fiatal huligán szemszögéből látjuk a dolgokat, ő meséli el a belső változásokat, amelyet a börtön és egyéb büntetések okoznak.
Furcsa és groteszk részlete a történetnek, hogy minden erőszakos eseményt (rablás, testi sértés, erőszak) Ludwig van Beethoven szimfóniáival köti össze a ma fiatalkorú bűnözőnek titulált főhős. Nem igazán derül ki, hogy miért éppen a klasszikus zene vonzza Alexet, de később még ezt az egyetlen pozitívumot is felhasználják ellene. A történet annyiban újdonság, hogy mikor 14 év börtönbüntetésre ítélik „kicsi Alexet”, elkezdenek kifejleszteni egy új eljárást, amivel jobbá „nevelik” a bűnözőket. Ennek első kísérleti alanya a főszereplő.
Eleinte semmi rosszat nem talál benne, de amikor a fájdalmat, az erőszakot összekapcsolják az ő kedvenc zenéivel, akkor nála is elszakad a cérna. Ettől kezdve képtelen folytatni korábbi életmódját, mégsem tud beilleszkedni a társadalomba. Végül feloldja azt a feszültséget, amit az erőszak gondolatára is érez, mégsem lesz ismét erőszakos elkövető. Hogy miért nem, az a könyvből kiderül.
Ha meg akarjuk érteni a mondatokat, melyet elénk tár a fordító, szükségünk lesz egy szótárra is. Persze csak abban az esetben, ha nem beszélünk oroszul. Talán a korszak hatásának köszönhetően, talán más miatt, minden mondatban bele van csempészve 1-2 (néhol sokkal több) magyarosított orosz kifejezés. Egy-két dolgot a szövegkörnyezet alapján ki lehet logikázni, de az is előfordul, hogy ugyanazt a szót más-más jelentésben találjuk meg.
Alex és „drúgjai” testesítik meg mindazt, amitől fiatalon, sötétben sétálgatva retteghetünk. A jó hír, hogy egy szélsőséges világba kerülünk, ahol csak az erőszak és a büntetés létezik. Ezért ne gondoljuk azt, hogy a Gépnarancs egy negatív tükörkép. Szó sincs róla. A Gépnarancs éppen az emberi fejlődés és a változás lehetőségének ígéretét tartogatja magában. És persze a legfontosabb: miért éppen Gépnarancs? Mert Alex is annak érzi magát. Egy gépnek: ha nem olyan, mint a többi, azt mondják rá elromlott és meg kell javítani. A más nem mindig rossz (persze az erőszakos az mindenképp rossz), előbb ismerjük meg és csak azután ítélkezzünk.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
