Betegesen elhízott fiatalember motyog magában az esti buszon. Felszáll egy nagyon dögös, zöld ruhás nő, kezében egy hatalmas hamburgerrel, amelyből falatozik, miközben telefonál. A fiatalember elbűvölten nézi.
Egy Jim Morrison arcú fiatalember úgy énekel Janis Joplint, hogy ha behunyod a szemed, Janist látod. Hihetetlen átalakulás, közben folyamatosan iszik, miközben társai löttyös Southern Comforttal kínálják a közönséget. Eddig Magyarországon egyvalakit hallottam így Janist énekelni, az is egy itt élő perui indián lány volt. Egy fesztiválon megpróbáltuk egy kollégámmal leitatni, aztán ő ivott mindkettőnket az asztal alá.
Talán húszezren is voltunk az Élet Menetén, a média, még a vele rokonszenvező is azt ugratta ki, hogy néhány náci néhány percre megzavarta a Menetet indulás előtt. Pontosan ezért csinálták, mert tudják, hogy a médiának mi a szenzáció, még akkor is, ha gyorsan leszerelték őket. Holott az egész arról szólt, hogy egyre többen vagyunk, akik nem kérünk a fasizmus újjáéledéséből, akár zsidók vagyunk, akár nem. Lehet, hogy harcosabbá kellene tenni a menetet, csak akkor éppen az erőszak elutasításának szelleme veszne el. De legalább gyönyörű, napsütéses nap volt.
Egy nagy könyváruházban újdonságokat keresek, és bármelyik polcot nézem, mindenütt ott van egy-egy újabb fekete bőrkötéses könyv O.W. filmlegenda műveivel, olyan elkészült filmekkel és forgatókönyvekkel, amelyekről még csak nem is hallottam. Nem sokkal első könyvem megjelenése előtt tűztem ki a fotóját írógépemre. Lehet, hogy most is üzenni akart valamit, mielőtt írói munkásságom új szakaszába lépek?
Hajnalig tartó összejövetel, sok-sok itallal, ahol megjelenik egykori gitárosunk, P., több tanítványom, akiknek valami közbejött közvetlenül a diplomaszerzés előtt, és most a segítségemet kérik, de megjelenik L.M. csodafutballista is, aki az életben még annál is kisebb, mint a tévében, egy simlis sapkát, valamint egy hosszú, sokzsebes kabátot visel. Azt mondom neki, hogy úgy néz ki benne, mint egy anarchista, amin végtelenül megsértődik, és a továbbiakban nem is áll velem szóba.
A minap házsorunkból pörköltmaradékot kanalaztak ki a második emeletről a galamboknak. Még gyerekkoromban láttam egy Vidám történetek című szovjet gyerekfilmet, amelyben a főhős, Gyenyisz, utálja a tejbegrízt, ezért mindenféle módon próbálja ízesíteni, de csak egyre rosszabb lesz. Végül kiönti az ablakon. Néhány perc múlva rendőr csenget be hozzájuk a leöntött károsulttal, aki éppen fényképészhez készült…
Mostanában többször is álmodom, hogy megverek valakit. Legutóbb éppen egy ismeretlen fickó volt az áldozatom, aki azzal szórakozott, hogy meg akarta gyújtani a hajamat. Kísérletezését félbeszakítandó előbb könyékkel gyomron, majd orrba vágtam, aztán amint megtántorodott, még tökön is rúgtam szegényt. Utoljára több mint 20 évvel ezelőtt verekedtem, amikor egy telt keblű pultoslány vonzalmai kapcsán nézeteltérésem volt egy fickóval, és kimentünk a kocsma elé, hogy lejátsszuk, bíztam abban, hogy balkezes vagyok, ő azonban egy forgórúgással elintézte az orromat. Így mentem el egy aznap éjjeli partira, ahol a társaság középpontja lettem. Manapság nem jelentkezik senki, se férfi, se nő, aki szeretné, hogy alaposan megverjem, ingyen és bérmentve, csak úgy feszültség-oldásból, pedig lenne rá igényem…
Vörös hajú, égő kék szemű úszómesternő a wellness-centrum medencéje mellett. Már láttam valahol ezt a Romy Schneideres tekintetet, talán egy külföldi, hivatalos munkaebéden, talán egy orvosi rendelőben. Unottan nyomkodja telefonját, senki nem akar belefulladni a medencébe, de még segítségre sem szorulnak a vendégek. Amikor már sokadszor úszom el mellette, felnéz, és aztán onnantól kezdve már többször is. Később felkel, egy hosszú felmosófával úgy tessék-lássék végigtörli a medence partját és többször visszanéz rám, pedig nem keresem a tekintetét. Közben Életemmel elmegyünk a gőzkamrába és mire visszajövünk, eltűnik a medence partjáról a műanyag teás palackom. Megkérdezem az égőszeműtől, hogy nem látta-e, mire elmosolyodik, és megmutatja a wellness egy távolabbi pontján. Többen szóvá tették, hogy zavarja őket ott a medence szélén – mondja. Pedig lehet, hogy egy szó sem igaz az egészből, csak azt várta, hogy megszólítsam. Megköszönöm neki, és a történet véget ér. Ez is csak egy röpke pillanat volt.
Huligánok üldöznek, folyton-folyvást belém kötnek, de minden alkalommal keményebben szállok szembe velük. Ők viszont egyre többen lesznek, és lassan reménytelen lesz az ellenállás, csakis veszíthetek. Biztosan annak a rossz filmnek a hatása, amelyben sokadszor is megpróbálták eladni a hátrányos helyzetű gyerekek iskoláját egy jó szándékú tanárral, ráadásul vígjátéki elemekkel fűszerezve, hogy délutáni tv-műsor lehessen belőle.
Egy villamos-ellenőr jegyet kér tőlem, majd miután közlöm vele, hogy nincs, meg akar motozni. Egy zsemlearcú nő könnyek között vallja be, hogy tőlem vár gyereket. Ügyvéd barátom meghív egy party-ra, direkt annak kedvéért kiöltözöm, erre semmi nincsen, ellenben újra ott hordja magát elkényeztetett első felesége. Egy tepsit hoznak be, benne azonosítatlan ételekkel, belemarok a közepébe, és egy hengerré sodort kenyeret ragadok ki belőle, amelynek belsejébe a föld összes hús- és zöldségféléjét töltötték be. Szerencsére mindegyik képre felriadok. Így legalább három órát alszom azon az éjjelen.
Közérdekű kiírás a ház kapuján. „A VII. emelet 37-ben lakik egy gonosz vénasszony, aki ellopta a fia örökségét!” Van néhány gonosz vénasszony a házban, de a név alapján nem tudom beazonosítani, hiába lakom itt már 20 éve, inkább csak arcról tudom, ki a régi és ki az új lakó. Vajon mit vár a kiíró a háztól, ahol a legfőbb kedvtelés egymás feljelentgetése?
Kékasszony napra pontosan 40 évvel azután jelentette be nagylányának férjhez menetelét, hogy a Fiúval összetalálkoztak. Pedig addig a Fiú úgy tudta, hogy ő az, aki inkább ragaszkodik a szimbolikus dátumokhoz. Lehet, hogy a tudatalattija működött?
Egy nemzetközi szörf-versenyre nevezek be, színes, szögletes deszkával. Már a rajthoz készülődünk egy öbölben, amikor elárulják, hogy több napos versenyről van szó, minden nap máshonnan indulunk, a deszkát magunk szállítjuk és a szállásunkat is fizetnünk kell. Ezt az átverést nem vagyok hajlandó elfogadni, elindulok, de aztán vissza kell gyalogolnom, mert a deszkámat otthagytam. Dühösen mászom fel az öböl legmagasabb pontjára, szállást keresek, egy idősek otthonánál kötök ki, amely ingyen ad ki szobákat rászorulóknak. Most én is éppen rászorulok. Bent megpillantom a Parány Énekesnőt, amint éppen az öregekből szervez kórust és csodálatos hangokat csal ki belőlük. Parányka megörül nekem, meghív hozzá egy teadélutánra. Elindulok utána, közben a szörfdeszkát megint elhagyom, visszamegyek, majd futok Parányka után, út közben csatlakozik hozzánk Fotós testvérem, azt állítva, hogy a Művésznőnél hagyta negatívjait, én tudom, hogy ez csupán ürügy, hogy újabb fotókat készíthessen róla, akkor, amikor észre sem veszi, különben is már régóta digitális kamerával dolgozik…
Az okultatlan okkult csatornán, ahol már megállapították, hogy az egész emberiség a magyaroktól származik, azt igyekeznek bizonygatni leleplezett titkos videókkal, hogy az amerikai szabadkőművesek, akiknek nagy része egyben izraeli állampolgár is, 2 millió embernek készítettek bunkereket az Államokban, hogy oda telepítsék azokat, akik túlélhetik a világvégét, természetesen az ő akaratukat teljesítve. Ennek az összeesküvés-elméletnek legalább akkora szakálla van, mint a viccbeli vonaton utazó zsidónak. Mégis mondják, mégis terjesztik, mégis van, aki nézi és elhiszi.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
