Magunk sem gondolnánk, hogy mennyi minden tehet jót párkapcsolatunknak. Nem kell szuper drága, mesébe illő dolgokra gondolni, nem kell a világ túlsó végébe utazni azért, hogy fenntartsuk, és folyamatosan erősítsük közelségünket. A nyár beköszöntével kiváló módszer a közös befőzés, amelynek minden részletét megoszthatjuk kedvesünkkel.
Az egyik ilyen alkalom az eperlekvár-főzés. Az idén már az időpont kiválasztása külön izgalmat okozott, mert a rossz tavasz miatt azt sem lehetett tudni, hogy lesz-e igazán finom, édes, szabadföldi eper. A feszültséget csak okozta, hogy – ugyancsak nyersanyag-hiány miatt – legalábbis egyelőre elmaradt a minden évben előhírnöknek számító rebarbaralekvár. Tavaly május végére már mindkettő az üvegekben volt (ezt évek óta vezetett „brigádnaplónk” tanúsítja) most pedig az eperre is június közepéig kellett várni. De harmóniánk kikezdhetetlen, némi klímaváltozás nem fog velünk kitolni!
Kezdjük a vásárlással. Nemcsak azért jó, ha együtt megyünk, mert egyedül cipelni túlságosan sok lenne és elfáradnánk, mielőtt nekilátnánk a munka dandárjának, hanem azért is, mert több szem többet lát, több ízlelőbimbó többet érez, és alaposan ki kell választani a legmegfelelőbb epret. Nem a legszebb, legnagyobb, legpirosabb eper feltétlenül a legjobb! Igaz, az apróbb szeműt pucolni macerásabb, de megéri….
Ha ez megtörtént, a hazaszállítás után – ha nem kocsival megyünk haza a piacra, hanem gyalog, sportnak is jó és még a környezetet is kíméljük – jöhet a mosás, a csumázás, a válogatás. Miután napjaink konyhái nem túl tágasak, ezt a mosogató mellett állva csak úgy tudjuk csinálni együtt, ha auráink egybeérve összefonódnak, s közben egy-egy különösen szép szemet egymás szájába is adunk, hogy jobban menjen a munka. Miután már feltettük az epret főni, jön a nagy alaposságot igénylő tevékenység, a lekváros üvegek tisztára mosása, amit jobb a nőkre hagynunk, mert az e fajta tisztasághoz nekik jobb az érzékük. Közben a férfiember pedig odaadón kavargatja az egyre sűrűsödő masszát, ami csak látszólag könnyű dolog, egy idő után akár izomlázat is okozhat, ellenben a konyhaszekrényben lapuló legnagyobb fakanállal jelentős felkar- és mellizomgyakorlatokat végezhetünk kavarás címén. Párunk pedig sürög-forog, és a suhanások közben finoman, akaratlanul (na, persze…) hozzánk ér. És annál nagyobb öröm nincsen, mint amikor a forró gyümölcsfolyam már késznek nyilvánul, és Szerelmünk megdicsér minket, hogy egy picit sem kapott oda a finomság a lábos alján.
Ami a kóstolást illeti, a lekvár érdekében nem nyaljuk le a fakanalat, hogy ne kerüljenek bele mikrobák, hanem egy tálkába, kanálba cseppentünk a készülő finomságból, én onnan kínálhatjuk egymást. És, ha ezt egyik ujjunk hegyével, vagy akár egész ujjunkkal tesszük, szerelmi előjátéknak sem elvetendő...
Persze a lekvár elkészültét holmi vágyak nem siettethetik, meg kell várnunk, amíg teljesen besűrűsödik, és akkor jöhet a kimérés az üvegekbe, miközben gyönyörködünk a színében, illatában, és egymásban, sőt rájövünk, milyen szép a kedvesünk lekvártöltögető keze. Addigra már előkészítettük a vastag dunnát, paplant, hogy a „lányok” nyugovóra térhessenek (a rebarbara és az eper nőnemű - egy Barbara nem lehet más, az eperre pedig csak rá kell nézni - ezért engedjük őket előre, a többiek, meggytől a szilváig „fiúk”, a lecsóról nem is beszélve) és akkor végre kettesben maradhatunk…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
