Korunkról árulkodik, ha egy aktualizált politikai viccnél rájövünk, hogy annak eredeti változatát 30 évvel ezelőtt hallottuk először. Ezzel szemben boldogan állapíthatjuk meg a viccnek hála, hogy megállt és hátraarcot csinált az idő.
Napjaink ipari zeneszerzői képtelenek túllépni a faldöngető vasbeton paneleken.
A Zene egyike azon utaknak, amelyen a lélek visszaszáll a mennyekbe – olvasom egy blues-kocsmaként is funkcionáló római pizzeria falán. Nekem félúton is jó, ha megállok a szférák muzsikájának és a mocsok hangjainak kereszteződésében.
Feltalálták az órát, amely 300 millió év alatt késik egy másodpercet. Arról még nem érkezett hír, hogy a Teremtő vállalja-e az ellenőrző szerepet.
A nagyravágyás bűnébe kell esnem, ha azt akarom, hogy egyszer a síromon tapossanak.
Vajon miért hívják magyarul a Jézus testével való egyesülést „áldozásnak”? És miért „áldozat” minden olyan cselekedett, amellyel lemondunk valamiről, hogy általa felajánljuk magunkat, szolgálatunkat? Holott ahol „áldozat” van, ott bűnösnek is lennie kell a mi nyelvi felfogásunk szerint. Ezek szerint mi magyarok már nemes cselekedetet is csak bűnösen tudunk végrehajtani?
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
