Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Tente, cenzor, tente…

Állampolgári és büntetőjogi felelőtlenségem tudatában kijelentem, hogy Magyarországon nincsen cenzúra. Amiképpen nincsenek megszorítások, a lakosságot sújtó adók, továbbá nincsen válság és vezérkultusz sem. A nemlétező dolgok azonban minderről nem tudnak és eléggé el nem ítélhető módon tevékenykednek.

A nemlétező cenzúra például kiszűri a „paks” szóra keresve a kegyelmes urak és hölgyek postájából az oda nem illőket. (Feltehetően így tesz, ha valaki paksamétáról tesz említést, vagy finn tudását fitogtatva „paksukainent” ír, amely kisbetűvel kövéret, nagybetűvel pedig Pant (szül: Oliver Hardy, 1892-1957) jelent). A nemlétező cenzúra gondosan osztályozza a baráti, felebaráti, és barátságtalan híreket, eseményeket, születéseket és halálozásokat. A nemlétező cenzúra avantgárd módon játszik az idővel, előbb számol be a reakcióról, mint az akcióról, kiegyensúlyozottan hangsúlyoz.

A nemlétező cenzúra azonban néha elszenderedik és nem biztos, hogy álmában meghallja a piciny csöngetést.

A Nagy Rendező halálakor éber volt. Az Oldás és kötésbe az isten sem tud belekötni, hiszen egy paraszti származású értelmiségi a Magyar Föld kisugárzásának köszönhetően gyógyul ki splínjéből. Néhány nap elteltével azonban már bejött a szundi-mundi. A kiváló Színészre emlékeztek, akit daliás termete, remek orgánuma (lásd még a szénakazlas Tű és Obelix magyar hangját) és figyelemre méltó orra predesztinált Mátyás király szerepére. Épp egy ilyen alakítását vették elő még 1979-ből, ahol az Igazságos mániájának megfelelően álruhában megy a nép közé és hogy, hogy nem, Gyevibe vetődik, ahol az a törvény, hogy az mindenkire vonatkozik, kivéve a gyevi bírót. Ő maga a törvény, ha úgy tartja kedve, egyik napról a másikra megváltoztatja, miként kedvenc borát, de ami a népnek terhe, kutyakötelessége, az őreá nem vonatkozik. Pedig egy kis mitugrász senki (a „Spillerkém”-ként elhíresült színész hiteles megformálásában), akit egy erősebb szél is elsöpörhetne, de az egész falu retteg és hajbókol előtte, hogy részesülhessen ünnepnapokon a bíró asztalának morzsáiból. Aztán az Igazságos, néhány helyi szövetségesének és felmentő elit egységének segítségével igazságot tesz, a dolgozó nép most már lelkesen őt éljenzi, a levitézlett bírót pedig mélységes megvetésével sújtja (ahelyett, hogy meglincselné – a szerző megjegyzése).

Hol is van ez a Gyevi?

A film szerint valahol a Dunántúlon.

A néző szerint egy másik kistelepülés közelében, amely megelőzi az ábécében. De lehet, hogy időközben nagytelepülés lett, mert helyet cserélt a legnagyobb településsel.

Tente, cenzor, tente….

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása