Írolvasgondol

 Az 1802. február 26-án született Victor Hugo egymagában testesíti meg a XIX. századi francia irodalmat, és Franciaországon kívül az irodalom nagyságát. Látnoki szellem (feminista, abolicionista, Európa-barát), lelkében hazafi, de műve emellett mélyen egyetemes, mint ahogy kifejti olasz kiadójának a könyv 1862-es megjelenése után írott levelében, amelyben felteszi a kérdést: az Alpokon túliak is Nyomorultak ? – írja a Le Monde, amely közli a levelet.

Íme Uram, az ön levele váltotta ki belőlem, hogy azt mondjam: önért és az Ön országáét mondom. Hogy annyira inszisztáltam, az az Ön levelének egyik mondata miatt történt. Azt írta nekem:” Olaszok és sokan mások azt mondják, hogy a Nyomorultak francia könyv, amely Igaza van, Uram, amikor azt mondja, hogy a Nyomorultak minden nép számára íródott. Nem tudom, hogy mindenki elolvassa-e, de én mindenkinek írtam. Szól Angliának, ugyanúgy, mint Spanyolországnak, Olaszországnak ugyanúgy, mint Franciaországnak, Németországnak, mint Írországnak, a köztársaságoknak, ahol még rabszolgák élnek, ugyanúgy, mint a birodalmaknak, ahol még a jobbágyság létezik. A társadalmi problémák átlépnek a határokon. Az emberiség sebei, amelyek átfogják a földkerekséget, nem állnak meg a földgolyón húzódó kék, vagy vörös vonal mentén.  Mindenütt, ahol az emberek tudatlanok és kétségbeesettek, mindenütt, ahol a nők kenyérért adják el magukat, ahol a gyerekek szenvednek, egy könyvnek a hiánya miatt, amely tanít és egy otthon miatt, amely felmelegít, a Nyomorultak, kopogtat az ajtón, és azt mondja: nyissátok ki, hozzátok jöttem.

A civilizáció oly sötét órájában, amelyben most vagyunk, a nyomorultat embernek hívják, minden éghajlat alatt haldoklik, és minden nyelven jajgat.

Az Ön Olaszországa sem rossztól, mint a mi Franciaországunk. A csodálatos Olaszország arcán visel minden nyomorúságot. . Vajon a banditizmus, a szegénységnek ez a dühödt formája, nem létezik-e továbbra is a hegyekben? Kevés nemzetet rág mélyebben, mint Olaszországot a kolostorok fekélye, amelyet megpróbáltam felmérni.. Hiába vannak olyan városaik, mint Róma, Milánó , Nápoly, Palermo, Torino Firenze, Siena, Pisa, Mantova, Bologna Ferrara, Genova és Velence, hiába hősies a történelmük, fenségesek a romjaik, nagyszerűek a műemlékeik  ugyanúgy, mint mi, önök is szegények. Önök csodákkal és férgekkel vannak tele. Igaz, hogy Itália napsütése ragyogó, de sajnos a kék ég nem szedi le a rongyokat az emberekről.

Önöknek is ugyanúgy vannak előítéleteik, babonáik, zsarnokságaik és fanatizmusaik, vak törvényeik, amelyek segédkezet nyújtanak a tudatlan erkölcsöknek. Nem kóstolhat bele sem a jelenbe, sem a jövőbe, anélkül, hogy ne keveredne bele a múlt utóíze. A szociális kérdés ugyanaz Önöknél, mint nálunk. Önöknél egy kicsit kevesebben halnak éhen, de egy kicsit többen a láztól; a szociális higiéniájuk nem sokkal jobb, mint a miénk; a sötétség a protestáns Angliában, a katolikus Olaszországban; de különböző nevek alatt, az olasz vescovo azonos az angol bishoppal, de mindig az éjszaka és hozzávetőlegesen ugyanaz a minőség. Rosszul magyarázni a Bibliát, vagy rosszul értelmezni az Evangéliumot, ugyanaz.

Kell-e valamivel kiegészíteni ezt a komor párhuzamosságot? Nincsenek-e Önöknél szűkölködők? Nézzenek lefelé. Nincsenek-e parazitáik? Nézzenek felfelé. Ennek a förtelmes mérlegnek, amelynek két tányérja a pauperizmus és a parazitizmus olyan fájdalmas egyensúlyban vannak, nem billeg-e úgy Önök előtt, mint mi előttünk?

Hol van az Önök iskolai tanárainak serege, az egyetlen sereg, amelyet a civilizáció elismer? Hol vannak az ingyenes és kötelező iskolák? Dante és Michelangelo hazájában mindenki tud olvasni? Nincsenek-e Önöknek is gazdag, háborús, és nevetséges oktatási költségvetéseik? Nincs-e Önöknél is passzív engedelmesség, amely olyan készségesen fordul a szoldateszka felé? Nincs-e militarizmus Önöknél, amely odáig megy el, hogy tüzet nyit Garibaldira., Olaszország élő dicsőségére?Hagyjuk azonban az Önök társadalmi rendjének vizsgálatát, vegyük olyannak, amilyen, lássuk a tettenérést, a nőket és a gyerekeket.

A védelem mennyisége, amely körülveszi ezt két gyenge lényt, a civilizáció fokmérője. A prostitúció kevésbé megrendítő, mint Párizsban? Mennyi a törvények igazsága és mennyi a bíróságok igazságossága? Véletlenül nem hagyták figyelmen kívül az olyan szomorú szavak értelmét, mint a nyilvános megbélyegzés, a jogi becstelenség, a börtön, a vérpad, a hóhér és a halálos büntetés? De nézzük az Ön érvelését. Olyan kormányuk van, amely megérti az erkölcs és a politika azonosságát? Önök amnesztiát adnak a hősöknek Franciaországban is csináltak valami hasonlót. Vegyük listára a keserveinket, önök ugyanannyira gazdagok, mint mi. Mindkettőnknek két átka van: az egyik a vallási átok, amelyet a papok hirdetnek, a másik a társadalmi átok, amelyet a bíró hirdet ki. Ó Olaszország nagy népe, hasonlatos vagy Franciaország nagy népéhez. Sajnos, testvéreink, Önök ugyanolyan Nyomorultak, mint mi.

Az árnyék mélyéről, ahol mindketten vagyunk, önök sem látják tisztábban az Éden ragyogó és távoli kapuit. Azonban a papok tévednek, mivel a szent kapuk nem mögöttünk, hanem előttünk vannak.

Összefoglalva: a Nyomorultak nem kevésbé az Önök tükre, mint a miénk. Bizonyos emberek, és kasztok tiltakoznak a könyv ellen, amit megértek. A tükrök azonban, az igazság megmondói, gyűlöletesek, de ez nem akadályozza meg, hogy hasznosak legyenek

Ami engem illet, mindenki számára írtam, mély szeretettel az országom iránt, de anélkül, hogy Franciaországért jobban aggódtam volna, mint más népekért. Amilyen mértékben előrehaladok a korban, egyszerűsítek és egyre inkább az emberiség patriótájává, válok.

Ez egyébként korunk tendenciája és a francia forradalom kisugárzási törvénye; a könyvek, hogy megfelelhessenek a civilizáció növekvő szélesedésének, nem lehetnek kizárólag franciák, olaszok, németek, spanyolok és angolok, hanem európaiaknak, sőt emberieknek kell lenniük. Ebből következik a művészet és a kompozíció bizonyos szükségleteinek új logikája, amely mindent módosít, még a hajdan szűk ízlés és a nyelv feltételeit is, amelyeknek mint minden másnak szélesedniük kell.

Franciaországban bizonyos kritikusaim –legnagyobb örömömre - szemrehányást tettek, azért mert kívül állok azon, amit francia ízlésnek neveznek; szeretném megérdemelni ezt a dicséretet. Összességében azt teszem, amit tehetek, szenvedek az egyetemes szenvedésben, megpróbálom azt enyhíteni, és nincs egyebem, mint egy ember satnya ereje, és mindenkinek azt kiáltom: segítsetek. ránk nem tartozik. Hadd olvassák a franciák, mint történelmet, de mi regényként olvassuk” Sajnos meg kell ismételnem, a nyomor egyaránt érint bennünket, olaszokat és franciákat. Azóta, mióta a történelmet írják, és a filozófia meditál, a nyomor az emberi faj öltözéke; ideje lenne végre letépni ezt a rongyot a népről és a múlt sötét rongyait felváltani a bíborszínű hajnal nagy ruhájával.

Ha ezt a levelet alkalmasnak tartja arra, hogy tisztázzunk néhány gondolatot és eloszlassunk néhány előítéletet, nyilvánosságra hozhatja.

Maradtam tisztelettel

Victor Hugo