„Nagy-Britannia válasza Bob Dylanre” – csapott le rögtön a média a még tizenéves skót fiatalemberre, amikor megjelentek első dalai. Mi a közös Dylanben és Donovanben? Mindketten merítettek hazájuk népdalkincséből, egyiknek sincs igazán nagy hangja, mindketten akusztikus gitárral a kezükben kezdték pályafutásukat, majd próbálkoztak bonyolultabb hangszerelésekkel is, mindkettőnek voltak pályájuk kezdetén protest-songjaik (néha még később is), első nagy sikereik között egyaránt volt szél-téma (Blowin’in The Wind - Catch The Wind). Mindkettő igazi költővé nőtte ki magát. Ennyi, aztán mintha elvágták volna.
https://www.youtube.com/watch?v=J8hjEYTpwE8
Amikor Bob 1965 őszén a szigetországban turnézott, a róla forgatott dokumentumfilm, D.A.Pennebaker Don’t Look Back-je kedvéért összehozták őt Donovannel. A skót dalnok – feltehetően a poén kedvéért – eljátszotta neki a Mr. Tambourine Mant, saját szövegével. Nem lett harag belőle, de barátság sem. Dylant ekkor már első híveinek egy része „kiátkozta”, Donovannek azonban sem akkor, sem később nem kellett ilyesmivel szembenéznie, pedig útkeresésekért ő sem ment a szomszédba.
Donald Philip Leitch a Glasgow melletti Mayhill-ben jött a világra 1946. május 10-én, szülei gyári munkások voltak. Kiskorában gyermekbénuláson esett át, emiatt a mai napig sántít egy kicsit. Szülei népdal-szeretete volt első ihlete, amikor 14 évesen gitározni kezdett. Az iskolából hamar kimaradt, inkább útra kelt, hogy élményeket gyűjtsön és átélje a szabad „beatnik-érzést”. Az angol és skót népdalok mellett a tradicionális blues is megfogta, ilyen és ezektől inspirált dalokat játszott csavargásai során a megélhetésért. Így találtak Manchesterben a Pye Records emberei, Peter Eden és Geoff Stevens, akik részére elkészítette első demo-felvételeit.
https://www.youtube.com/watch?v=AkJHmLTiX78
Ez lett az alapja első albumának, a What’s Bin Did and What’s Bin Hid-nek, amelyen első kislemezének két dala, a Catch The Wind és a Josie mellett szerepel többek között a Car Car, Woody Guthrie dalának átdolgozása, valamint Aaron Zeitlin és Sholom Secunda Donna Donna című jiddis dalát, amely számtalan verzióban ismert, néhány évvel korábban Joan Baez is műsorára tűzte. Amerikában – nyilván a Dylan-hasonlóságra építve – a skót dialektusú cím helyett Catch The Wind-ként adták ki az első Donovan-ópuszt.
A csendes dalnok már túl volt az első amerikai fellépésen – éppen Baezzel énekelt együtt az 1965-ös Newport-i Fesztiválon, igen, ott, ahol Dylant kifütyülték – és a „hasonmással” való találkozáson, amikor 1965. október 22-én már a második albumát kínálta híveinek, Fairytale címen.
Ahogyan az elsőn, itt is egy szelíd szerelmes dal a nyitány, a Colours, amelyet az utolsó versszak miatt gyakran értelmeztek protest-songnak:
„A szabadság a szó,
melyet ritkán ejtek ki úgy,
hogy ne gondoljak
az időre
midőn szerettek”
Elvégre a szabadság-szerelem összefüggéseit éppen nekünk, magyaroknak nemigen kell magyarázni, és a korszak csendes forradalmárai, a hippik (akivel Donovan, ellentétben Dylannel, sokáig lelki közösséget vállalt), a korlátlan szerelemben látták a szabadság egyik legszentebb megnyilvánulását. No és a protest-hírnévnek az is jót tett, hogy szinte Donovannel párhuzamosan a rock „Pasionariája”, Joan Baez is lemezre vette a Colourst. Amikor aztán Ken Loach Poor Cow-jában Terence Stamp adja elő a dalt, visszakapja eredeti értelmét.
https://www.youtube.com/watch?v=GX3AnhefltM
A Colours ihletője Donovan új múzsája, Linda Lawrence, aki korábban az északi dalost rock-körökbe bevezető Brian Jones szerelme volt. Szegény Briannek nem volt szerencséje ezekkel a nagy kisugárzású hölgyekkel, rendre elszerette őket tőle valaki…Donovan és Linda éveken át tipikus „se vele, se nélküle” kapcsolatban éltek, a lány egy időre el is menekült előle Amerikába, a fiúnak pedig két másik nőtől született két gyermeke, azonban 1970-ben mégis csak összeházasodtak.
Azért találunk a lemezen igazi tiltakozó dalt, amely jól illett bele a nemzetközi háborúellenes kánonba, ez pedig a Ballad of A Crystal Man.
„Menjetek csak beszéljetek szabadon éljetek
de hagyjátok a mentával cukorral játszó gyerekeket
nem kérem el a sirálynak szárnyadat
nem akarom hazug szabadságodat
harlekinként gondolkodsz futtatott ezüst nyelved
arcodat versnek olvasom kaleidoszkóp gyűlölet-beszéded
nem kérem el a sirálynak szárnyadat
nem akarom hazug szabadságodat
bélelt harcmezők hol bádogkatonák szédelegnek
egy gyerekkéznyi nagy bomba halálba söpri győztesen őket
nem kérem el a sirálynak szárnyadat
nem akarom hazug szabadságodat
ha poharatok megölt négerborral megtöltötték
ne idézzétek a szépséges napfelkeltét
nem kérem el a sirálynak szárnyadat
nem akarom hazug szabadságodat
lassan haló gyermekek jaj jöjjön álmotokba
hogy magadba nézzetek fegyvert tisztogatva
nem kérem el a sirálynak szárnyadat
nem akarom hazug szabadságodat”
(GNL fordítása)
A lemez amerikai kiadásán megtoldották ezt a gondolatkört a Universal Soldierrel, a kanadai indián énekes-költőnő Buffy St.Marie dalával – úgy látszik, ezek a tengerentúli folk-Madonnák kegyeikbe fogadták a glasgow-i kisfiút…odahaza azonban a brit folkra erősített rá olyan dalokkal, mint a Summer Day Reflection Song vagy a Jersey Thursday. A Candy Man egyenesen népdalfeldolgozás. A To Try The Sun Donovan és barátja, Gyp Mills csavargásait örökíti meg. Mills éveken át turnémenedzsere is volt az énekesnek, sőt, 1968-ban együtt mentek Risikesbe Maharishi Mahesh jógi asramjába transzcendentális meditációra. A második album időszakában született barátjáról egy másik híres dal, a Hey Gyp, ami inkább Eric Burdon és a New Animals verziójában vált ismertté.
A Fairytale mindenekelőtt Donovan akusztikus gitárjátékára, énekére és szájharmonikázására, valamint Shawn Phillips 12 húros gitárkíséretére épült. Phillips a szerzője az Andersen-mese nyomán született Little Tin Soldiernek. Azért Donovan megelőlegezte a jövőt a Sunny Goodge Street bonyolultabb dallamvezetéseivel, a nagyvárosi életérzés felidézésével.
https://www.youtube.com/watch?v=_jIj1H7RQ-k
Donovan a lemezt a szerelméért mindent feláldozó lányról szóló balladájával zárja – Geraldine szemszögéből. Nyilván földije, Robert Burns járhatott az eszében, hiszen a 18. századi, sűrű életű poéta is gyakran vállalta ezt a szerepjátékot.
A „népdalénekes” Donovan hamarosan továbblépett korai körein – bár soha nem felejtette el őket és egy év múlva már a folk és a pszichedelikus rock összehozásával azt bizonyította, hogy a zenei korreszpondenciáknak nincsenek határai.
Track List:
Colours (Donovan Leitch)
To Try for the Sun (Leitch)
Sunny Goodge Street (Leitch)
Oh Deed I Do (Bert Jansch)
Circus of Sour" (Paul Bernath)
Summer Day Reflection Song (Leitch)
Candy Man (traditional; arranged by Leitch)
Jersey Thursday (Leitch)
Belated Forgiveness Plea (Leitch)
The Ballad of a Crystal Man (Leitch)
The Little Tin Soldier (Shawn Phillips)
The Ballad of Geraldine (Leitch)
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.