Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Hollywood a háborúban

1945-ben George Stevens, olyan filmek rendezője, mint a Hely a napon, vagy az Óriás, Európában dokumentálta a szövetségesek harcát a nácizmus ellen. Annak a távoli évnek áprilisában azokkal a katonákkal volt, akik felszabadították a dachaui koncentrációs tábor foglyait. Stevens akkor még nem tudta hogy ez a nap gyökeresen megváltoztatja az életét- írja az El Pais.

Ha az ember a washingtoni Nemzeti Archívumban megnézi a filmjét a holttestekkel, a csontig lesoványodott emberekkel, a földből áradó füsttel, megérti. Stevens stábjának minden kamerája abbahagyta a filmezést, de ő folytatta, amíg meg tudott állni a lábán - mondta Mark Harris amerikai veterán újságíró, aki most publikálta Öten visszatértek (Five came back) című könyvét, amelyben öt legendás rendező történetén keresztül elmeséli, milyen hatással volt a második világháború Hollywoodra.

“John Ford, Frank Capra, John Huston, William Wyler és Stevens filmjei alapvetőek annak megértésében, hogy miként változott Hollywood magatartása a háború kérdésében a semlegességtől a teljes elkötelezettségig” – mondja Harris.

A legaktívabb közülük Ford volt. A Hatosfogat, az Érik a gyümölcs rendezője elsőként követelte, hogy Hollywood támogassa a spanyol köztársaságiakat, akkor, amikor a nagy stúdiók még kitartottak amellett, hogy a második világháború Európa belső konfliktusa.

“Ford elkötelezett volt és mindent otthagyott, hogy elszegődjön a haditengerészethez és segíteni tudjon a maga módján, az események dokumentálásával. Ő volt az első, aki élőben vett fel harcot / A Midway-i csata, 1942 / és ő értette meg a legjobban, hogy milyen nagy szerepe lehet a filmnek az amerikai közönség felrázásában” - fo1ytatta Harris, akinek munkájáról elismeréssel szólt az angolszász kritika.

 

A legérdekesebb eset viszont Frank Capra volt, aki az ideológiai állhatatlanságáról volt ismert. Elismeréssel beszélt Mussoliniról, akinek fényképét állítólag,az éjjeli szekrényén tartotta. És ismert volt a szakszervezetek és minden baloldali iránti ellenszenve. Ez már csak azért is különös, mert több filmjében igencsak erős kritikát fogalmazott meg a konzervatív Amerikával vagy a hatalom manipulációival szemben, A becsületből elégtelen (1939), vagy Az utca embere (1941) ma is időtálló. Mussolini, aki a rendező nagy csodálója volt, egy millió dollárt ajánlott neki, ha filmet készít az életéről. Harry Cohn, a Columbia elnöke azonban ezt kiverte Capra fejéből. “ Én zsidó vagyok, ez az alak pedig Hitler szövetségese!’- zanzásította a megbízást illető álláspontját. Capra akkor változott meg, amikor megismerte Franklin D. Rooseveltet, akit korábban utált. Az elnök világos gondolatai, továbbá az a tény, hogy a németek túlkapásai kezdtek aggasztókká válni, meggyőzték arról,hogy cselekedni kell, még pedig gyorsan. „Nem volt a mozi történetében zavarosabb dolog, mint Frank ideológiája. Anarchista volt? Lehet, de én azt gondolom, hogy inkább az impulzusai irányították. Az azonban bizonyos, hogy a Miért harcolunk? című propaganda dokumentum-filmsorozat sokat tett azért,hogy megtörje azt az ellenállást, amelyet a társadalom tanúsított az USA-nak a háborúba való belépését illetően.” - fogalmazott Harris, akinek munkájáról elismeréssel szólt az angolszász kritika.

William Wyler, olyan későbbi klasszikusok rendezője, mint a Ben-Hur, vagy A zene hangjai, valószínűleg azért is, mert sok barátja volt Angliában és Németországban, kezdettől fogva segítette a szövetségeseket. A Memphis Belle harci repülőgép legénységéről és Olaszország inváziójáról szóló művei a háborús műfaj legismertebb filmjei közé tartoznak. A háború hatását a legjobban az Életünk legszebb éveiben tudta érzékeltetni. A film a háborúból visszatért katonákról szól és saját emlékeit dolgozta fel benne. Ennek az 1946-ban filmnek hadirokkant szereplőjét Harold Russell személyében olyan katona játszotta, aki kiképzés közben vesztette el mindkét kezét.

 

Harris szerint John Huston volt a legelkötelezettebb, számára a kamera olyan volt mint egy pajzs, azt hitte, valamilyen módon megvédi. A legjelentősebbnek azonban Stevens-t tartja: „Hazajött, aztán a kész filmet,amelyet Dachauban forgatott, elküldte Nürnbergbe az ügyészeknek. A filmnek döntő szerepe volt abban, hogy a bűnösöket elítélték és a vetítés egyike volt a ritka alkalmaknak, amikor a nácik elfordították a tekintetüket a vászontól. Azt hiszem, ezt mindent elmond.”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása