Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Kóbor lovak madárháton 6.

Fél lábbal az Élet-folyó két partján

Mottó:Mózes apánk tudta, hogy finom a macesz hecsedlivel. Ezért várta meg a lángoló jelenést a csipkebokor tövében.

Gandhi magvakon, gyümölcsökön és vizen élt. Barátom zöldségeken, vörösboron, kávén, mézen, füvön és multivitaminon. Gandhi el akarta hozni a népeknek a békét. Barátom el akarja hozni az embereknek az értelmet. Gandhit megölték. Barátom még él. Majd az ô halála után vitatkozhatunk életmód-kérdésekrôl.

A szürrealisták szerint a szépség csúcsa az esernyô és a varrógép találkozása egy boncasztalon. Mert ôk még nem találkoztak azzal az asszociációval, amikor egy multinacionális supermarketben egy félig szétbontott csokoládésdobozból kínálják a felborulós nyuszi által fémjelzett tartóselemet és az eperízű, kaktusztüskés óvszert.

A Csavargó, az Iszákos, az Autóstoppos, a Zarándok, a Vándormuzsikus, a Matróz, az Örömlány: a mesebeli hét bölcs, akik bejárták a világot, és az embereket, kívülrôl, belülrôl. És soha nem fogják megérteni, hogy az egyetemeken még mindig Kant elmélkedéseit tanítják, holott ô egész életében ki sem dugta az orrát königsbergi dolgozószobájából.

B., az Angyalarcú Lány egy szép napon világgá kiáltotta, hogy beléköltözött az Isten. Azóta egyfolytában úgy vihog, mintha megszállta volna az Ördög.

Az újszülött, miután túl volt az elsô síráson és az elsô szopáson, körbenézett, és elégedetten énekelni kezdett egy ôsi dalt, amit még az anyja méhében hallott. És a körülötte lévô csecsemôk valamennyien rémült sikoltozásba kezdtek hangjára. "Úgy látszik, én vagyok az utolsó mohikán" - gondolta magában szomorúan az újszülött, és elhallgatott. És mivel élete végéig többé nem szólalt meg, babonás félelemmel tisztelték és halála után száz évvel is minden este összeültek a fajtájabeliek, hogy megfejtsék titkát. De mivel egyikük sem ismerte a hallgatás csodáját, a titok örökre sírba szállt.

Ezüstszínű, egyenruha-szerű, sokzsebes, váll-lapra szabott szerelésben vonul át a színen egy férfi. Bár láthatóan nem keresi a feltűnést, mégis rögtön felfigyel rá az utca embere.

- Hol a vörös csillagod, te kiszolgált munkásôr? - röhög fel valaki harsányan a közelében.

- Ugyan már, nem látod, hogy Che Guevarára veszi a figurát? - torkollja le egy másik nagyokos. Egy harmadik szerint az ismeretlen az új aluminium-konszern köszönôembere, a negyedik szerint az X-gammák Alphabéta bázisának kapitánya, az ötödik pedig szabadságos vadászgép-pilótára tippel, aki éppen most jött meg a Koszovó-öbölbeli bevetésérôl.

Arra egyik sem gondolt, hogy nevezett személy az Apokalipszis szürke lovasa, aki éppen ellopott paripáját keresi.

Hallották? A Názáreti manapság új alakban jelenik meg. Mint graffiti-művész. Isten Szeret Téged, Isten ismeri a szívedet, Bűneid zsoldja a halál, Készülj teremtôd elô - hírdeti úton-útfélen. Persze e történet már nem 2000, hanem 4000 éves, hiszen a Mené tekel (Mennétek el) is így jelent meg. Akkor ugyan még nem volt diszperzit, sem festékszóró pisztoly, de a betűk Nabukodonozor palotájának falán mégis félelmetesen ragyogtak, és Babilón dölyfös királya rosszul tette, hogy semmibe vette e fenyegetô figyelmeztetést. 33 esztendeje pedig Simon és Garfunkel már énekelt arról, hogy a próféták szavait felirták a metróaluljárók falaira, de az embereknek túl hangos a csend a szívükben. Most e szavak köztünk járnak. A láthatatlan kéz nyomai egyre szaporodnak, és még a köztisztaságiak máskor oly buzgó meszelôi is elkerülik ôket. Talán a félelemtôl félnek?

Ha megszűnne az éjszaka, a madarak nem tudnák többé, hogy mikor van napfelkelte. Ha megszűnne az esô, a madarak nem tudnák többé, hogy mikor fog elállni. Ha megszűnnének az évszakok, a madarak nem tudnák többé, hogy mikor jön a hó, mikor virágoznak a fák. És csak dalolnának, dalolnának, dalolnának, míg csak el nem pusztulnának.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása