Záróra valahol egy út menti presszóban. A pultosnő már standol, amikor betéved egy vendég. Kicsit pimasz, de mégis nagyon vonzó férfi. A pultosnő kicsit fásult, nagyon fáradt, mégis nagyon vonzó nő. A szerencsétlen időpontban létrejött találkozás kölcsönös szekálással kezdődik. Pedig ez tulajdonképpen nem más, mint előjátéka két magányos ember sorszerűen véletlen találkozásának.
Magam is átéltem hasonlókat jó néhányszor, azokban az években, amikor nem szerettem éjjel hazamenni. Persze a végkifejlet nálam mindig elmaradt. Ma már nem bánom.
A pultosnő már régen odafent várja a vendégeket. A férfi most ismét betérhet hozzá egy italra, egy jó szóra, egy ölelésre.
Két ember vív életre-halálra menő hitvitát a színpadon. Mindkettő női szíveket dobogtató férfi. Ám az egyik ezúttal fekete ruhás, sápadt arcú, megkérgesedett lelkű, hatalmát féltő, könyörtelen ember, akit nem lehet szeretni.
Az éjféli vendég és a rettegett hitszónok egy és ugyanaz a színész volt. Miként az öreg bódélakó bandájának tagja, a priuszos sofőr, vagy a megalázott cigány munkásfiú is. Meg a rettenthetetlen magyar kommunista, aki mindent megnyert az orosz polgárháborútól a második világháborúig. És övé volt a hang, amelyet mindenki irigyelt tőle. Én is.
Egyszert velem szembe jött az utcán a Krisztinavárosban. Egy szép hölgyet ölelt át a vállán. Őszen, öregedően is szép ember volt.
Meghalt a Sztankay.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
