„Thrill Is Gone” – elmúlt a borzongás. Ezt a dalt hallgatom most. A muzsikus, aki ezt a borzongást megénekelte, örökre elhallgatott, örökre letette legendás fekete gitárját, Lucille-t.
Újságírói pályám során voltak olyan találkozásaim, amelyeknek emlékét örökké megőrzöm. Közéjük tartozik B.B. King is. 1997-ben a budapesti Kongresszusi Központban tartott koncertje előtt adott nekem interjút. Kezem ma is őrzi kézfogását, fülem kedvesen rekedtes hangját, nevetését. Azt sem felejtem el soha, hogy a koncerten színpadra hívta napjaink egyik legkiválóbb hazai gitárosát, Tátrai Tibort. Soha nem láttam még ekkora alázatot Tibusz arcán.
Persze B.B., aki szeptember 16-án töltötte volna be 90. életévét, bármerre járt, ugyanezt a tiszteletet vívta ki. Aligha túlzás azt állítani, hogy egyike volt a modern blues legnagyobb tanítómestereinek, akinek játékán számtalan gitáros nőtt fel. Talán a legjellemzőbb az a sokat idézett mondás, ami Eric Claptontól származik. Amikor Claptont valaki „istennek” nevezte játéka nyomán, ő csak annyit mondott: „Én csupán B.B. Kinget utánozom.” És a Mester valóban tudta, hogy miként kell szívből játszani, hogy nem kell húsz hangot játszani ott, ahol elég három is, csak éppen nem mindegy, hogy melyik az a három hang és miként szólal meg.
„Nem kell gyapotszedőnek lenni ahhoz, hogy valaki bluest játsszon, de azért nem árt” – mondta B.B. King, aki gyerekként maga is megtapasztalta rabszolga őseinek munkáját. Blues-diszkósként vette fel a B.B. (Blues Boy) nevet, majd a 40-es évek végétől már gitáros-énekesként oktatta a műfajt. Elég csak néhány leghíresebb dalának címét megemlíteni, máris megértjük, hogy mit adott a műfajnak, fekete és fehér muzsikusoknak egyaránt: 3 O’Clock Blues, Everyday I Have The Blues, be Careful With A Fool, Sugar Mama, Rock Me Baby, Worried Life Blues…Johnny Winter, Van Morrison, Rory Gallagher, Stevie Ray Vaughan, Robert Cray és sokan mások ragadtak gitárt az ő hatására. Sosem volt féltékeny a fiatalokra, bárkivel szívesen játszott együtt, még Luciano Pavarotti is meghívta őt duettezni.
„Nem ismerem azt a szót: visszavonulni” – jelentette ki B.B. King néhány évvel ezelőtt. Amikor a halálról esett szó, arról beszélt, hogy szeretne a színpadon, vagy a színpadról lefelé jövet meghalni. Sajnos ez nem adatott meg neki, mert egy Las Vegas-i kórházban érte utol a vég. Mégis elmondható, hogy a zene, a blues volt az élete – „egy vérből valók vagyunk” – mondta – és csak a halál választotta el tőle.
Lassan 15 éve annak, hogy Életem Párja szerelmünk hajnalán megkérdezte tőlem egy levélben: „Ismered B.B. Kinget?” És nagy volt a meglepetése, amikor megtudta, hogy személyesen is találkoztam a Mesterrel. Az ő blues-muzsikája is részévé vált máig tartó boldogságunknak.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
