A Time magazin a legbefolyásosabb 100 személyhez sorolja. A Hollywood Reporter, az Entertainment Weekly, a Rolling Stone a címlapjára tette, az MTV Awardon pedig ő kapta a “ komikus zseni” díjat. Kevin Hart-el az olasz Panorama készített interjút.
„Igen, Amerikában híres vagyok, de a világ többi részében még azt kérdezik: Ki az ördög ez a Kevin Hart? Ezért dolgoztam ki egy terjeszkedő tervet. - mondta a komikus, akit az új Eddie Murphy-nek tartanak és aki így mutatkozik be:Nagyon elégedett vagyok a nevemmel, mert benne van a művészet, az art minden betűje és sok a szívből, a heart-ból. Nincs ennél jobb mixtura egy komikus számára.”
A 36 éves színészt kis nagy embernek is nevezik, mert alig van 157 cm., viszont egyedül, a monológjaival meg tud tölteni egy színházat, egy stadiont. Megjelentette az ezekről készített filmeket 3,2 millió dollárért és 37-et kasszírozott be értük. Van egy tévésorozata is Real Husbands of Hollywood címmel. Olaszországban két filmjét mutatták be. Az egyikben Josh Gad legjobb barátjának adja ki magát, a másikban kioktatja a milliárdos Will Ferrellt, hogyan élje túl a börtönt, amelyre adócsalás miatt ítélték.
- Dupla különös pár, egy fehér és egy fekete. Hogy nevetni lehessen a faji problémán?
-Nem, a nézők számának növelése céljából. Ki akarom küszöbölni a bőrszín-különbség kérdését. Az én figuráim egyetemes kérdésekkel foglalkoznak,nem gettósítóval. Multietnikai és multikulturális szemléletem van. Egyesíteni akarom a közönséget, nem megosztani.
- Mi a komikus az Ön felfogásában?
- A szórakoztató ipar szuperhőse. Megmentjük a világot a komorságtól és a kétségbeeséstől. Javítjuk az emberek morálját, elfeledtettük velük a problémákat, más perspektívában mutatjuk be nekik ezeket.
-Ön nagyon gyorsan, lélegzetvétel nélkül beszél.
- Önvédelemből. Mindig kis növésű voltam és ez volt az egyetlen fegyverem, amivel védeni tudtam magam a philadelphiai vagányokkal szemben. Elvontam a figyelmüket, zavarba hoztam őket.
-Van azért valami, amit lassabban csinál?
— Hmm- a szex?
- Valóban. Az egyik show-jában azt mondta, hogy a rekordja a szexben 20-23 másodperc.
-Ez még azelőtt volt,hogy megtanultam a lélegzet-elállítás trükkjét. Most, ha nem halok bele, két percig sikerül kitartanom.
-Az önpusztítás mindig működik a komikusnál?
- Nem szeretek másokról beszélni,de magamról imádok. Hamar megértettem,hogy különböznöm kell a kollégáimtól, önmagamnak kell lennem. Bevallom a bizonytalankodásaimat, a sérülékenységemet. Megmondani az igazat nagy luxus.
-Show-iban beszélt apja kokainfüggőségéről, édesanyja rákjáról, a válásáról. Nincs tabu?
- A politika nem szórakoztató és nem érdekel. Túl kényes téma és megosztó. És a kollégáim már felhasználják.
-Kár, mert az egyik kollégája szerint Ön olyan népszerű, hogy Hillary Clintonnak, hogy könnyedén megnyerje a választásokat, elég lenne Önt választani alelnöknek.
-Köszönöm, de nem, köszönöm.
-Igaz,hogy visszautasította Ben Stiller Tropic Tunder-ében Alpa Chino szerepét?
- Igen, az első változata nagyon szélsőséges volt és soha nem viccelnék a melegeken.
-Tervei?
- A világ meghódítása, többek között, a turnékkal, amelyeket elkezdtem Európában. Célom olyan márkává válni, mint Oprah Winfrey.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.