Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szűrtreáll 75.

Álmomban selyemfiú voltam. Régóta gondolkodom már a pályamódosításon. Különben is sokszor mondták rám, hogy későn érő típus vagyok.

Tengerparton lakunk egy húszemeletes ház egyik felső emeletén. Minden reggel, amikor kinézünk az ablakunkon, a tenger hullámai egyre közelebb látszanak. Valaki azt mondja, hogy hamarosan itt a szökőár és menekülnünk kell. Néhány nap múlva valóban emelkedni kezd lassan a víz szintje, hamarosan eléri az alattunk lévő emeletet. Már-már mi is a menekülés útját keressük, de aztán úgy döntünk, hogy mégsem hagyjuk itt a magunk által megteremtett otthont, és benne egész életünket. És ettől a naptól kezdve a hullámok elkezdenek visszahúzódni…

Anne Frank azon a napon született, mint Életem és abban az évben, mint Életem Édesapja. Még élhetne…

A Férfi menekül, utána eresztenek egy hatalmas ónémet juhászt, aki elkapja ugyan a kezét, de csak egészen óvatosan harap bele, majd miután belenéznek egymás szemébe, el is engedi. A kiszabadult Férfi megnézi a kézfejét, és egy olyan fognyomot lát rajta, mint amilyent 40 évvel korábban Kékasszony ejtett rajta.

A Ridikülös műsorvezető mellékest vállalt pénztárosként a nagyáruházban. A hangján még csiszolni kell.

Kedvenc magyar zenekarom megérkezik egy koncerthelyszínre, amit én kötök le nekik, de csupa gagyi szerelést hoznak magukkal. Ezen kívül köztük van egy régi kollégám, az ország elsőszámú megélhetési újságírója, aki nagy hangon bejelenti, hogy tagja lett a zenekarnak, sőt, a húga is, és követeli, hogy készítsek velük is portréinterjút, mint a többiekkel. Kérdőre vonom a Főnököt, hogy vehette be ezt a szélhámost, mire ő szomorúan széttárja kezét: „Képtelen voltam lerázni…”

Bemegyek egy könyvesboltba, ahol összes megjelent könyvemet hirdetik. Mutatják is a nekem fenntartott polcot, valóban ott is van az összes zenei tárgyú könyvem, de valaki mindegyiket átírta és olyan kötetek is sorakoznak, amelyeknek a megírását tőlem várták, de én mégsem írtam meg őket.

A Férfi különös szerelmi négyszögbe csöppen. Kékasszony iránt egy harmincéves fiú epekedik, a Férfi iránt egy hasonló korú, lélegzetelállítóan gyönyörű indiai lány. A Férfi és Kékasszony egyetlen szemkontaktusból tudják, hogy mostantól kezdve nincs más dolguk, mint a két fiatalt egymásba bolondítani.

Keresem Életemet és családját, én vezetek, de eltévedek, mert egy rendőrautó áll az alagút előtt, amelyen át kellene mennem. Azt mondják, hogy egy nagy sátortáborban vannak. Megérkezem egy óriási sátorhoz, amely befedné a budapesti felvonulási teret, majd benne egyre kisebb sátrak következnek, mint egy matrjoska babában, végül a legkisebb sátorban találom meg őket.

A Bakonyba vezető úton végig-végig nyílnak az aranyvesszők. Életem menórák sorát látja bennük. Én csak azután, hogy felhívja rájuk a figyelmemet.

Új munkahelyem van, ahová megérkezik egy fiatal jogi tanácsadó. Azonnal észreveszem, hogy fiatalkori énem hasonmása. Figyelmeztetem is erre, de ő nagyképűen lesöpri magáról. Elindulok hazafelé, amikor kibicsaklik a bokám. Elsántikálok az orvosig, aki azzal fogad, hogy teljesen úgy nézek ki, mint az említett ifjú kolléga. Pedig valójában ő lopta el az arcomat. Valamit tennem kell ellene, talán visszafiatalodhatnék. Le is megyek egy kosárlabda-terembe, és dobálni próbálok. Az ötödik próbálkozásra már eltalálom a gyűrűt….

Angol gitárművész barátunk, S. ismét Magyarországra érkezik, ezúttal egy sor fiatal, ismeretlen zenésszel és a próbát a Nyugati téri aluljáróban akarja tartani, hogy lássa a másik Magyarországot, esetleg ihletet kapjon az ott játszó utcai muzsikusoktól. A próbát reggel hétkor kezdik. Én is odaigyekszem, de mire átverekszem magam a különböző építkezéseken, már javában játszanak. Mikor S. meglát, széles mosollyal üdvözöl, és egy meggyújtott füstölőt dob felém a rögtönzött színpadról. A próba szünetében e füstölő mellett meditálunk, majd vegetárius lecsót főzünk egy ócska sparhelten. Közben én egy magyar újságcikket fordítok le neki, majd politizálni kezdünk, szidjuk a hatalom betegeit és S. egyre több magyar szót kever a beszédébe. Még mielőtt a próba folytatódik, S. megmutatja nekem legújabb szerzeményét, és bár nem tudok kottát olvasni, rögtön megszólal a fejemben egy dallam, és már készek bennem a szöveg első sorai is. Közterületesek érkeznek, igazoltatni akarják a zenekart, de addigra már koldusok, hajléktalanok, végtag nélküli nyomorékok, az éjszakából hazafelé induló kurvák kordonként veszik körül őket és nem engedik meg, hogy zaklassák S.-t és társait. Őket is elzavarnák az egyenruhások, de amikor elkezdenék az intézkedést, az élőláncot már körülveszi egy újabb kordon, afrikai, indián és ázsiai dobokból, amelyeket e gyűlölt emberek képtelenek elmozdítani. És a zene szól tovább, S. énekli az új dalt az én szövegemmel, miközben a reggeli csúcs őrülete harmonikus áramlássá alakul át.

Egy Facebook-bolond rokon aktképeket tesz fel rólunk. Éppen nem volt más, amit feltehetett volna – indokolja tettét. Azt nem tudjuk kideríteni, hogy honnan szerezte a fotókat.

„Egyre kevesebben vagyunk” – panaszkodik a szomszédos nagyáruházban egy fiatal rakodóember. És az áru is egyre fogy. És a vásárlóképes vevőkör is.

A június borongós, a város totál káosz, ebben a hangulatban még a szép női lábakon is a hibákat veszem észre.

Két öreglány csönget be délelőtti magányomba, egy háromnapos biblia-konferenciára invitálnak, amit szélsebesen elutasítok. Nekik szerencséjük van, mert 15 évvel ezelőtt hittársaiknak egy véres konyhakéssel a kezemben nyitottam ajtót. Persze, akkor sem akartam feldarabolni őket, csak éppen egy pörköltkészítés közben zavartak meg. Csak azt tudnám, ki engedte őket be már megint a házba?

Egy bölcs öreg egy kertben rituális ritmusokat mutat nekem egy kövön. Én egy nagy, felfordított kerámiatálon ülök és próbálom követni ezeket a ritmusokat, de ő leállít, mert ezekbe nem szabad egy tanítványnak bekapcsolódnia, amíg a teljes rituálét nem ismeri. A bölcs szünetet tart és amikor visszatérek a kőhöz, Életemet látom, amint ezekkel a ritmusokkal gyógyít.

Elköltöztek a könyves-rádiós hajléktalanok a drogéria mellől. Vagy elköltöztették őket. Még a kis kertjüket is magukkal vitték. Vajon hol vernek legközelebb tanyát?

Forgalomba került a zöld citrommal ízesített étcsokoládé. Magyarázza meg nekem valami, miért kell elrontani ebben az országban mindent, ami jó?

Vénusz és Jupiter egészen közel került egymáshoz és együtt ragyogtak az égen, miközben telihold köszöntött ránk. Az én agyam pedig szeretett volna kiszakadni börtönéből.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása