1985.június végén helyettes tudósítóként utaztam ki három hétre Rómába. Nagy öröm volt ez számomra, hiszen akkor már 15 éve nem jártam az Örök Városban, és újra megtalálhattam régi barátaimat, akikkel ott folytattuk, ahol egykor abbahagytuk. De kiküldetésemnek nem ez volt az egyetlen szerencsés mozzanata. 1985. július 13-án élőben láthattam az első perctől az utolsóig a Live Aid-koncertet, amelyet, mint utólag megtudtam, itthon nem közvetítettek. Nem vagyok egy éjszakázó típus, de akkor egy pillanatig sem küszködtem álmossággal.
Bár azóta már volt Live 8, tíz helyszínnel, számomra mégis az a 30 évvel ezelőtti minden idők legnagyobb egynapos rock-koncertje. A hippi-korszak utáni nemzedék Woodstock-ja, ahogyan mindkettő résztvevője, Joan Baez kis is mondta a philadelphiai színpadon. Többszörösen is médiatörténeti esemény: Bob Geldof, a Boomtown Rats együttes vezetője ugyanis, aki 3 évvel korábban Alan Parker A Fal című filmjének főszereplője volt, egy Etiópiáról készített BBC-dokumentumfilm nyomán döbbent rá az afrikai tragédiára és kezdett gyors szervezkedésbe, hogy az óceán két partján párhuzamosan folyó koncerteken a rock több generációja járuljon hozzá egy globális segély-gyűjtéshez; a 14 órás show-t az emberiségnek közel egyharmada követhette végig a műholdas tv-csatornák segítésével, és az e célra létesített telefonvonalakon tehették meg felajánlásaikat. És az is tény, hogy Woodstock óta, amelyet teljes egészében csak azok láthattak (azóta is), akik ott voltak, első ízben gyűlt össze a rock-zenészek ennyire színes palettája, irányzatoktól, rajongóköröktől függetlenül.
Ma már történelem, hogy Phil Collins londoni fellépése után átrepült Philadelphiába. Mindkét helyen több feladatot teljesített: saját dalai mellett Londonban Stinggel duettezett, Philadelphiában pedig a Led Zeppelin három életben lévő tagja mögé szállt be dobolni; A Zep mellett újra színpadra lépett a The Who, Paul McCartney elhozta a Let It Be spirituális hangjait; Carlos Santana, Pat Metheny-vel az oldalán egyik szólójában felidézte Jimi Hendrixet, előcsalogatták Bob Dylant, tombolt a közönség a Queen Radio Ga-Gájára; Mick Jagger olyan nyílt színi bujálkodást adott elő Tina Turnerrel, hogy ma alighanem megjelenne a bal alsó sarokban a piros karikás 18-as. Neil Young és a Duran Duran, Elton John és a U2, a Dire Straits és az Ultravox, Eric Clapton és Madonna, David Bowie és Sade, Crosby, Stills and Nash és a Judas Priest egy színpadon – ugye hihetetlen?
A Live Aid tipikusan az a koncert volt, ahol nem számított, ki hogyan játszik, milyen a hangosítás, hanem az, hogy ki van ott, ki állt az ügy mellé.
A nemes gesztus el is érte a célját, legalábbis ami a gyűjtést illeti: csak a két koncert idején 100 millió dollár jött össze, amelyhez hasonló összegek jöttek a Geldof által létrehozott Band Aid alapítvány révén. Az más kérdés, hogy az összeg eljutott ugyan Etiópiába, de csak töredékét fordították az éhínség enyhítésére. A zenész-segély nagyobbik részéért fegyvereket vásároltak…
Göbölyös N. László
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
