Írolvasgondol

Ferenc pápa nem jobb- és nem is baloldali, és Laudato si kezdetű enciklikája nem csupán az ökológiáról szól – állapította meg François Huguenin francia történész, aki a Figarovox/Analyse számára elemezte a katolikus egyházfő nagy visszhangot kiváltott körlevelét.

Huguenin megállapítja, hogy az enciklika nem arról ökológiáról szól, amely a környezet megvédésére korlátozódik, vagy a természet szakralizálására, ami a pogányság egy új formája lenne. A pápa elutasítja a teremtést és a Teremtőt elfelejtő antropocentrizmust, de ugyanúgy a biocentrizmust is, amely csökkenti az ember jelentőségét. A pápa szélesebb kontextusba helyezi az ökológiát és figyelmeztet arra, hogy nincs ökológia adekvát antropológia nélkül.

Ferenc foglalkozik a környezet politikai, gazdasági, társadalmi, antropológiai etikai és spirituális víziójával. Enciklikája „szociális doktrinát” fogalmaz meg. Ezen a téren emlékeztet az egyház hagyományos elveire azzal az érzékenységgel, amelyet megtalálunk II. János Pál és XVI. Benedek Laborem exercens-ében, illetve a Caritas in veritate-ben. Vallja ő is, hogy a magántulajdont alá kell rendelni a javak felhasználási céljának, a társadalmi magatartás aranyszabályaként.

Ferenc pápa az enciklikában újra emlékezteti a liberális vagy konzervatív keresztényeket arra, hogy a tulajdon nem egy abszolút kategória, alá van rendelve annak, amire használják. A piacról megírja, hogy önmagában nem garantálja a teljes fejlődést, hogy ez az idol nem elég ahhoz, hogy értelmet adjon a gazdasági és társadalmi kapcsolatoknak.

A kapitalizmus és a liberalizmus e kritikája mögött a konzumizmus kritikája van, amely elidegeníti az embert egy olyan materializmussal, amely a szabadság illúzióját kelti és megakadályozza az embert abban, hogy észrevegye, hogy foglya lesz annak, amit Charles Taylor „nem autentikus vágyaknak nevez. Könnyü mesterséges vágyakat ébreszteni a természetes vágyak helyett, amelyeket nehezebb elérni, de kiteljesítőbbek és humánusabbak. A fogyasztási javak felhalmozása mintha betemetné az ember szívét egy hulladéktömeggel, amely eltakarja a veszteséget, amely mindenkit ér. „Túl sok eszközünk van korlátozott és gyenge célokra. A bőség, a pazarlás beszűkítette horizontunkat, elzárta az utat a belső mélység elérése előtt, ahol találkozhatnánk másokkal vagy Istennel - írta a pápa - A boldogság azt igényli, hogy korlátozzunk bizonyos szükségleteket, amelyek elbutítanak bennünket és így leszünk nyitottak az élet által nyújtott sok lehetőség előtt.”

Honnan van a józanságnak ez a dicsérete, amely annyira idegen korunktól és annyira nehéz betartani? - veti fel a szerző, aki azokhoz fordulva, akik ezek után baloldalinak minősítik Ferenc pápát, azt javasolja nekik, hogy olvassák el figyelmesen az enciklikának azt a részét, amelyben a pápa védelmében veszi a legszegényebbeket és a leggyengébbeket és kifejti, hogy a teljes ökológia tiszteletben tartásában benne van az emberi méltóság tiszteletben tartása is, ami összeférhetetlen az abortusszal. Vagy azt a részt, amelyben a családot védi, mint a társadalom alapját és ellenzi a mások lealázását, a testek árusítását. Mint ahogy XVI. Benedek nem volt konzervatív, ahogy egyesek beskatulyázták, Ferenc sem az a progresszista forradalmár, amelynek sokan tartják. Mint elődei ő is azt a jobbra és balra való felosztást akarja megszüntetni, amely már a katolicizmust is megfertőzte. Felülkerekedik a társadalmat megosztó koncepción. Véleménye, hogy a nagy társadalmi különbségek elleni fellépés nem áll ellentétben a család konzervatív víziójával és a gyengébb segítésének nem szabad megállnia a határokon, fajon, vallásokon belül.

Ferenc pápa túllép a régi, az évtizedek alatt megcsontosodott jobb-bal sztereotípiákon, amelyeknek eredménye ismert: a bal magáénak vallja a liberalizmust és a relativizmust és már csak az ultraliberális szociális követelésekben forradalmi. A jobb oldal fut a baloldal után, hogy ne tűnjön kevésbé haladónak, így végül összekeveredik vele és ezzel megágyaz a populizmusnak és a szélsőségeknek. Ezzel, a két tábor közötti patetikus zűrzavarral szemben a pápa azt üzeni, hogy túl lehet lépni ezt egy a evangéliumi radikalizmussal. Ferenc egy olyan hallgatóságnak szól, amely túlmegy a katolikus miliő határain és arra ösztönzi az embereket, hogy gondolják újra az ideológiai beidegződéseiket és reflexeiket annak. fényében, hogy milyen társadalmat akarnak és milyen víziót alakítanak ki az emberről - összegezi a szerző.