Írolvasgondol

Már oda sem figyelünk azokra a hírekre, mely szerint naponta több száz „futballpályányi” esőerdőt irtanak ki a világban. Mi, nagyvárosi emberek, egyre jobban fuldoklunk a Föld tüdejének egyre gyorsuló sorvadása miatt, legfeljebb akkor kapunk észbe, ha nem tudunk zihálás nélkül feljönni egy városközpont aluljáróból, vagy ha látszólag teljesen egészséges szeretteink közül többen is asztmás rohamot kapnak, különböző allergiával küzdenek. És mindig csak néhány napig tart a felzúdulás, amikor Budapesten újabb és újabb fakivágásokról érkezik hír.

Néhány éve kiirtották a fákat a Kossuth téren, hogy tere legyen a hatalmi gőg retrográd megalomániájának. Aggasztó hírek érkeznek a Városligetből is, sok-sok generáció kedves parkjáról. Tavasszal a Hajógyári szigetet célozták meg. Budapest egyik legszebb zöldövezetének, és egyik legbékésebb területének déli csücskét már korábban lezárták az egyszerű földi halandók elől, erre is a kormány tette rá a kezét, vélhetően itt lesz a régóta álmodott kaszinóközpont. Pedig ez a terület is tele volt fákkal, gyógynövényekkel, minden tavasszal bodzaillatban fürdött a környék. Most az északi területet támadjtk meg a fűrészek. Mert hogy sok az életveszélyes fa. Egyes adatok szerint több mint százat, mások szerint csak 75-öt vágnak ki. Persze, a fák is megbetegszenek, elkorhadnak, valóban komoly veszélyt jelenthetnek, különösen egy olyan területen, ahová sokan kirándulnak családostól, kisgyerekekkel. Csakhogy ezek a Hajógyári-szigeti életveszélyes fák valahogy mind egy körzetben vannak, mintha elkülönítették volna őket kivégzésük előtt. És ezt az életmentő munkát, hogy, hogy nem, a Sziget Kft. végezte el. A nagy magyar fesztiválfőnök nem is titkolta, hogy féltik látogatóikat, hogy esetleg néhány sátorlakót agyonüt egy ledőlt fa. Ha viszont ezeket kivágják, ezt a területet is megnyithatják a világ egyik legnagyobb bulija előtt. Mert, mint mondtuk, ezek a fák egy jól körülrajzolható körzetben álltak…

Most pedig a Dagály, Budapest legszebb fekvésű, leghangulatosabb közstrandja indult el az enyészet útján ugyanannak a megalomán hatalomnak áldozataként. Sokan nem csupán a remek medencék és a budapesti viszonylatban baráti árak miatt szerettek idelátogatni, hanem azért is, mert a felfrissülésnek, a sportnak gyönyörű, árnyas környezetben, csodás platánok, nyárfák, fűzfák, fenyők között hódolhattak – szinte állandó madárdalban, hiszen a madarak is szerették ezeket a sűrű zöld lombokat. Ennek pedig hamarosan vége lesz. A Duna-partra néző töltés fáit már mind kiirtották, és miután még bő egy hónapig működő strand déli részét is építési területnek nyilvánították, aligha menekülnek meg azok a fák, amelyek a két legnagyobb medencét övezik, amelyekre a vízből is jó érzés volt kitekinteni, hallani a suhogásukat, nyugtatni szemünket a zöld számos árnyalatán. És mindezt miért? Mert egy olyan országban élünk, amelyben a legfőbb vezető az egyre újabb és újabb sportlétesítmények lázálmában él, mert meggyőződése, hogy ez adja egy ország tekintélyét a világ felé. Holott csak hazai (és külföldi) csókosai járnak ezzel jól, és minden építkezéssel többszörös rombolás jár. De mit érdekli őt, hiszen a minap ki is mondta, amit eddig is sejteni lehetett, hogy körülbelül az ország egytizedét tartja a népének. A többi pedig dögöljön meg. Amikor úgy is egyre többen nélkülöznek, minek nekik közpark, közstrand, úgysem telik rá nekik…

Akinek kevés a fák halála, legalább ettől felébredhetne, mielőtt megfullad.

A nagy francia író, Chateaubriand mondta: „Az erdők az emberek előtt járnak, a sivatagok pedig utánuk jönnek.” És eszembe jutott a Képzelt riport egyik szívbemarkoló sora: „A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél…”

A fulladásos halál állítólag a legkínosabbak egyike. Nem kellene megvárni, amíg ez bekövetkezik.