Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szűrtreáll 77.

Percy király a Kashmirt játssza teljesen új felfogásban, tibeti hangtálak és cimbalom szólalnak meg a középrészben. Ajánlok neki egy remek magyar etno-jazz együttest. Nem akármilyen öröm lenne, ha sikerülne őket összehozni.

Egy anya kétségbeesetten keresi a kislányát a drogériában. Már minden eladó a gyereket keresi, aki egyszer csak diadalmasan előszalad a raktárból. Néhány perccel később, amikor éppen a zöldségesnél vásárolok, a szemközti szupermarketből hallatszik velőtrázó kiáltozás. Ugyanaz az anya keresi ugyanazt a kislányt, kirohan az üzletből, körbefutja az épületet és közben keservesen kiabálja a gyerek nevét. Már éppen visszaér, amikor a kislány megint előkerül. „A hűtőpultnál volt” – mondja az egyik pénztáros. A gyerek arcán ugyanolyan diadalmas mosoly.

Fukusimában négy szárú, két fejű virágok nőnek.

Elment Jeremiás, a legendás lemezboltos. Olyan LP-i voltak, amelyeket Nyugaton sem lehetett beszerezni. Nála vettem még a 80-as évek végén Captain Beefheart Trout Mask Replicáját 1600 forintért és több Led Zeppelin-kalózt. Néhány hete a környéken jártam, láttam a kirakatát, megelégedéssel nyugtáztam, hogy nem adta alább a színvonalból…

Egyre ostobább teszteket raknak fel a Facebook-ra. Most azzal idegesítik az embereket, hogy mit fognak róluk mondani 2020-ban a híradóban. Remélem, hogy rólam ugyanúgy elfeledkeznek, mint az elmúlt 59 évben. Arra pedig nem sok esélyem van hála istennek, hogy bárkinek is a saját halottja legyek.

Amikor Orson Welles meghalt szívrohamban, írógépére borulva találtak rá. Ezt harminc évvel azután tudtam meg, hogy halála után az írógépemre kiragasztottam a fotóját. Egy évvel később szerencsét hozott nekem írói pályámon.

Több mint tíz évvel ezelőtt a 40 fokos kánikula csábított a legjobban a kocsmába, a jeges dupla vodkákra. Ma már a gondolattól is rosszul lennék. Vannak egykori ivócimborák, akik még mindig ugyanott tartanak, ugyanonnan támolyognak ki nap, mint nap, ahonnan egykor én. Néha még megismernek.

Menekültek alszanak a Keleti Pályaudvar metróaluljárójának felső, modern traktusában. Sok fiatal nő, különböző korú gyerekek, egészen a csecsemőig, barokk és barcarola zenei háttérben, egyelőre háborítatlanul. Pedig a reggeli csúcs már elindult. A szinten egyetlen mosdó, amire kiírták, hogy pillanatnyilag nem üzemel.

Traumatológia, Dologház utca, Nyugdíjfolyósító intézet, velük szemben a nemzeti sírkert. Minden egy helyen. A sorban állás már fél nyolckor elindul a Nyufinál, de csak az alkalmazottak számára nyitják ki az ajtót, az ügyfeleknek marad az utca, a tűző nappal együtt. Hadd hulljon a férgese, úgyis csak a baj van az egyre szaporodó nyuggerekkel, miközben fogy a nemzet. Egy ívelt orrú hölgy, aki utánam érkezik, kedvesen mosolyog rám. Nem tudok rájönni, hogy hol, de már biztosan találkoztunk. Vagy csak emlékeztet valakire, mint oly sokan?

Évtizedek óta először került a kezembe a dögcédulám, most, hogy a katonaidőmet is beszámítják a munkával töltött évek közé. Elvégre elég alaposan gondoskodtak a foglalkoztatásomról 11 hónapon át. Még akkor is, ha az egyik kiképző azt mondta rám, hogy én olyan lusta vagyok, hogy ülve nyalhatnám a napot. Ilyen kitüntetésben azóta sem volt részem, pedig nem is nyalnám, de néha szívesen lopnám a napot. Mást is, de gyári hibám miatt alkalmatlan vagyok rá.

A legjobb zsidó vicceket tudó zseniális jazz-énekes ismét elénekelte az óbudai alkonyatban a Fevert. Ezt a remek bluest először olaszul hallottam Bruno Lauzitól, aki hazafias-történelmi köntösbe adta elő, Garibaldi Blues címmel. Aztán egy csodás, apró énekesnőtől, aki a középrész duettjéhez kiválasztott engem a nézőtérről és néhány pillanatig csak a mikrofon volt közöttünk.

Egyik álmatlan éjszakámon a Parasztbecsület fináléját hallgattam meg interneten egy készülő munkámhoz. Már véget ért a zene, már kikapcsoltam a hangszórót és mégis úgy tűnt, hogy a számítógép hozzám beszél, vagy legalábbis emberinek tűnő hangokkal adja tudtomra, hogy figyelnek engem. Vagy rám. Nem mindegy.

Egy számmisztikus szerint a következő hetekben az eddiginél zárkózottabbnak kellene lennem, hogy tisztában legyen önmagammal és a továbblépés lehetőségével és emiatt Társamtól is tartsak nagyobb távolságot. Még szerencse, hogy ezt a blődséget legalább ingyen adta tudtomra. De honnan is tudná a szerencsétlen, hogy a Társamtól semmilyen távolságot nem kívánok tartani, és éppen azzal van a bajom mostanában, hogy bezárkózom és időnként nem találom meg a kulcsot.

Elvesztettem a pénztárcámat tele iratokkal és pénzzel, de másnap megkerült minden, mert egy jó ember találta meg. Biztosan ennek is üzenete volt: egyrészt, hogy higgyek jobban az emberekben, másrészt pedig, hogy nem kalandozzak ezerfelé, mert e 24 órás stresszt éppen a figyelmetlenségem okozta.

Egy fiatal nőt öt másik összevert Reims egyik parkjában, mert fürdőruhában napozott, és a többiek erkölcstelennek találták. Sem az áldozat, sem a támadó nem volt muzulmán.

Lakásunk tárva-nyitva áll, mégsem tűnik el semmi. Amikor belépünk, mi magunk is úgy érezzük, hogy minden vagyonunk teljes biztonságban van és így is történt.

„Aki hülye, az dolgozik, akinek esze van, templomba megy” – állapítja meg egy szolgálatban az utcán kvaterkázó rendőr. Biztosan a vasárnapra gondolt. Vagy a hét többi napjára is?

A sokbeszédű kenyereslány szerint manapság az időjárás olyan, mintha kívülről, tudatosan, számítógéppel vezérelnék. Ki gondolná, hogy a klímaváltozást a földönkívüliek hozták ránk? Vagy talán egy másik világméretű összeesküvés?

Egy családi összejövés után elmegyek még külön inni, majd úszni indulok a tengerbe. A víz elég hideg, de nem zavar, jól is esik a sok ital után. Egy idő után azonban kijönnék, de nem találok olyan helyet, ahol biztonságosan partra érnék. Érzem, hogy kezd kihűlni a testem…Amikor magamhoz térek, teljesen felöltözve fekszem a parton, mindenféle virágok és illatos füvek borítanak el, de a búvárszemüvegem rajtam van. Egy fiatalember talált rám, aki olvasta valamennyi könyvemet és felismert. Megköszönöm, hogy megmentett, és még egy rágógumit kérek tőle, hogy ha visszatérek szeretteimhez, ne érezzék meg rajtam az italszagot.

Egyetlen hit van, amit Istentől kapunk, bárki bármilyen nemzetiségű vagy vallású – mondja becsületes megtalálóm, aki keresztény közösségébe invitálna. Így van, én más vallású vagyok, de tisztelem másokét – felelem. Azért ő szívesen látna, hogy részesüljek a Szentlélek ajándékában. Nekem viszont elegendő az Örökkévaló Szelleme és közvetítőkre sincsen szükségem….

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása