Szokatlan kínálat fogadott bennünket nemrégiben egy veszprémi wellness-szállodában. A visszafogottan elegáns, de minden igényt kielégítő hotelben már a hallban feltűnt, hogy mindenütt régi, főleg az 1960-as és 80-as évek között kiadott könyvek fekszenek a polcokon, asztalokon, még a bárpult mellett is. És ugyanezt kaptuk szobánkban is, hogy éppen azok kerültek hozzánk, nyilván a véletlen műve. Már ha vannak egyáltalán véletlenek.
A legkülönbözőbb könyvek közül lehetett válogatni, szállodaszerte. Voltak világirodalmi klasszikusok Walter Scott-tól Victor Hugóig, 20. századi irodalom – például a szobánkban volt Heinrich Mann Az alattvaló című regénye, és Bulat Okudzsava Szegény Avroszimovja – filozófiai művek, esszék, filmes könyvek. Mint megtudtuk, a veszprémi megyei könyvtár selejtezte le ezeket az amúgy hibátlan köteteket és adta oda a szállodának, hátha olvasni vágyó vendégeik jó hasznukat veszik. Tekintettel arra, hogy kevés időt töltöttünk itt és azt sem feltétlenül olvasásra szántuk, a szobánkban heverő legvékonyabb könyvet vettem a kezembe.
És kincset találtam.
Sipkay Barna neve számomra nem mondott semmit. Érthető, hiszen ez a mindössze 41 évet élt író pályájának csúcsa a 60-as években volt, és 1968-ban halt meg, amikor én 12 éves voltam, ráadásul akkoriban Rómában élt a családunk. Bár kiderült később számomra, hogy a maga korában sikeres, elismert írónak számított (Édesanyám például rögtön tudta őt hová tenni), halála után néhány évvel gyakorlatilag elfelejtették, könyveit nem adták ki. A „kincs” 1968-ban jelent meg a Magvetőnél, a regény címe pedig Nyakamban az élet volt. Már ez is tetszett, ráadásul Párom éppen a „rejtélyes” Émile Ajar Előttem az élet című, 1975-ben kiadott könyvét hozta magával. Párhuzamosok, amelyek egy hotelszobában találkoznak?
A párhuzam azonban inkább másokkal adódik. Ajar Momója Párizsban élő arab kisfiú, akit prostituált anyja rábízott egy idős, holokauszt-túlélő, hajdan szintén örömlány zsidó asszonyra. Sipkay Vigyorgója (igazi nevét nem tudjuk meg a könyv végéig) viszont sokkal inkább Holden Caulfield testvére – igen, mintha a Zabhegyező hőse szerencsétlenkedne a 60-as évek Magyarországán, szerelmi- és banda-kalandjait olyan közegben megélve, mint amelyeket korabeli „szocio-filmekben” mutattak be (lásd még Dömölky János: Mélyrétegben, Gyarmati Lívia: Ismeri a szandi-mandit?, Gábor Pál: Horizont…). Az érettségi és az egyetem között a tengernél nyaraló család által „üzemi gyakorlatra” küldött fiú nem csupán a felesleges, megalázó munkák világából kap ízelítőt, hanem lépten-nyomon akaratlanul is belekeveredik jóhiszeműsége és lobbanékony természete révén súlyos emberi konfliktusokba, szerelmi drámákba. „Ne tégy jót másoknak, nehogy meggyűlöljenek”- vonja le a tanulságot, miután egy aljas játszma során kis híján megölik. Lázadásai, akárcsak álomvilága (a barátjaként kezelt farmernadrág, az Európa-válogatott gombfoci-csapat) megmosolyogtatók, de miközben házról házra, ágyról ágyra dobálják az események, lassan ráébred a felnőtt világ álszentségére, amely a barátságot és a szerelmet is képes meggyalázni. E tapasztalatok birtokában megy át az „élet érettségijén”, és remélhetjük, hogy ő jobb és tisztább ember lesz, mint azok, akikbe e zűrzavaros nyáron belebotlott. Ártatlanságát azonban a szó minden értelmében elveszítette.
Vigyorgó történetét egy meghatározott korba helyezik el olyan utalások, mint a Beatles fénykora, vagy a magyar futball második „aranycsapata”, a Bene, Albert, Farkas trió, de valójában bármikor játszódhatna, hiszen ilyen és hasonló találkozások, örömök, csalódások, veszélyek sok-sok kamasz életében előfordulnak és előfordulhattak azóta is. Ahogyan Holden Caulfield igazságai sem csupán New York-ban érvényesek.
Sipkay Barna 1968. januárjában, alig 41 évesen halt meg, e könyvét már valószínűleg nem látta nyomtatásban. Hihetetlen, hogy egyes szám első személyű narrációjával, az abszolút hiteles, pergő párbeszédeivel mennyire bele tudta élni magát egy 18 éves fiú lelkébe. Különös párhuzam, hogy Salinger is már elmúlt 30, amikor 1951-ben megírta a Zabhegyezőt, majd 46 évesen befejezte írói pályafutását. (Igaz, ő 91 évet élt…). Magyar írókollégája is megérdemelné, hogy művét ne csak antikváriumokban lehessen kapni.
Amikor befejeződött wellness-hétvégénk, még csupán a könyv felénél tartottam, így magunkhoz vettük a régi könyvtári példányt. Párom viszont addigra már végzett az Előttem az élettel, amelyet egy piaci könyvárusnál talált a család. Ezt a kötetet hagytuk a szállodában cserébe a következő vendégeknek.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
